A Microsoftnak pénzügyileg eléggé fájt a Nokia mobilos üzletágának felvásárlása, azonban a redmondiak egyáltalán nem szeretnék feladni az okostelefonok fejlesztését. Ez jó hír a piacnak, hiszen a Windows Phone szinte csak a Lumiákkal karöltve fogy. Ahogy arról már régóta hallani lehet különböző forrásokból pletykákat, hamarosan új csúcsgépek érkezhetnek, a legfrissebb információink szerint pedig az alsóbb árszegmens is egy átfogó vérfrissítést kap majd.
A WMPoweruser által megszellőztetett dokumentumok meglehetősen részletesen vázolják, hogy milyen lesz a közeljövőben debütáló Lumia 550, Lumia 750 és Lumia 850. Az első érdekesség a készülékek nevében figyelhető meg, a Microsoft akárcsak a korábbi Windows Phone főverzióknál, most is összehangolja a számozásokat. Ennek köszönhetően a Windows 10 operációs rendszert futtató készülékek első vonala már az ötvenes számmal indulhat harcba.
Microsoft Lumia 550
Lássuk, milyen képességek birtokában lehet a Lumia 550, ha a WMPoweruser értesülései helytállóak. Ez az okostelefon egy költséghatékony terméknek ígérkezik. Annak idején a Nokia, most pedig a Microsoft a legtöbb okostelefont a Lumia 500 szériából értékesíti, ezért erre különösen érdemes odafigyelni, mert komoly siker elé nézhet. A készülék egy 5 hüvelykes kijelzővel érkezhet, ami mindössze 960 x 540 képpontos felbontással dolgozhat. A panelt egy Gorilla Glass 3 üveg oltalmazhatja a mindennapos behatásokkal szemben. Az előlapján egy 2 megapixeles kamera lehet, ami sajnos fix fókuszponttal dolgozik majd. A 5 MPixeles főkameránál már nincs gond a fókuszálással, és mivel LED is kerülhet mellé, így előre láthatólag rosszabb fényviszonyok mellett is munkára fogható. Videózáskor viszont csak 480p-s opciót biztosít.
A telefonban egy Qualcomm Snapdragon 210 besorolású lapka tevékenykedhet. Itt az MSM8909-re kell gondolni, ami a Lumia 550-nél 1,1 helyett jelen állás szerint legfeljebb 1 GHz-en fogja munkára a benne található négy Cortex-A7 magot, a grafikus feladatokért ebben a chipben egy Adreno 304 felel. A rendszermemória 1 GB-osnak ígérkezik, a tárhely pedig 8 GB-osra lehet szabva. Ez utóbbi eléggé szűkös még, de van bővítési lehetőség, így egy microSD formátumú kártyával könnyedén fentebb lehet tornászni a kapacitását. A kapcsolati képességeit figyelembe véve kínálhat 3G HSDPA modemet (de nem kizárt, hogy még LTE-t is), 802.11 a/b/g/n Wi-Fi-t DLNA-val, Bluetooth 4.0 modult (LE, apt-X), és persze A-GPS vevőt, ami a GLONASS műholdakkal is együttműködhet. A Lumia 550-et egy 1905 mAh-s akkumulátor láthatja el energiával, ami nagyon karcsú még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy egy szerény konfigurációról van szó.
Microsoft Lumia 750
A Lumia 550 fölé a Lumia 650 sorolhat majd be az eddigi tendenciát figyelembe véve, de erről egyelőre még pletykáink sincsenek, míg a Lumia 750 adatait szintén megszellőztette a WMPoweruser szerkesztősége. Ez az eszköz egy 5 colos HD panellel kerülhet bevetésre, ami azt jelenti, hogy már 294 PPI-s pixelsűrűséget produkálhat, ami kellően részletgazdag ebben a méretben. A 720p-s kijelzőt ezúttal is a Corning Gorilla Glass 3 üvege védheti a fizikai sérülésektől. A szelfizés felelőse ezúttal is egy fixfókuszos kamera lehet, viszont ha minden igaz, ez már 5 megapixeles állóképek alkotására lesz képes. A főkamera is komolyabb lehet, mint a Lumia 550-nél, olyannyira, hogy a Lumia 750 hátoldalán már Zeiss optika figyelhet a 8MPixeles képérzékelő előtt. A nyilvánosságra hozott információk szerint pedig akkor sem kell zavarba jönnie a mobilnak, ha videózásra kerülne a sor, mivel már 1080p-s felvételek készíthetőek majd vele. Biztosan lesz a tarsolyában LED-es villanó, így sötétben is helytállhat.
Ez a modell már 64 bites alappal rendelkezhet, nevezetesen egy Qualcomm MSM8916 dolgozhat benne, ami a Snapdragon 410 család tagja. Ez a SoC Cortex-A53 magok kvartettjét állítja csatasorba 1,2 GHz-es órajelen, a grafikus munka oroszlánrészét pedig egy Adreno 306 feldolgozó egységre bízza. A memóriák terén nem változott a felállás a Lumia 550-hez viszonyítva, ez is 1 GB-nyi RAM-mal fog szolgálni, és a tárkapacitása is 8 GB-os méretet ölthet majd. Ez utóbbit persze tetszőlegesen bővítheti a vásárló, ha szűkösre fordulna a helyzet. Furcsa módon itt sem esett szó LTE támogatásról, azonban szinte biztosra lehet venni, hogy ez a gép már 4G-s modemmel lesz felvértezve. A kapcsolati képességei között akad 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő WLAN (DLNA), Bluetooth 4.0 modul LE és apt-X kiterjesztésekkel megtoldva, valamint GLONASS-t is támogató A-GPS vevő. Erre már nem lehet majd panasz az üzemidőt figyelembe véve, mivel egy 2650 mAh-s telepet kapott.
Microsoft Lumia 850
A középkategória legerősebb példányának a Lumia 850 ígérkezik. Ez az okostelefon is 5 hüvelykes lehet, viszont már 1280 x 768 pixeles felbontással megtoldva, vagyis egy kicsit eltérő képaránnyal és 299 PPI-s képpontsűrűséggel. A Microsoft ezúttal sem hanyagolta el a védelmet, szóval az előlap most is Gorilla Glass 3 borítással lett megkoronázva. A kamerarendszere az előre tekintő egységet figyelembe véve nem változott a Lumia 750-hez képest, ez is egy fix fókuszos, 5 megapixeles megoldással lehet ellátva. A főkamerát figyelembe véve viszont megint komoly előrelépésről beszélhetünk majd, hiszen a Zeiss lencserendszer mögött már egy fizikailag is nagyobb, 10 megapixeles érzékelő csücsülhet, és ez már a PureView jelzővel lehet illetve, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a komolyabb szoftveres trükköket sem kell már nélkülözni. Itt a videózásról nem esett szó, de félhetően nem okoz majd fejtörést neki a Full HD anyagok megörökítése sem, LED-es segédfény itt is akad, így rossz fényviszonyok mellett is lehet rá számítani.
Állítólag a színfalak mögött a Lumia 750 esetében is a már említett Snapdragon 410 szériás Qualcomm MSM8916 fedezhető fel, csak ezúttal némileg jobban fel lehet pörgetve ez a lapka. A négy Cortex-A53 mag itt már 1,4 GHz-es frekvencián üzemelhet majd, a grafikus egység szerepkörét pedig változatlanul az Adreno 306 töltheti be. A rendszernek 1 GB-nyi memória áll a rendelkezésére, ami úgy fest, hogy még a Windows 10 esetében is sok dologra elegendő lesz, hiszen ez a modell már nem egy olcsó mobilnak ígérkezik. A háttértár 16 GB-tal szolgál a vásárlók számára, akinek pedig még ez sem lenne elegendő, microSD kártyával tovább bővíthetik a kapacitását. 4G LTE támogatás itt már biztosan lesz, de erre nem tért ki a kiszivárogtatott specifikáció. A kelléktárában előre láthatólag lehet még Wi-Fi (802.11 a/b/g/n) DLNA-val megtoldva, Bluetooth modul apt-X-szel, és persze A-GPS vevő, ami GLONASS műholdakkal is kommunikálhat a munkája során. A megfelelő üzemidőről itt is egy 2650 mAh-s akku hivatott gondoskodni, hasonlóan szerepelhet tehát, mint a Lumia 750.
Akárcsak a Microsoft új zászlóshajói, ezek is szeptemberben kerülhetnek bevetésre, miután a vállalat útnak indítja a Windows 10 mobilokra szabott kiadását. Sajnos a megjelenésükkel kapcsolatban közelebbi információval nem rendelkezünk, így az sem ismert, hogy mennyibe kerülhetnek majd az újdonságok.

































