Az Intel első hibrid asztali processzorai, amelyek az Alder Lake-S lapkára alapoznak, várhatóan még idén megjelennek kereskedelmi forgalomban. A korábbi pletykák alapján első körben csak a „K” és a „KF” jelölésű, vagyis a szorzózár-mentes kivitelben készülő modellek debütálhatnak, de később bővülhet a kínálat. Egyelőre úgy tűnik, az Alder Lake processzorok már idén októberben bemutatkozhatnak, ami igazából nem meglepő, hiszen korábban is arról volt szó, hogy az Intel új fejlesztése a Windows 11 operációs rendszerrel karöltve érkezhet meg a piacra.

Galéria megnyitása

Az új processzorokhoz természetesen új alaplapokra is szükség van, így számos 600-as sorozatú megoldással találkozhatunk a nem is oly távoli jövőben a boltok polcain. A csúcsot természetesen a Z690 képviseli majd, ami az új információk alapján DDR4-es és DDR5-ös memóriatámogatással egyaránt elérhető lesz, gyakorlatilag az alaplapgyártókon múlik, melyik szabványt választják. Az nem világos, hogy lesznek-e olyan megoldások, amelyeken mindkét memóriaszabvány számára lesz foglalat – korábban ilyesmire volt már példa a szabványváltások alkalmával. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a DDR5-ös memóriaszabvány mellé Gear 2 és Gear 4 módok is rendelkezésre állnak, vagyis a memóriavezérlő felezett, illetve negyedelt sebességen is működhet az effektív órajeltől függően, ezáltal javulhat az adatátviteli sávszélesség is.

Galéria megnyitása

Processzor terén összesen 16 darab PCI Express 5.0-s sáv meglétére számíthatunk, amelyeket VGA célokra x8/x8 módban is lehet majd használni. Ezekhez jön még 4 darab PCI Express 4.0-s sáv is, amelyek az M.2-es SSD kiszolgálását végzik. A Z690-es lapkakészlet összesen 12 darab PCI Express 4.0-s sávot kínál. SATA 6 Gbps-os portokból maximum hatot kapunk, lesz opcionális 5 GbE támogatás, valamint WiFi 6E/7 támogatás is, amihez a külső rádiós alkatrészekre még szükség lesz.

A fenti diagram összességében hitelesnek és hihetőnek tűnik, ám ezúttal is csak pletykáról van szó, így érdemes távolságtartóan fogadni az értesüléseket. Az új processzorok és az új lapkakészletek első hulláma várhatóan már a következő hónapban megjelenhet, azaz nem kell már túl sokat várni rájuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
croix
croix
2021. szept. 13. 12:35
#2

nem a pch teszi lehetővé hogy milyen memória modulokat kezel a cpu, hanem a cpu-ban levő memória vezérlő...  már azóta így van ez amióta a cpu-ban van a memória vezérlő és nem az északi hídban, ami mostmár amúgy is pch néven fut...

szal a köv széria cpu szinten kezelni fogja a ddr4 és ddr5 modulokat is, többi a deszka gyártóján mulik hogy mit tesz rá

manbali82
manbali82
2021. szept. 13. 15:02

@croix igen, nálam ezért megy a memória csak 1.28V-al, (alapból 3600MHz-es CL17-es modulok 1.35V gyári feszkóval, ami már a határon van gyilkolás szempontjából) 3333MHz-en, cserébe CL16-ban. Szal kb. semmit nem veszítek. Nem is értem azokat az OC modulokat amik 1.55V-okat kapnak, vagy még többet... aztán csodálkozik a "gamer" ha elszáll a procija 2-3 év múlva (persze ritkán van meg addig), de a degradálódás folyamatos, szal az esetleg új gazdi beszophatja...

BruzsaPeti
BruzsaPeti
2021. szept. 13. 12:21
#1

Kíváncsi vagyok az Apple M1-el való összehasonlításokra. :)

Vissza az oldal tetejére