A Valve a Valve Index VR szemüveg óta hardveresen is jelen van a VR piacon, a helyzet viszont az, hogy a készülékük mára elavult, és bizony nem is sikerült megerősíteniük vele a PCVR piacot.
Egy ideje azonban pletykálják, hogy a Valve beszállna az önálló VR szemüvegek közé, hiszen ez a piac sokszorta nagyobb, mint amit a PC-vel el lehet érni. A Steam Deck és a Questre érkező vezeték nélküli VR app szoftver frissítések már ezt vetíthetik elő, a Valve már szoftveresen és hardveresen is képes lehet megfelelő eszközt készíteni azoknak, akik önálló VR headsetet szeretnének venni tőlük, opcionális PC-s összeköttetéssel.
A Valve kódjait mindig árgus szemmel figyeli a közösség, és a Deckard név évek óta visszatérő elem a SteamVR fájljai között. Most azonban már ott tart a folyamat, hogy nem csak neveket, hanem egy rendert is sikerült találni a fájlok között, ami egy olyan vezérlőre utal, ami egyszerre képes futtatni a játékokat VR-ban, de igény szerint akár gamepadként is használható módon működhetne.
Vagyis a „Deckard” jelen állás szerint akár egy fejre tehető Steam Deck is lehet majd.
A Quest 2, Quest 3 és a többi önálló VR szemüveg is képes futtatni a monitoros játékokat Steamről, PC-ről, konzolról vagy felhőből, ez igazából nem újdonság, a Microsoft is erre építette az új Game Pass videóját. Az viszont új, hogy ha ennek a dizájnnak köszönhetően nem kell gamepadot a kézbe venni, tehát nem kell egy Xbox kontrollert Bluetooth-szal a Questhez kötni, hanem maga a vezérlő van ellátva annyi gombbal, amivel bármilyen játék futtatható lehet.
Sőt, nem elképzelhetetlen, hogy a 2D-s játékok futtatására már eleve olyan headsetet akarnak készíteni, ami legalább olyan erős, mint a Steam Deck, tehát önállóan képes futtatni az Elden Ringet vagy más kompatibilis játékot.
A Valve az utóbbi időben ismét aktív, a Deadlock fejlesztése mellett ugyanis a Source 2 fájlok között folyamatosan találnak Half-Life-ra utaló jeleket, ráadásul a 20 éves Half-Life 2 miatt is egy erős dokumentumfilmet állítottak össze.
Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy az alkotási szándék megvan a Valve részéről, egy hibrid Half-Life 3, ami egyszerre lenne játszható VR-ban és anélkül is pedig egészen biztos, hogy sokak számára tenné vonzóvá az új VR készüléküket.
Mindezek mellett pedig egy új Steam kontroller is készülőben lehet, ami egy kijelző nélküli Steam Deckre emlékeztethet minket.