Kiváló üzemidővel érkezik a Vivo Z1 Pro

A Vivo új mobilja egy 5000 mAh-s akkumulátornak ad otthont, és egyéb tekintetben is jól sikerült.

Kiváló üzemidővel érkezik a Vivo Z1 Pro

Az idei első negyedévben a Vivo egy hajszállal meg tudta előzni az eladások tekintetében Oppót, és nagyon úgy fest, hogy a vállalat szeretné megőrizni a pozícióját, éppen ezért az utóbbi hetekben jobbnál jobb konstrukciókkal rukkolt elő. A Z-széria legfrissebb tagja is igazán jól sikerült, és az árazása sem csúszott el.

Galéria megnyitása

A Vivo Z1 Pro egészen nagy lett, egy 6,53 hüvelykes megjelenítő tölti ki az előlapját, amit persze vékony káva ölel körül, méghozzá bemetszés nélkül, ugyanis a kamera egy pici, 4,6 mm-es lyukban kapott helyet. IPS technológiás a bevetésre küldött panel, és 2340 x 1080 képpontos a felbontása. A Vivo a Funtouch OS grafikus felhasználói felületet alkalmazza az Android 9.0 operációs rendszerrel karöltve. Olyan extrákkal lehet itt egyebek mellett számolni, mint a játékos mód, és a mesterséges intelligenciával segített fotózás. A megjelenítőben egy 32 megapixeles kamera csücsül, ezzel igazán kiváló önarcképeket lehet majd lőni, az egység optikája F/2.0-s. A hátlapra egy háromkamerás modul került egy LED-es villanóval megtámogatva. Az elsődleges egység a Sony IMX499 szenzort veszi alapul, így 16 MPixeles lett, a lencserendszere pedig F/1.78-as rekesznyílással büszkélkedhet, a társkamera 120 fokos látószögű, F/2.2-es és 8 megapixeles képeket tud lőni, a mélységélesség létrehozását segítő megoldás pedig mindössze 2 MPixeles (F/2.4). Videózni a gyári program 1080p-ben engedi a felhasználókat.

Galéria megnyitása
A Multi-Turbo gépi tanulással gondoskodik a lehető legjobb teljesítmény biztosításáról

Nyolcmagos Qualcomm rendszerchipet kapott a Vivo Z1 Pro, ráadásul nem is szerény egységet vonultat fel, hiszen a Snapdragon 712 munkálkodik benne. Ez a lapka aszimmetrikus klaszterekben (2/6 mag) vonultat fel Kryo 360 magokat 2,3 és 1,7 GHz-es órajelen, támogatja az AI Engine-t és biztosít egy Adreno 616 integrált GPU-t is. A rendszer számára 4 vagy 6 GB-nyi LPDDR4x memória állhat rendelkezésre, már a szerényebb konfiguráció is szinte minden esetben elegendőnek bizonyulhat.

A mobil háttértárának a kapacitását tekintve számolni lehet 64 és 128 GB-os felállással is, és a bővíthetőség minden esetben adott. Dual-SIM-es a Vivo Z1 Pro (dedikált slotokkal), és mindkét kártya képes lesz elérni a 4G LTE hálózati modemet, ezzel együtt pedig a VoLTE-t is egyaránt támogatják. Ezen felül a kapcsolati képességek listáján szerepel 802.11ac szabványnak is megfelelő, 2,4 és 5 GHz-es tartományokban is üzemelő Wi-Fi, Bluetooth 5 modul LE kiterjesztéssel, és A-GPS vevő, ami a GLONASS és a BeiDou támogatásnak sincs híján.

Galéria megnyitása

Az újdonság masszív hatást fog kelteni, de az anyaghasználatában nem nyújt kiemelkedőt, szimpla műanyag a keret és a hátlap is – ennek megvan az a jó oldala, hogy nem olyan csúszós, mint az üveg. A vásárlók hozzájuthatnak majd a termékhez teljesen feketében, de lesz belőle átmenetes szürke és kék-türkiz kivitel is. 8,85 milliméter vastag a Z1 Pro, a felülete a vékony káva ellenére is 162,39 x 77,33 milliméteres, ami pedig a tömegét illet, 204 grammal kell számolni, tehát rendese húzhatja majd a tulajdonosa zsebét. Itt még egy Micro-USB 2.0 aljzat van a kereten, aminek sokan nem fognak örülni, de legalább garantált a 3,5 milliméteres Jack csatlakozónak a helye.

A burkolaton kiemelendő még az is, hogy van egy ujjlenyomat-olvasó, ami a hátlapra lett pakolva, és villámgyorsan, megbízhatóan fogja tenni a dolgát. A Z1 Pro egy 5000 milliamperes telepből nyeri majd a működéshez szükséges energiát, ami elegendő lehet 3 napos üzemidő biztosítására is, és intenzív igénybevétel mellett sem fogja egyhamar feladni. Ráadásul adott a gyorstöltés 18 wattos teljesítménnyel, így aránylag hamar újult erőre kaphat majd.

Galéria megnyitása

A Vivo Z1 Pro Indiában kerül először a boltokba, és a következő héten indul majd a forgalmazása (július 11.). Az okostelefon 4/64 GB-os kivitelben lesz a legolcsóbb, ilyenformán kb. 220 dollárnyi rúpiát kell majd érte letenni a kasszától való távozás előtt, a 6/64 GB-tal készülő változat nagyjából 250 dollárt fog kóstálni átszámítva, a 6 GB RAM mellett már 128 gigás tárhelyet biztosító verzió pedig 265 dollár körüli összegért lesz megvehető.

 

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap