Mondhatjuk, hogy egy ideig nem igazán úgy jött ki a lépés az Electronic Arts számára a Star Wars-játékok ügyében, ahogy azt akár a Disney, akár a rajongók szerették volna. Egy jó ideig mindössze két Battlefront-játékot sikerült kiizzadni konzolokra és PC-re, közben pedig több projektet le is lőttek és úgy tűnt, hogy a kiadó nem tudja megfelelően kezelni a franchise-t.

Egy időben Andrew Wilson vezérigazgatónak még a befektetőket is nyugtatgatnia kellett, hogy a Disney nem fogja megvonni tőlük a licencet.

Az utóbbi két évben kettő, sokak által várt fejlesztést is lelőtt az Electronic Arts. Eredetileg a Visceral Games készített volna egy látványos, filmszerű akció-kalandjátékot a Star Wars világában, amit aztán azzal az indokkal állítottak le, hogy ma már a játékosok többre vágynak, és több időt szeretnének eltölteni egy játékkal.

Így aztán a Visceral Games be is zárták, az EA Vancouver pedig elkezdett dolgozni egy nyitott világú Star Wars-játékon. Közben az Electronic Arts megnyitotta (szintén Vancouverben) a Motive stúdiót az egykori Ubisoft-főnök Jade Raymond vezetésével, ami elvileg szintén besegített a fejlesztésbe. Menet közben egyébként ott is vezetőváltás történt: Raymond elhagyta a céget, a helyére pedige Samantha Ryan érkezett. Azonban nem sokkal később arról értesülhettünk, hogy a két stúdió által közösen készített, nyitott világú Star Wars-játék fejlesztését leállította a kiadó.

Aztán persze ott voltak a Battlefront 2-féle lootbox botrányok is, ami állítólag annyira kínos volt a Disney-nek, hogy az akkori vezérigazgató Bob Iger közvetlenül beszélt az Electronic Arts vezetőségével.

Mindenesetre közben azért változtak a dolgok. A Battlefront 2 a különböző frissítésekkel tényleg egy kiváló játékká nőtte ki magát, a Star Wars Jedi: Fallen Order pedig annak ellenére is hatalmas siker lett, hogy viszonylag rövid idő alatt kell elkészíteni a Respawnnak - több, mint 10 millió példány kelt el belőle. A The Old Republic MMO továbbra is jól teljesít a maga szintjén, mobilon tarol a Star Wars, és a most bejelentette Squadrons is pozitív fogadtatásra talált.

"Fantasztikus a kapcsolatunk a Disney-vel és a LucasFilmmel. Ez a kapcsolat már nagyon hosszú távú, egészen 2011-ig, a Star Wars: The Old Republic megjelenéséig nyúlik vissza" - nyilatkozta most Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója.

"Sikeresek voltunk az FPS-ek, a szerepjátékok, az akciójátékok, az MMORPG-k és a mobilok frontján is, és úgy hiszem, hogy a Squadrons is sikeres lesz. Úgyhogy még szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a Disney-vel, a vállalat ugyanis nagyon eltökélt a franchise és a kánon mellett" - folytatta Wilson.

Blake Jorgensen, az Electronic Arts pénzügyi vezetője hozzá tette, hogy a kapcsolat olyan erős, hogy a LucasFilm azt is megengedte a kiadónak, hogy olyan új karaktereket és tartalmakat hozzanak létre, amik bekerülnek a hivatalos kánonba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
DanCarver
DanCarver
2020. jún. 28. 11:37
#6

A Motive Studios az Montrealban van nem Vancouverben.

Szefmester
Szefmester
2020. jún. 27. 15:12
#5

Kiváló a kapcsolat hiszen partiba vágva erőszakolják meg a Star Warst..

hans648
hans648
2020. jún. 27. 13:04
#4

Szerintem jól tette a Disney, hogy oda szólt az EA-nak. Különben gyanítom, hogy a most Battlefront 4-el tolnánk és várnánk az 5-öt és már komoly "pay to win" rendszert tuszkoltak volna bele. Akkor lenne: May the money be with you!! :D

nanotek
nanotek
2020. jún. 26. 17:17
#3

Szegény Lukács báttya már azóta leamputálhatta a saját csuklóját, hogy aláírta azt a bizonyos papírokat... EA is, csak jót tejelhetett a jogokért, vagy csak jók a kapcsolataik.. EA-nél, a saját véleményem szerint nagyon rossz helyen vannak a játékok jogai... Talán szökőévente majd becsúszik egy értékelhető.

hans648
hans648
2020. jún. 27. 13:10

@nanotek  Szerintem nem foglalkozik annyira vele. Nem siratja meg ilyesmi. Nyugdíjasként megszabadult a munkától, egy zsíros végkielégítés keretében.

tomchee
tomchee
2020. jún. 26. 17:02
#2

Picsába. Akkor legalább annyit másíthatnának rajta, hogy ne kizárólagos licenszer kap az EA, szóval aktuálisan, kompetens studiók is csinálhatnának SW játékokat.

Bihus
Bihus
2020. jún. 26. 14:23
#1

A Disney sikeresen lerontotta a Star-wars filmet színvonalát, így már a játékok miatt se kell aggódni, ha középszerűek lesznek: egy ideig viszi őket a hype-vonat, aztán ha elég ideig csökken a népszerűség, akkor lesz majd egy rebút, szerencsés esetben jó minőségben, és megint kezdődhet az egész elölről.

Vissza az oldal tetejére