Shop menü

KÖNNYŰ, SZÍNES FÜLES FILLÉREKÉRT – ITT A REDMI BUDS 4 LITE

A Redmi Buds sorozat új tagját olyan kényelemmel lehet majd viselni, hogy meg is feledkezhet róla az ember, és még a pénztárcának sem fáj a termék beszerzése.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Könnyű, színes füles fillérekért – Itt a Redmi Buds 4 Lite

Rendkívül széles a Xiaomi fülhallgatókínálata, és a vállalat most előrukkolt egy olyan megoldással, ami különösen nagy népszerűségnek örvendhet majd. A Redmi Buds 4 Lite tényleg aprópénzért megvásárolható lesz, és ennek ellenére egészen sokat ígér, ráadásul egészen színes lesz.

Galéria megnyitása

Félig nyitott kialakítású eszköztől beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy lehet benne hallani a környezeti zajokat. Biztonsággal lehet majd viselni utcán is, azonban azt is hozzá kell tenni, hogy nem lesz egyszerű kizárni a zavaró tényezőket. Mivel nincs hallójáratba illeszkedő rész, mindenkinek kényelmes lesz, és akkor sem fog kellemetlen érzést kelteni, ha órákon keresztül a fülben lóg. Mindössze 3,9 grammot nyom magában a fülhallgató, így a legkönnyebb fülesek közé sorolható.

„Könnyebb a fülhallgató, mint egy normál A4-es papírlap” – emelte ki a Redmi a bemutató során.

Egy hagyományos hangszóró található a fülesben, de a mérete nem átlagos, hiszen 12 milliméteresre lett szabva. Hogy milyen hangzást fog nyújtani, azt igazából csak az első teszteket követően lehet majd biztosan tudni, de a Redmi azt ígéri, hogy nem lehet majd panasz a teljesítményére. Tiszta lesz a magas tartomány és erőteljes, ütős a mély. A Xiaomi akusztikai laborja dolgozott azon, hogy rendbe legyen a hangminőség.

Galéria megnyitása

Van zajszűrés, de ez csak a hívásoknál fog működésbe lépni, és a háttérzajt fogja eltüntetni, hogy a másik fél tisztán és érhetően hallja az embert a beszélgetések alkalmával. Külön van beszédhangkiemelő funkció is, hogy még jobb legyen az élmény a beszélgetések során.

Galéria megnyitása

Érintésekkel lehet kezelni a kütyüt, a száron fogja érzékelni a különböző gesztusokat. Lehet ilyen módon fogadni a hívásokat, kezelni a zenelejátszást, és a játékos mód aktiválása is megoldható gesztus révén. A gamer módban alacsonyabb késleltetéssel megy majd a vezeték nélküli összeköttetés, hogy ne legyen zavaró a hang elcsúszása a pörgős akciójelenetek során.

Galéria megnyitása

Már Bluetooth 5.3 modul található a Redmi Buds 4 Lite-ban, ennek pedig meglesz az az előnye, hogy az új mobilok mellett már nagyon alacsony fogyasztás mellett fog üzemelni. Ennek köszönhetően lesz elérhető az alacsony késleltetésű összeköttetés is. A MIUI rendszerű mobilokkal és táblagépekkel pedig instant képes lesz kapcsolódni, szóval a Redmi és Xiaomi eszközök mellett még gördülékenyebben lehet majd használni.

Galéria megnyitása

Az újdonság megvásárolható lesz az egyszerű fekete és fehér színek mellett zöld és narancssárga kivitelben is. Ezekkel az opciókkal főleg a fiataloknak szeretne a kedvében járni a Redmi. A márka úgy véli, hogy sok tinédzser számára lehet majd ideális a Buds 4 Lite. Az eszköz hordozója 55,6 x 47,3 x 22,2 milliméteres és 34,55 grammot nyom, ennek megfelelően az egész kiegészítő alig 42 gramm. IP54 minősítése is van az apróságnak, tehát bírni fogja az esőt, fröccsenő vizet és a port is.

Galéria megnyitása

Összesen 20 órás üzemidőt lehet kihozni a fülhallgatóból, ami nem túl sok. Természetesen itt is a tokba épített telepet is kihasználva kell ezt érteni, ami azt jelenti, hogy bizonyos időközönként kicsit meg kell majd pihentetni a kütyüt. Egy töltéssel 5 órán keresztül lesz képes folyamatosan muzsikálni, tehát a tokban található akkumulátor 3 teljes feltöltésre nyújt lehetőséget, miután egyszer lemerül a fülhallgató.

Galéria megnyitása

A Redmi Buds 4 Lite a napokban a boltok polcain landol a márka hazájában. Mindössze 140 jüant kell majd érte kifizetni, ami alig több mint 7 ezer forintos összegnek felel meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére