Shop menü

KISEBB, KÖNNYEBB, ÉS VÍZÁLLÓ LEHET A GALAXY FOLD3

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kisebb, könnyebb, és vízálló lehet a Galaxy Fold3

A Samsung idén több hajtogatható okostelefonnal is előrukkol majd az eddig pletykák szerint, és a napokban több forrásból eléggé érdekes információk jelentek meg ezekkel kapcsolatosan. A Galaxy Fold következő generációja nem biztos, hogy osztatlan sikert fog aratni, de egy érdekes pozitívuma lehet majd az új Flipnek és Foldnak is.

Egy a fejlesztéshez közel álló személy arról számolt be, hogy a Galaxy Z Fold3 kisebb lesz majd, mint amilyen a Galaxy Z Fold2 volt. A termék tömege is csökkenni fog állítólag, és már 13 grammal könnyebb lesz a 282 grammos elődnél. A szerkezet kaphat majd egy új védőkeretet, amit egyelőre Armor Frame néven emlegetnek.

Galéria megnyitása

Alacsonyabb kapacitással szolgálhat majd a Z Fold3 akkumulátora is, a 4500 milliamperórás telepnek a helyébe egy 4275 mAh-s megoldás léphet majd. Ami pedig még eléggé fájó lehet, hogy állítólag a külső képernyő jelentősen kisebbre lesz szabva, csak 5,4 colos képátlóval rendelkezik majd 6,23 hüvelyk helyett. Ha tényleg így lesz, akkor emiatt már most borítékolható, hogy sok kritikát fog kapni a szerkezet. Persze még 5,4 colos képernyőn is el lehet végezni a legtöbb feladatot, szóval igazából a célnak ez is megfelelhet majd.

A Samsung csúcskategóriás hardvert tol majd a prémium okostelefon alá, a Snapdragon 888 rendszerchip kerülhet majd itt bevetésre, ami persze nem meglepő. Ennek köszönhetően az 5G támogatás is garantáltan meg lesz. A Z Fold3 esetében a Samsung már LTPO technológiás AMOLED panelt vehet majd használatba, és ez 120 Hz-es üzemre is képes lehet majd. A védelemről egy továbbfejlesztett UTG réteg gondoskodhat majd.

Galéria megnyitása

A készülék kezelhetőségére jó hatással lehet majd az, hogy támogatni fogja az S Pen ceruzának a használatát, viszont ez úgy lesz, mint a Galaxy S21 széria esetében. Szóval nem lesz „fészek” a burkolaton a kiegészítő számára, a mobil mellett tokkal vagy külön kell majd ezt hordani. De a nyitott állapot mellett már grafikus feladatoknál is jól használható lehet a Galaxy Z Fold3 az S Pennel együtt.

Galéria megnyitása

Végül olyan híreket is lehet hallani, hogy a Samsung már a vízállóságról is próbál majd gondoskodni a Galaxy Z Fold3 és a Galaxy Z Flip2 esetében. Nem tudni, hogy ez pontosan miként fog kinézni, de valamilyen IP védettségre kell számítani. Ez ugyebár nagyon széles skálán mozoghat, a legalapabb a mobilok körében az IP53, ami a fröccsálló gépeknél szokott megjelenni, de ennél akár fentebb is mehet majd a Samsung, ám minden bizonnyal ez nem egyszerű feladat ilyen konstrukciók esetében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére