Bejelentette a Qualcomm a Snapdragon termékcsalád legújabb csúcsmodelljét, az egészen döbbenetes lehetőségeket biztosító Snapdragon 8 Gen 1-et, ami a névadási sémán felül rengeteg újítást hozott. Amint megtörtént a bejelentés, a gyártók sorra kezdték beharangozni, hogy használni fogják a chipet, és az elsőségért egészen kiélezett harc indulhat.
Korábban arról lehetett hallani, hogy a Xiaomi lesz az, aki a Snapdragon 8 Gen 1-et elsőként fogja felhasználni kész mobilban, most azonban ez már egyáltalán nem biztos. Sőt, inkább az a valószínű jelen állás szerint, hogy más lesz a befutó. Jó eséllyel a Motorola rukkolhat elő az első okostelefonnal az új hardveres alapot használva, de a Xiaomi mellett ebbe a versenybe a Realme is beszállt. De annak a lehetőségét sem lehet teljesen elvetni, hogy váratlan helyről jön majd az elsőséget „behúzó” készülék.
Lei Jun, a Xiaomi vezetője a Twitteren arról számolt be, hogy a Qualcommal hosszú ideje dolgozik együtt, és ennek az eredményeként a Xiaomi 12 széria lesz a világon az első, aminek a keretei között megjelenhet a Snapdragon 8 Gen 1. A szakember ezt nagyszerű eredménynek nevezte, és büszkeségként emelte ki a dolgot, a Xiaomi pedig még egy olyan videót is megosztott, amelyen a gyártási folyamat egy része látszik. Azonban könnyen lehet, hogy a Motorola borsot fog törni az orra alá.
A Xiaomi 12 bemutatóját nem tudni, mikor ejti meg a vállalat, de a felmerült lehetséges dátumok mind december 10-e utánra esnek. A Motorola azonban egyértelműen azt közölte a Snapdragon 8 Gen 1 bejelentését követően nem sokkal, hogy a vállalat készen áll egy olyan mobil leleplezésére, amiben már ez a mobilplatform lesz. És bizony a bemutatóra már december 9-én sor kerül majd. Kínában lesz a rendezvény, magyar idő szerint 12:30-kor fog erre sor kerülni. Hivatalosan annyit lehet még tudni, hogy a Motorola Edge széria tagja lesz a készülék.
Ezeken felül pedig a Realme is azonnal jelezte a közösségi médiában, hogy a GT 2 Pro okostelefonja a Snapdragon 8 Gen 1-gyel érkezik. Igaz, a Realme már igyekszik azért úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön elhamarkodottnak a kijelentése, arról beszél, hogy a csúcsmobilja az egyike lesz az első készülékeknek ezzel a rendszerchippel.
Ezen a trión felül még egy sor Qualcomm partner ragadta meg a bejelentés alkalmát, és mondta el, hogy készül eszköze a Snapdragon 8 Gen 1 alapot bevetve.
Elmondta a Honor, hogy a soron következő csúcsmodellje már a Snapdragon 8 Gen 1-nek ad majd otthont. Az Oppo pedig arról beszélt, hogy 2022 első negyedévében fog előrukkolni olyan zászlóshajóval, ami a Qualcomm friss fejlesztését használja. A Nubia egy gamer RedMagic készülékben vetné be elsőként a Snapdragon 8 Gen 1-et, és arról beszélt, hogy olyan gyorsan igyekszik elkészülni, ahogy csak tud.
A Vivo és az almárkája, az iQOO arról számolt be, hogy több készüléken is dolgoznak különböző lehetőségeket biztosítva, így lesz prémium, „flagship killer” és játékos megoldás is a terítéken. Mert fontos a cég szerint a lehető legszélesebb választék biztosítása. A kínaiak közül még a Nubián felül, külön a ZTE is beszámolt arról, hogy leszerződött a Snapdragon 8 Gen 1 használatára. Ez a vállalat viszont csak annyit mondott el egyelőre, hogy az Axon széria tagjaként jön az a csúcsgép, ami ezt a lapkát fogja használni.
A japánok sem kerülik majd a Snapdragon 8 Gen 1-et, a Sharp, valamint a Sony is bejelentette, hogy használni fogja az új mobilplatformot. A Sharp úgy fogalmazott, hogy egy különleges okostelefont fog létrehozni a friss rendszerchipet használva. A Sony pedig egy olyan mobilban gondolkodik, ami a korábbiaknál érdekesebb élményt fog hozni a világnak.
Több mint valószínű, hogy tucatjával érkeznek majd 2022-ben azok a mobilok, amik a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1-et fogják használni. Miközben egyébként az elmúlt éveknél nehezebb helyzetben lehet majd ez a lapka, ugyanis elvileg a MediaTek Dimensity 9000 képében egy rendkívül potens versenytársat kap majd, ilyennel pedig korábban nem kellett számolnia.

































