KORAI SANDY BRIDGE PROCESSZORTESZT

Az idei Computex alkalmával rengeteg H67-es és P67-es alaplapot láthattunk, amelyek mind-mind az LGA-1155-ös tokozással érkező, Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorok fogadására lesznek képesek. Szinte csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg az első tesztek az új processzorok valamelyikéről, ugyanis már számos tesztpéldány van kint a gyártó partnereinél.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. jún. 11. 15:15
Korai Sandy Bridge processzorteszt

Az idei Computex alkalmával rengeteg H67-es és P67-es alaplapot láthattunk, amelyek mind az LGA-1155-ös tokozással érkező, Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorok fogadására lettek felkészítve. Szinte csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg az első tesztek az új processzorok valamelyikéről, ugyanis már számos tesztpéldány van kint a gyártó partnereinél, hiába van nagyon messze a megjelenési idejük.

Coolaler, a jó kapcsolatokkal rendelkező tuningmester most végre szert tett egy Sandy Bridge architektúra köré épülő processzorra, amely 32 nm-es csíkszélességgel készül, négymagos és 2,5 GHz-es órajelen üzemel. Ez a modell a Nehalem alapú központi egységekkel ellentétben nem 133 MHz-es BCLK-t (alap órajelet) használ, hanem csak 100 MHz-eset, amihez 25-ös szorzó tartozik, így jön ki a 2,5 GHz-es magórajel. A termék rendelkezik azokkal az utasításkészletekkel, amelyek a Westmere processzorokban is megtalálhatóak, beleértve az SSE 4.2-t és az AES gyorsítást, de emellett AVX (Advanced Vector Extensions) támogatással is büszkélkedik, ami az SSE 4.2 utódja lesz. 

A gyorsítótár felépítése a második szintig megegyezik a jelenlegi processzorokéval: a termékek 32 KB-nyi L1 adat- és 32 KB-nyi L1 utasítás gyorsítótárat, valamint 256 KB-nyi másodszintű gyorsítótárat tartalmaznak, természetesen magonként. A harmadszintű megosztott gyorsítótár mérete a Lynnfield modellek 8 MB-jához képest csökkent: a Sandy Bridge alapú LGA-1155-ös processzorok csak 6 MB-nyi harmadszintű gyorsítótárat kaptak. A HyperThreading technológia természetesen itt is rendelkezésre áll, azaz a processzorok négy magja egyszerre nyolc szálon képes dolgozni.

A Coolaler által tesztelt konfigurációban 4 GB-nyi DDR3-as rendszermemória, valamint egy ATI Radeon HD 5800-as sorozatú videokártya volt jelen. A rendszer a Super Pi 1M tesztet 16,349 másodperc alatt futtatta le, CPU Mark-ban pedig 371 pontot kapott. A több szálon futó CineBench R11,5 teszt eredménye picivel a Core i7-860 referencia eredménye alatt maradt. Az Everest CPU Queen tesztjében a termék nagyjából olyan gyorsnak bizonyult, mint a Core i5-750, de a PhotoWorx tesztben már a Core i7-965 XE teljesítményét is sikerült felülmúlnia. Ezek mind magasabb órajelen ketyegő processzorok, így nem lehet okunk panaszra, a kisebb cache miatt nem csökkent a teljesítmény.

Arra azonban felhívnánk a figyelmet, hogy az ilyen korai teszteket illik távolságtartóan kezelni. A sok kintlévő tesztpéldány miatt azonban valószínűleg, nem ez az utolsó bemutató amit megjelenés előtt láthattunk, talán az integrált grafikus vezérlőről is kiderül majd ez az idővel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
netrox
netrox
2010. jún. 15. 13:00
#14

"egy 4 magos ez esetben ami persze asztali nem moslékká ver egy konkurens szervergyököt????"

Ezen jót nevettem.

doktorovics
doktorovics
2010. jún. 15. 12:14
#13

Ejájjjjj hát egy 4 magos ez esetben ami persze asztali nem moslékká ver egy konkurens szervergyököt???? jájjj töredék ár/fogyasztás/méret mellett????

szégyen komolyan mondom szégyen. Nem fél év hanem 5 év elamadás ez....

rini
rini
2010. jún. 13. 13:34
#12

Szerintem attól függ milyen a mostani. Ha elég potenciál van benne akkor érdemesebb várni.

Riddick77
Riddick77
2010. jún. 13. 13:27
#11

Jónak tűnik. Most az a kérdés,hogy érdemes-e ezt megvárni,vagy venni egy elég drága Core i 7 est?

atti2010
atti2010
2010. jún. 13. 13:00
#10

ThePoweROnnan hogy az Apple visszamondta az Inteles megrendeléseket és AMD-re vált,ők meg nem kispályások.

arkman
arkman
2010. jún. 13. 14:55

Azért ezt szerintem még korai tényként kezelni, ahogy te teszed.

rini
rini
2010. jún. 12. 22:20
#9

Az új integrált harmatok azért már nem is annyira harmatosak. Elég jól teszik a dolgukat. Igaz nem is játékok alatt teljesít jól, de ez igaz az AMD integráltakra is. Annyival nem erősebbek már, hogy jelentős legyen a különbség. Ráadásul azt még nem tudjuk, hogy milyen kerül a Sandy Bridgebe. Szerintem várjuk meg a megjelenést vagy legalább a teszteket és azután hozzuk meg az ítéletet róla.

MJ12
MJ12
2010. jún. 12. 12:50
#8

Én a bulldozerre lennék kíváncsi, úgy hallottam h abba is lesz hyper threading csak valami fejlettebb ami már 80%-ot dob a mag teljesítményén, meg sok újdonság, most hirtelen nem tudom hogy hol van erről a cikk de majd kikeresem ha kell.

Meg úgy hallottam h lesz 8 magos is.

ByrDer
ByrDer
2010. jún. 12. 10:47
#7

A jövő (legalábbis a relatíve közel jövő) a vga-k munkára fogásában a directcompute-ban van, azt meg ugye támogatja majd az amd dx11-es gpu-ja, szóval attól nem tartok hogy akár ebben is előnye lehetne az intel integrált harmatjainak.

A Cpu több mint valószínű hogy az intelnél lesz komoly fölényben ha az amd llano-járól van szó, de igazából a cpuk-k már most is teljesen használható teljesítményt nyújtanak (egy i3, vagy i5 szerintem a legtöbb feladatra tökéletes megoldás, mind teljesítmény és fogyasztás szempontjából, különösen notebookokban) szóval nagyon erőltetni a cpu-t önmagában nem érdemes, hanem inkább egy jó balansz kellene cpu és gpu ereje között.

Erre lehet tökéletes megoldás (legalábbis notebookokba / netbookokba, meg egyéb "egybendszerekben" ) az amd llano és ontario "APU"-jai. A proci valószínűleg gyengébb, vagy összemérhető lesz a mostani phenomokkal, ami teljesen versenyképes, a nagy kérdés hogy a platform összfogyasztása hogy néz majd ki. Igazából az az egy gyenge pontja lehet i3 / i5-höz képest, ami azért fontos szempont mobil gépeknél.

Asztali platformon meg szerintem se sandy bridgnek se az APU-knak nem lesz forradalmi jelentősége , ha lesz egyáltalán bármilyen, mert ott nincs se hiány se igény amit pótolniuk kellene. Bár ki tudja még mi lesz a sandy bridge-ből.. azért egy volton, 2,5 Ghz-en egész derék teljesítmény, ki tudja meddig megy picit magasabb feszkón.

atti2010
atti2010
2010. jún. 12. 6:39
#6

A Llano agyba főbe veri ezt szutykot, reméljük meglátszik az árazásnál is.

Joachim21
Joachim21
2010. jún. 12. 9:49

Az nem kérdés hogy az integrált VGA melyikben lesz erősebb. A kérdés az, hogy amikor az IGP-t nem megjelenítésre, hanem számolásra fogják be, akkor mennyire lesz képes hozzájárulni a processzormagok teljesítményéhez. Elvben a programokon is nagyon sok múlik majd, hogy ki tudják-e használni az IGP-t számolásra, pl.. egy vírusirtó, vagy az excel,... amiket idehaza használ egy felhasználó. Maguk a processzormagok nem kérdés h erősek lesznek, ez a mintapéldány 2.5 Ghz-en gyorsabban lefuttatta a SuperPí-t mint egy Phenom2 3.5Hgz-n, de pl. az én core2-es eredményemtől elmaradt jó 3mp-el (900Mhz-el lassabban járt ugyan).

Joachim21
Joachim21
2010. jún. 11. 23:55
#5

Nyílt forrású APU, ez mit takar?

Mindegy milyen szutyok egy IGP, ha besegít a számolásba, lényegesen gyorsíthat dolgokon.

AMD berakott egy eddigi középkategóriás VGA-t a CPU-ba a Llanonál, az tényleg ütős lesz, de itt most nem ez volt a problémám, hanem hogy nem tudjuk a Sandyben lévő mennyit tesz hozzá a proci teljesítményéhez.

felziusz
felziusz
2010. jún. 11. 22:58
#4

Az Intel integrált VGAi elég szutykok még most is. Ha az AMD APUi lennének nyílt forrásúak... hajjaj

Joachim21
Joachim21
2010. jún. 11. 22:51
#3

Szerintem aggályos hogy csak ott gyorsul, ahol az otthoni felhasználóknak nem számít, és a lényegről, az integrált VGA-ról meg semmit sem hallottunk, hogy az mennyit segít be a jól párhuzamosítható számításoknál.

tibaimp
tibaimp
2010. jún. 11. 18:23
#2

jó lesz ez, csak így tovább

viktorxxx
viktorxxx
2010. jún. 11. 15:34
#1

'09-es gyartmany...

labaknal meglehetett volna valamivel jelolni a valtozasokat, elso ranezesre nem sok a kulonbseg, a nagy valtozas viszont ha jol emlexem a kiosztasban van...

az nem lehet hogy a vegfelhasznaloknak szant termekekben megemelik a bus szelesseget?

(ez meg korai modell igy visszavettek picit a teljesitmenyt) O.o

Vissza az oldal tetejére