A VRChat az egyik legnagyobb közösségi platform, ahol a játékosok avatarokkal vannak jelen, a VR funkcióknak köszönhetően pedig önmagában is az egyik legnépszerűbb VR alkalmazás. 

Az app közösségi jellege miatt azonban mindenféle nemű, kultúrájú és korú személy megtalálható a platformon, rengeteg világ pedig eleve felnőtteknek készül, így sokan várták már, mikor kap valamilyen korhatár ellenőrzést a program, hogy a gyerekek biztonságban, a felnőttek pedig a gyerekektől nyugton legyenek. 

Úgy tűnik, hogy nem kell már sokáig várni, a VRChat fejlesztői megoldást találjanak a kérdésre, a Persona nevű ellenőrzést fogják használni, ami GDPR kompatibilis módon képes azonosítani egy felhasználó korát és személyazonosságát. A Personát olyan cégek is használják, mint a Roblox, Reddit vagy a Square. 

Az ellenőrzési folyamat során muszáj a felhasználónak feltöltenie egy személyit, egy jogosítványt vagy egy útlevelet, majd kamerába nézve hagyni, hogy összevethesse a program a hivatalos okiraton található képet az éppen regisztrálni vágyó felhasználóval. Ha az ellenőrzés megtörténik, akkor a VRChat-ben a felhasználó kora a dokumentumok alapján biztosan meg fog felelni a valóságnak. 

A VRChat kiemeli, hogy ők semmilyen adatot nem kapnak meg a Personát kezelő cégtől, ők maguk csak annyit tudnak majd, ami nekik szükséges, csak azt, hogy a felhasználó mikor született. 

A Persona használata opcionális lesz, viszont lesznek majd olyan világok, ahol a világ alkotók megszabhatják, hogy kik léphetnek be, így könnyen előfordulhat, hogy a Persona korellenőrzésen át nem esett felhasználók kizáródnak a jobb helyekről. Első körben viszont nem sietik el az ellenőrzés bevezetését, mert ez a rendszer sokba kerül nekik is, így szép csak lassan engedik majd a felhasználóknak, hogy igazolhassák a korukat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2024. dec. 11. 22:50
#2

Írj inkább az nzxt balhéról. Ugy is szereted a gonosz nagy vállalatokat , savazni. Na most lehet

abysan
abysan
2024. dec. 14. 17:05

@tomchee Ezt jól látod, viszont sok az új hír, de kevés az időm

thedeveloper
thedeveloper
2024. dec. 10. 22:32
#1

"Az ellenőrzési folyamat során muszáj a felhasználónak feltöltenie egy személyit, egy jogosítványt vagy egy útlevelet, majd kamerába nézve hagyni, hogy összevethesse a program a hivatalos okiraton található képet az éppen regisztrálni vágyó felhasználóval".

Nem muszáj. :) Csak simán hagyjátok a francba ezeket a szolgáltatásokat, nem éri meg áruba bocsátani az identitásotokat ilyen hülyeség miatt.
Egy sima mezei kocsmáros nem játszik rendőrt, nem igazoltathat. Szóval érdekes, hogy a neten viszont bármilyen szoftverfejlesztő cég megteheti ezt.

Ahogy mondani szokás: "GDRP my ass". Jól véssétek az eszetekbe ezt a dátumot. Mert habár nem vagyok Nostradamus, de most megjósolom azt a nagyjából 3-5 év múlva kitörő botrányt, ahol hackerek a darkneten bitcoinárt árulnak majd TB méretű "Persona" adatbázisokat, bennük több millió ember személyes adatával A cég majd kap egy ejnye-bejnyét a bíróságon, ami miatt mégis felvettek minden kamerás azonosítást és mégis elmentettek minden személyigazolvány- és jogosítványképet. Ők pedig majd kimagyarázzák azzal valami bullshittel, hogy hiba történt a retention policy-t futtató script-ben és hogy sajnos az elmúlt 10 évben valójában egyszer sem futott az adattörlés. De semmi gond, mert már megvolt a belső audit és már minden rendben.

Annyira kiszámítható az a sok szarság, ami manapság a világban történik, hogy szinte kezd unalmas lenni. Legyetek észnél.

Christoferus
Christoferus
2024. dec. 13. 7:27

@thedeveloper Az ugye meg van, hogy dohányboltban is igazolnod kell magad.

Az usa-ban konkrétan több olyan szolgáltatási terület is van, ahol kérhetnek igazolványt.

Vissza az oldal tetejére