KISZÚRT AZ X99-ES PLATFORM TUNINGOSAIVAL EGY WINDOWS 10-ES FRISSÍTÉS

A KB4100347-es frissítés telepítése után nem lesz kedvük mosolyogni a tuningolt processzort rejtő X99-es alaplap-tulajdonosoknak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. szept. 24. 20:00
Kiszúrt az X99-es platform tuningosaival egy Windows 10-es frissítés

Az Intel X99-es platformja 2014. augusztus 29-én jelent meg hivatalosan, azaz most már negyedik születésnapján is túl van. Ennek ellenére még mindig sokan használnak X99-es alaplapot, amelyben Haswell-E, illetve Broadwell-E sorozatú központi egységek kaphatnak helyet. Mivel egy felsőkategóriás platformról van szó, amelyben szorzózár-mentes processzorok kaphatnak helyet, sokan élnek a lehetőséggel és tuningolják központi egységüket, így a teljesítmény még mai szemmel nézve is megállja a helyét a mindennapokban.

Az X99-es platformot korábban már sújtotta egy kellemetlenség, ami ideiglenesen ellehetetlenítette a tuningot egyes ASUS alaplapok esetében, ám a hibát idővel kijavították a vállalat fejlesztői, így ismét helyreállt a rend. A napokban viszont megint homokszem került a gépezetbe, ám most nem az ASUS, hanem a Microsoft vagy az Intel hibázott, ugyanis az aktuális eset minden gyártó minden X99-es alaplapját érinti.

Galéria megnyitása
A felhasználói beszámolók hamar elárasztották a különböző szakmai fórumokat, így hamar híre ment, hogy valami nincs teljesen rendben a néhány napja kiadott KB4100347-es Windows 10 frissítéssel, ugyanis annak eltávolításával ismét visszaállt a rend. A panaszkodó felhasználók azt sérelmezték, hogy tuningolt rendszerük a szóban forgó frissítés telepítése után már csak gyári órajeleken, vagy nagyon minimális tuninggal működik, azaz elvesztették azt az extra teljesítményt, amit az addigi tuning adott. A probléma felbukkanása nem törvényszerű, mert olyanok is akadnak, akiknél ugyanezzel a frissítéssel a tuning is megmaradt – ők jellemzően ASUS gyártmányú X99-es alaplapot használnak, amelyeken 2101-es UEFI Firmware verzió dolgozik.

Hogy mégis miért érkezett a KB4100347-es frissítőcsomag, ami automatikusan települ? Azért, hogy az Intel processzorainál felfedezett sérülékenységet hatékonyan befoltozhassák. Mellékhatásként sajnos a tuningot is sikerült ellehetetleníteni – hogy ez szándékos lépés volt-e, ami az újabb platformok forgalmának fellendítését szolgálja, vagy csak egy egyszerű hiba, az majd csak később derül ki. Utóbbi valószínűbb, ugyanis előbbinek nagyon komoly visszhangja lenne, ha fény derülne rá. A hibát már jelezték a Microsoft hivatalos fórumán, de hírünk írásakor még nem állt rendelkezésre hivatalos reakció az ügyben.

A patch az alábbi processzorokhoz biztosítja az Intel legfrissebb mikrokódjait:

  • Broadwell Server E, EP, EP4S
  • Broadwell Server EX
  • Skylake Server SP (H0, M0, U0)
  • Skylake D (Bakerville)
  • Skylake X (Basin Falls)

A hiba kijavításáig csak annyit tehetnek a felhasználók, hogy megbarátkoznak a gyári órajelekkel, amennyiben a sebezhetőségekkel szemben védettek szeretnének maradni. Ha a tuning fontosabb, egyszerűen törölni kell a KB4100347-es frissítést addig, míg a benne rejlő hibát ki nem javítják.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. szept. 25. 13:36
#1

A mostani windows frissítések mindig tönkrevágnak valamit. Nekem szerencsére eddig csak az új Age Of Empirest tették helyre amiben nem működnek bizonyos dolgok. Külön szégyen hogy egy nemrég kiadott Microsoft játék.

skarpeas250
skarpeas250
2018. dec. 21. 20:11

Nálam kékhalált okozz az ez update KB4100347 Inteli I5-3550-en.

Vissza az oldal tetejére