A OnePlus idén már bemutatta a 10-es szériájának egyik legfontosabb tagját, a OnePlus 10 Prót, viszont a cég további modelleket is bemutat majd ebben a sorozatban. Most pedig kiszivárgott egy olyan kép, amin a feltételezések szerint a számozott termékvonalnak az egyik érkező tagja szerepel, méghozzá két különböző színben.

A feltételezések szerint a OnePlus 10 vagy a 10R is lehet azon a képen, ami kiszivárgott a napokban. Az biztos, hogy a kameramodul egyáltalán nem hasonlít arra, mint ami a OnePlus 10 Prónál látható a hátlapon, és emiatt sokan inkább azt valószínűsítik, hogy inkább a költséghatékonyabb, OnePlus 10R lehet a felvételeken.

Azt lehet látni, hogy a kamerapúpon van egy kifejezetten hatalmas lencse, legalábbis a külső pereme nagy, szóval azt a benyomást próbálja kelteni, hogy ez kiemelkedő. Minden bizonnyal ez kapott nagyobb szenzort, és a másik három szenzor, aminek a helyét még ki lehet szúrni, már nem lesz annyira kiváló. Ultra-széles látószögű kamera biztosan lesz még a főkamera mellett, de többet nem tudunk arról, hogy milyen felépítésre lehet itt számítani. A LED-es villanó a megszokottól eltérő felépítésű lehet, mintha két különböző üveg is lenne rajta.

Galéria megnyitása

Ezüst és fekete színekben láthatóak egymás mellett az okostelefonok. Az eszközök párosa nemcsak más színű, hanem a burkolat felületkezelése is különböző. Az egyik opció fényes, a másik pedig matt, vagyis nem is szimplán matt, hanem elég erőteljesen textúrázott, már-már finom csiszolópapírra emlékeztető a látványa. A OnePlus előszeretettel variál az anyagokkal a burkolatnál, és ennek eredményeként fog itt is legalább kettő egészen eltérő opció befutni.

A OnePlus 10 és a 10R egyaránt 6,55 hüvelykes AMOLED kijelzővel rendelkezhet, szóval bármelyik mobilról is legyen szó, ilyen megjelenítőt foglalhat keretbe. Jó eséllyel a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchip kerül majd a lefotózott eszközbe. 8 vagy 12 GB RAM-mal, valamint 128 és 256 GB tárhellyel lehet kalkulálni. Az Android 12 rendszert vonultathatja fel a készülék, és 80 wattos SuperVOOC gyorstöltést és támogathat majd.

Érdekesség, hogy a két ismeretlen készülék mögött a háttérben egy Realme mobil virít, a GT Neo2 látható még a felvételen. Ez ugyancsak a BBK Electronics és az Oppo ernyője alá tartozó termék, amiből úgy vélik, hogy a felvételt a cég egyik dolgozója készíthette házon belül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére