A Microsoft hosszas várakozást követően októberben rántotta le a leplet az okostelefonokra szabott Windows 10 Mobile operációs rendszerről. A vállalat három készüléket leplezett le a bemutató során, és később azt is elárulta, hogy még idén kezdetét veszi a korábbi mobilok frissítése.
Reflektorfénybe került a Lumia 950 és a 950 XL, amelyeknek a forgalmazása az előzetes menetrend szerint már novemberben megkezdődhetett, és a kamerák kereszttüzébe került a Lumia 550 is, ami az alsó-középkategóriában hivatott erősíteni a Windows Phone, illetve már csak egyszerűen Windows operációs rendszer pozícióját. Ha minden jól alakult volna, akkor a Microsoft még ebben a hónapban elindította volna a már meglévő Lumiák frissítését is, de valamilyen okból kifolyólag a vállalat most mégis inkább a művelet elhalasztása mellett döntött.
A ZDNet hivatalos információra hivatkozva számolt be arról, hogy a redmondiak mégsem vágnak bele idén a korábbi Lumiák rendszereinek leváltásába, így egy ideig még minden érintettnek a Windows Phone 8, illetve 8.1 mellett kell kitartania. „Novemberben bevezettük a Windows 10-et a telefonok számára, ami olyan teljesen új funkciókat tartalmaz, mint például a Continuum és az univerzális Windows alkalmazások, ezzel együtt pedig megjelent a Lumia 950 és 950 XL. A Windows 10 Mobile frissítések terjesztése a jövő év elején veszi kezdetét a meglévő, kiválasztott Windows Phone 8 és 8.1 telefonokra.” - olvasható a redmondiak szóvivőjének közleményében.
A Microsoft arról nem tett említést ezúttal, hogy mely korábban rajthoz állított Lumia modelleket érti a „kiválasztott” címszó alatt, de régebben már szó volt erről. Ahogy arról be is számolhattunk, elsőként olyan Lumia okostelefonok fogják megkapni a frissítést, amelyek minimum 1 GB-nyi rendszermemóriával rendelkeznek, illetve a tárhelyük kapacitása eléri a 8 GB-ot. Ilyenek például a belépő Lumia 430 és 435 modellek, az alsó-középkategóriát erősítő Lumia 532, 535 és Lumia 540 okostelefonok, említve volt még a Lumia 640 két példánya, a sima és az XL, valamint a Lumia 635 is, amiből létezik 1 GB-os és 512 MB-os is – felénk pont a szerényebb képességű kapható, amire első körben biztosan nem lesz Windows 10 Mobile. A nívósabb készülékek között is vannak néhányan, akik biztosan prioritást élvezhetnek, ilyen a Lumia 735, a Lumia 830 és a korábbi csúcsmodell, a Lumia 930 is.
Sajnos pontosabb időpontot a Microsoft nem közölt azon túl, hogy 2016 elején érkezhetnek a fent említett telefonokra a Windows 10 frissítések, ez pedig elég tág, és rugalmasan értelmezhető időintervallumot jelent. Továbbá az sem derült ki, hogy más Lumiák esetén mire kell számítani, hiszen bőven akadnak még olyan eszközök, amelyek a Windows Phone 8-cal vagy a 8.1-gyel érkeztek, és eddig nem esett szó a sorsukról.
Végül egy másik, közvetve ide tartozó információról is beszámolhatunk. Mostanra kiderült, a Microsoft nem akarja terhelni az ünnepi időszakban a fejlesztőket (talán a csúszás is ennek tudható be?), éppen ezért az Insider Programban sem kell már az idén több frissítésre számítani. Noha még szűk két hét van december végéig, a redmondi alakulat bejelentette, hogy a Windows 10 Mobile Insider Preview Build 10586.36 az utolsó 2015-ös kiadás. Most szeretnék, ha mindenki fellélegezne egy kicsit, és 2016-tól újult erőbedobással lehet ismét belevágni a munkába. Jövőre is számítanak a rengeteg felhasználói és fejlesztői visszajelzésre, melyeknek köszönhetően a Windows 10 rendszer tovább fejlődhet.



































