KÖRKÖRÖS, SZEMÜVEGMENTES 3D AZ AUO-TÓL

Önmágban a szemüvegmentes 3D-kijelző nem újdonság, többen is próbálkoznak ilyennel, ám az AUO most sikeresen emelte a tétet azzal az ígéretével, miszerint az ő alkotásuk nem csak hogy szemüvegmentes, de ezen felül bármilyen szögből nézve is biztosítja a 3D-hatást.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2010. nov. 5. 10:01
Körkörös, szemüvegmentes 3D az AUO-tól

Önmágban a szemüvegmentes 3D-kijelző nem újdonság, többen is próbálkoznak ilyennel, ám az AUO most sikeresen emelte a tétet azzal az ígéretével, miszerint az ő alkotásuk nem csak hogy szemüvegmentes, de ezen felül bármilyen szögből nézve is biztosítja a 3D-hatást (sajnos csak ember részére).

Több ilyen panelt is elkészítettek már, de a jelek szerint a sorozatgyártásra még nem készültek fel teljesen, mert azt becsléseik szerint csak valamikor az elkövetkező év nyarának a vége felé tudják majd megkezdeni.

Mindenesetre amit már elkészítettek, azt az FPD International expo alkalmával tervezik bemutatni. A megoldásuk lényege egy szemkövető rendszer, mely folyamatosan figyelemmel kíséri a nézők szemmozgásait, és folyamatosan adaptálja is ahhoz a képet, így a nézőnek nem kell mindvégig közvetlenül a képernyő előtt maradnia ahhoz, hogy fennmaradhasson a 3D-hatás.

A terveik szerint az expón két méretkategóriát szemléltetnek: egy 15,6 hüvelykes laptopot és egy 10,1 hüvelykes táblát. A különbségek hathatósabb szemléltetése végett természetesen lehetővé teszik majd a 2D- és a 3D-üzemmódok közti, tetszés szerinti váltást is (bár állításuk szerint például különböző szövegek olvasásában sem akadályozza az embert a 3D-üzemmód).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. nov. 5. 20:43
#4

Nekem nem okoz gondot a szemüveg használata 3d tévézés közben. Valahogy szebbeknek tűnnek a színek és a külvilágtól is elzár egy nagyon kicsit. Egyetlen hátránya hogy egy darab kevés belőle, ezért a család minden tagjának be kell szerezni egy szemüveget ha ők sem homályt és remegést akarnak látni.

rabib
rabib
2010. nov. 5. 19:54
#3

Hát nem semmi. :) Jó lesz, ha majd elterjednek, és baráti áron lehet majd hozzájuk jutni. :)

oddman
oddman
2010. nov. 5. 12:41
#2

Mi az, hogy "sajnos csak ember részére"?

Ezek szerint a macskám nem tudja majd velem együtt nézni a 3D-s adásokat? :)

Gondolom az 1-es lemaradt a mondatból. Amúgy akkor ez meg már nem nagy szám, mert múltkor olvastam olyan technikáról, ahol már 3-4 ember is nézheti ugyan azt a 3D-s kijelzőt szemüveg nélkül.

Persze egy ilyen kijelzőnek az ára csillagászati és egyelőre nem is lehet megvásárolni.

Menthix
Menthix
2010. nov. 5. 11:57
#1

Tehát nem csak én nézem a kijelzőt, "Ő" is néz engem.

Vissza az oldal tetejére