KOMOLY CHROMECAST RIVÁLIS A QUALCOMM MŰHELYÉBŐL

A Qualcomm egy 4K-s tartalmak kezelésére is képes Streaming Adapterrel rukkolt elő, ami hardver tekintetében azt tudja, mint amit egy modern okostelefon.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. febr. 16. 8:01
Komoly Chromecast rivális a Qualcomm műhelyéből

A Google Chromecast-jéhez hasonlító kiegészítők piacán egyre nagyobb a mozgolódás. A HDMI portra illeszkedő, tápellátásukat rendszerint USB porton keresztül biztosító kis eszközök meglehetősen sokoldalúak, így egyebek mellett arra is lehetőséget biztosítanak, hogy különböző eszközeinkről vezeték nélkül tartalmakat továbbítsunk monitorra vagy HD televízióra.

Mostanában több hasonló újdonság is bemutatkozott, a legújabb pedig a Qualcomm műhelyében készült. A működőképes referencia példány a 4K Streaming Adapter nevet kapta, és ahogy nevéből is kiderül, akár 4K-s tartalmak kezelésére is képes – ez a riválisokhoz képest komoly ütőkártya lehet a későbbiekben.

A piros házzal érkező apróság belseje tulajdonképpen egy klasszikus okostelefont rejt, már ami a hardvert illeti – igaz, akkumulátor és érintőkijelző azért nincs rajta, de ettől eltekintve nagyon sokoldalú. Különlegesség, hogy a remekül felszerelt újdonság a vezeték nélküli technológiák támogatását tekintve szokatlanul jól áll: a legfrissebb WiFi és Bluetooth szabványok mellett még LTE Broadcast támogatást is kínál.

A Qualcomm aprósága egy Snapdragon 800-as SoC egységet rejt, mivel fejlesztésének megkezdésekor még nem állt rendelkezésre a legfrissebb, Snapdragon 810-es SoC. A későbbiekben akár erre az új SoC egységre is átültethetik a terméket, így rengeteg új lehetőség előtt nyílhat meg az út. A 4K Streaming Adapter fedélzetén egy teljes értékű Android operációs rendszer teljesít szolgálatot.

A tartalmak továbbítása 802.11ac WiFi kapcsolaton keresztül éppúgy történhet, mint LTE-U kapcsolaton keresztül, vagy éppen LTE Broadcast bázisállomáson keresztül. Utóbbival akár dinamikus tartalommegjelenítésre is van mód, mint például felhasználóra és elhelyezkedésre szabott reklámokéra.

A Qualcomm szerint a 4K Streaming Adapter iránt OEM részről hatalmas érdeklődés mutatkozik, ám azt nem árulták el a vállalat illetékesei, pontosan mely gyártók érdeklődnek az újdonság iránt. Az biztos, hogy ha a termék zöld utat kap, a Qualcomm szerint mindenképpen versenyképes lesz, így remek alternatíva lehet a Google Chromecast-jével és a Roku Streaming Stick-jével szemben – hogy csak néhány riválist említsünk.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az újdonság pontosan mikor kerül az üzletek polcaira, így most még az is rejtély, mennyibe kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
vanRobert
vanRobert
2015. febr. 17. 9:39
#5

Ha széles körben elterjedne a 4K, akor lesznek rá filmek a torrentboltban is...

Ch00ler
Ch00ler
2015. febr. 16. 12:35
#4

Pedig éppen a 4K streaming az egyetlen olyan forrás, ahonnan 4K-s tartalmat lehet beszerezni. Legalábbis ezt hazudták a CES-en. :)

Mire az egész DVD/BD ipar megmozdul, addigra az online tartalomszolgáltatók tovább terjeszkedhetnek. Pont az ilyen kütyük által.

Szomorú, de mi itt még mindig évekre vagyunk egy USA-szintű rendszertől és lehetőségektől. Úgyhogy mindez a mi szempontunkból totálisan irreleváns.

Bár, ha lennének 4K filmek torrenten, akkor már csak egy TV kellene hozzá és egy ilyen streamer.. :)))

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 16. 11:39
#3

$35 minden platformot támogató Chromecast, nem nagyon tudom elképzelni hogy a Qualcomm alá tudna licitálni.

hympyke
hympyke
2015. febr. 16. 10:20
#2

4k streaming.... aha.... de egyet kell értsek az ár kapcsán. Ezt a 4k-t felesleges erőltetni, tartalom sincs rá.

rfj1989
rfj1989
2015. febr. 16. 8:44
#1

Itt az ár lesz az, ami miatt nem fog széles körben elterjedni. Valószínünek tartom, hogy a qualcomm kicsit túlárazza majd. De kíváncsian várom a megjelenést.

Vissza az oldal tetejére