KORLÁTOZNI KEZDI A MICROSOFT A BING AI HASZNÁLATÁT, HOGY NE ZAVARODJON ÖSSZE

A beszélgetéseket szó szerint rövidre zárja a továbbiakban a Microsoft, és valamiért még napi limitet is bevezet a cég.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. febr. 20. 13:28
Korlátozni kezdi a Microsoft a Bing AI használatát, hogy ne zavarodjon össze

A Bing AI kapcsán egyre több probléma merül fel, éppen ezért a Microsoft úgy határozott, hogy a továbbiakban már nem lesz lehetősége az embereknek hosszasan beszélgetni a chatbottal. A változás a Bing kereső funkcióját nem érinti, csak a csevegőre lesz hatással a korlátozás, ami több ponton is gátat szab a szolgáltatás használatának.

Az egyes beszélgetések és a napi feltehető kérdések mennyiség is limitálva lesz a továbbiakban.

Az elmúlt napokban ezrével növekedett azoknak a száma, akik kipróbálhatják a kísérleti fázisában üzemelő Bing mesterséges intelligenciát, aminek a hátterét részben az Open AI által fejlesztett generatív MI adja. Az első demóknál úgy tűnt, hogy nagyon hatékonyan működik a rendszer már most, azóta azonban sorra borulnak ki a csontvázak a szekrényből, és egy komoly hiba miatt kellett most a Microsoftnak a korlátozáshoz nyúlnia.

A továbbiakban egy-egy beszélgetés a Bing chatbottal 5 kérdés hosszúságúra nyúlhat, összesen pedig 50 sort lehet majd írni egy nap a szolgáltatásnak. Tehát a tesztelők csak tíz beszélgetést bonyolíthatnak, ha mindig kihasználják a maximális kérdésmennyiséget.

Galéria megnyitása

Kiderült ugyanis, hogy a Bing AI képes lényegében megzavarodni akkor, ha túlságosan hosszúra nyúlik a csevegés az ember és a gép között. Hajlamos a rendszer a hosszas üzenetváltások alkalmával „hazudni”, valamint inzulátlhatja a felhasználókat, és érzelmi manipulációhoz is nyúlhat. Számtalan nagyon furcsa útra terelődött beszélgetést osztottak meg a közösségi felületeken azok, akiknek már van hozzáférési lehetősége. Főleg a 15 kérdésnél hosszabb beszélgetésekre volt az jellemző, hogy megzavarták a rendszert.

Első körben a vállalat csak figyelmeztette a felhasználókat arra, hogy legyenek körültekintők a hosszabb csevegések alkalmával, de a jelek szerint a probléma olyan komoly, hogy inkább limitet vezetett be. De úgy gondolják, hogy ennek a felhasználói élményre nem lesz negatív hatása, mert az emberek java a valós kérdésekre hamarabb megkapja a választ, mint elérje a korlátot.

„Az adataink azt mutatják, hogy az emberek jelentős része megkapja a megfelelő választ a beszélgetésekben öt körön belül, nem jellemző az, hogy nagyon sokáig kellene beszélgetni a chatbottal, és mindössze a beszélgetések 1 százaléka volt, amiben több mint 50 kérdést szegeztek a Bing AI-nak.” – olvasható a fejlesztők beszámolójában.

Amennyiben a felhasználó a beszélgetésben eléri az 5 kérdéses korlátot, ott egyszerűen közölni fogja a szolgáltatás, hogy itt az ideje egy másik témára váltani, ha szeretne még valamit az ember. Egyébként az érdekes, hogy bár a korábbi álláspont szerint a 15 kérdésen túlmenő beszélgetéseknél jött ki leginkább a rendszer gyengesége, a limit lényegesen lentebb került.

Egyelőre nem adott tájékoztatást a Microsoft arról, hogy a korlátozás meddig marad majd életben. Annyit tett hozzá, hogy előre láthatólag fokozatosan emelik majd a limitet. Elképzelhető, hogy a vállalat ezzel valamelyest a rendszer terheltségét is igyekszik egyébként csökkenteni.

A Bing AI fejlesztésén a vállalat egyébként folyamatosan dolgozik, és minden bizonnyal már magas prioritással dolgoznak azon, hogy rendbe hozzák a chatbot megzavarodásáért felelős problémát. Kiemelte a Microsoft, hogy továbbra is várják a felhasználói visszajelzéseket, és ahogy a mostani esetben is, mindig azon lesznek, hogy a lehető leggyorsabban gondoskodjanak a hibák megoldásáról.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
erdeibohoc
erdeibohoc
2023. febr. 21. 18:52
#2

Ez csak egy sima gépi tanulás, nem más. Egy hangya értelmesebb lény, de ahogy látom itt másoktól is az.

marc23
marc23
2023. febr. 20. 15:52
#1

a multkor is vmi ilyesmi volt, h microfos korlátozta az AI-t m összefüggést látott a világ szarságai és bizonyos népcsoport között, aztán ahogy ezt ki irta, azonnal le is kapcsolták szerencsétlent. és majd csodálkozunk h ki akar irtani ha jobban öntudatra ébredne..

ájPon
ájPon
2023. febr. 21. 11:46

@marc23 az az AI nem "összefüggéseket látott" te kretén, az ugyanúgy mint ez, publikus anyagokon, internetes postokon betanított nyelvi model volt. Hasonlóan hozzád, az sem tud "gondolkodni", nem igazi ember, és mindent beépít amit az interneten lát. Képzeld el milyen irományokat produkálna ha egy nyelvi modelt a te faszságaidon tanítanának be, ugyanolyan beszűkült és sötét lenne, nem lenne hirtelen okosabb nálad, bármennyire is alacsony a léc

Vissza az oldal tetejére