A Motorola 2021-ben nem adott ki új hajtogatható okostelefont, és szép lassan két éves lesz a Moto Razr 5G. De már többször is jöttek hírek arról, hogy küszöbön van a következő generáció, ami már a harmadik kiadás lehet. Most megjelentek az első élő felvételek a működő készülékről, az pedig néhányaknak csalódást keltő lehet.

A 91Mobiles által megszellőztetett felvételeken nyitott és zárt helyzetben is lehet látni a mobilt, bár nem teljesen rajzolódik ki az eszköz minden vonása. De az egészen biztos, hogy ez teljesen eltér attól, mint amit eddig megszokhattunk. Az első két Motorola Razr eszköz még a korábbi pengemobil dizájnját örökítette tovább, és sokak szerint ennek köszönhetően kívánatosabb volt a riválisoknál. A most lencsevégre kapott eszköz viszont már külsőre jobban hasonlít a Galaxy Z Flip3-ra, mint a Razr 5G-re.

A mobiltelefonnak eltűnt a jellegzetes „álla”, már teljesen síkba záródik a kijelző alsó és felső pereme. Ennek köszönhetően kompaktabb lehet majd. Szinte az egész belső felületét a megjelenítő fogja kitölteni, és nem lesz itt semmilyen felesleges dizájnelem. A fotókon látszik, hogy a szerkezeten ott van a Motorola matricája, ami arról szól, hogy az eszköz a gyártó tulajdona, és nem értékesíthető. Két kamera van a külső részén, de sajnos a fotón azt nem látni, hogy mekkora lehet a kijelzője.

Galéria megnyitása

A szerkezet fémből készült keretet kapott, ami valószínűleg kellő merevséget biztosít majd a konstrukció számára. A zsanérból túl sokat nem lehet látni, de ez is eltér majd a korábban alkalmazott megoldástól.

Nyitott helyzetben a mobil egy nagy, egybefüggő képfelületet fog nyújtani, természetesen vékony kávába foglalva. Hogy mennyire ráncos a felület, azt a fotón nehéz megállapítani, de bízunk abban, hogy ezt mostanra a mérnökök már jól meg tudják oldani. Az AMOLED technológiás megjelenítő felső részén egy apró kamera is kiszúrható, szóval lesz az okostelefonnak egy külön kamerája videohívásokhoz és önarcképek készítéséhez is.

A 91Mobiles információi szerint egyébként a lefotózott eszköz a Maven kódnéven fut, szóval igazából nem lehet azt teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a Razr nevet fogja továbbvinni. Van némi esély arra is, hogy igazából kereskedelmi forgalomba már valamilyen egyéb megnevezéssel fog kerülni.

Galéria megnyitása

Korábbi információk szerint a masina 50 megapixeles főkamerával szolgálhat, és ez az egység F/1.8-as rekeszértékkel bírhat. A társkamerája pedig 13 MPixeles lesz, és ezt a tervezők egy ultra-széles látószögű optikával toldhatják meg, ami lehetőséget nyújt majd makrózásra is. A belső kamera kapcsán pedig az a hír járja, hogy 32 megapixeles szenzorral rendelkezik. A flexibilis belső kijelző Full HD+ felbontású.  

A legutóbbi megjelenéssel kapcsolatos hírek arról szóltak, hogy a Maven kódnevű szerkezet július végén vagy augusztusban fog megjelenni. Első körben Kínában debütálhat, ahol a hajtogatható mobiloknak akkor is nagy piaca volt, amikor éppen már mindenki az okostelefonokat vitte. Kínában a hajtogatható okostelefonok iránt is különösen nagy az érdeklődést. Állítólag abszolút csúcsra lesz szánva a szóban forgó gépezet, és a legjobb Snapdragon lapkát fogja használni 12 GB RAM-mal és bőséges tárkapacitással (akár 512 GB).

A Motorola a Razr égisze alatt elsők között alkotott hajtogatható mobilokat, és igazából sikerült is felkeltenie az emberek érdeklődését, de az első Razr modellek mégsem tudtak sikeressé válni. Kíváncsian várjuk, hogy ennyi kihagyást követően mire tudja majd vinni a gyártó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére