Shop menü

KINGSTON NV3: ÚJ, KÖLTSÉGHATÉKONY SSD KÁRTYÁKBÓL ÁLLÓ SOROZAT KERÜLT FORGALOMBA

A Kingston új SSD kártyáiról már az elmúlt hónap elején felröppentek az első hírek, azóta viszont kereskedelmi forgalomban is megjelentek az újdonságok, a róluk készített első független tesztek pedig a napokban jelentek meg.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kingston NV3: Új, költséghatékony SSD kártyákból álló sorozat került forgalomba

A Kingston népszerű NV2-es SSD sorozata, amelyben költséghatékony modellek foglaltak helyet, utódot kapott az NV3-as széria formájában, igaz, ezeket a termékeket eléggé csendesen, minden különösebb hírverés nélkül tette elérhetővé a Kingston csapata. Első körben még augusztus elején érkeztek hírek az új SSD kártyákkal kapcsolatban, nemrégiben pedig a forgalmazásuk is megkezdődött, a napokban pedig az első független tesztek is napvilágot láttak velük kapcsolatban, így végre minden fontos részletről lehullott a lepel. Az NV3-as szériában található modellek között egy 500 GB-os, egy 1 TB-os, egy 2 TB-os, illetve egy 4 TB-os verzió sorakozik, de most még csak az első három példány kapható, a 4 TB-os kiadásra egészen az év negyedik negyedévéig kell várni.

Galéria megnyitása

Alapok terén természetesen M.2-2280-as formátumú, PCI Express csatolófelületet használó megoldásokról van szó, amelyek a PCI Express 4.0-s szabványban rejlő lehetőségeket próbálják kamatoztatni, méghozzá x4-es sávszélesség mellett, az NVMe 2.0-s protokoll használatával. Az első verziók a Silicon Motion SM2268XT2-es SSD vezérlőjét használják, amelyekhez 162 cellarétekből álló Kioxia 3D QLC NAND Flash memóriachipek kapcsolódnak, ezek viszont az FP01T08UCT1-6B jelölést hordozzák magukon, legalábbis a 2 TB-os verzió esetében ez a helyzet. Nincs kizárva, hogy az NV2-es szériához hasonlóan eltérő felépítéssel rendelkező modellek is megjelennek a későbbiekben, ám a legfontosabb általános tulajdonságok terén nem várható változás, már ami a sebességeket és a strapabíróságot illeti.

A Kingston NV3-as sorozatú SSD kártyáinak legfontosabb paraméterei

Tulajdonság/Modell 500 GB 1 TB 2 TB 4 TB
Formátum M.2-2280, egyoldalas kivitel
Csatolófelület PCI Express 4.0 x4 | NVMe 2.0-s protokoll
SSD vezérlő típusa Silicon Motion SM2268XT2
NAND Flash memóriachipek típusa 162 cellarétegből álló Kioxia 3D TLC NAND Flash
DRAM alapú gyorsítótár Nincs, Host Memory Buffer támogatás viszont van
Folyamatos maximális írási sebesség 5000 MB/s 6000 MB/s 6000 MB/s 6000 MB/s
Folyamatos maximális olvasási sebesség 3000 MB/s 4000 MB/s 5000 MB/s 5000 MB/s
Strapabíróság (TBW) 160 320 640 1280
Gyártói garancia 3 év korlátozott

Mivel költséghatékony SSD kártyákról van szó, DRAM alapú gyorsítótárat nem kapunk, viszont HMB (Host-Memory Buffer) támogatás rendelkezésre áll, így a rendszermemóriából 64 MB-nyit lefoglalhatnak maguknak az újdonságok a különböző műveletek gyorsítására. A HMB buffer kapacitása a többi modellnél eltérő lehet, az említett mennyiség a 2 TB-os verzióra vonatkozik. A gyártói dokumentáció alapján az NV3-as sorozat tagjai maximum 6000 MB/s-os folyamatos olvasási, illetve maximum 5000 MB/s-os folyamatos írási tempó elérésére lesznek képesek, ez az állítás viszont csak a 2 TB-os és a 4 TB-os modellekre lesz igaz. Az 1 TB-os verziónál ehhez képest 6000 MB/s-os maximális folyamatos olvasási, illetve 4000 MB/s-os folyamatos maximális írási tempó elérésére lesz kilátás, míg az 500 GB-os verzió már csak 5000 MB/s-os folyamatos maximális olvasási-, és 3000 MB/s-os folyamatos maximális írási tempót oszthat be.

Galéria megnyitása

Strapabíróság terén az 500 GB-os verzió 160 TBW, az 1 TB-os kiadás 320 TBW, a 2 TB-os modell 640 TBW, míg a 4 TB-os „csúcsmodell” 1280 TBW értékre képes. A gyártói garancia 3 év lesz, ami ezúttal is korlátozott: vagy 3 évig tart, vagy pedig addig, míg a fentebb részletezett írásmennyiséget el nem éri az adott SSD kártya.

A Kingson NV3-as családjának tagjai már elérhetőek kínálatunkban is. Az 500 GB-os modell jelenleg 19089 forintba, 1 TB-os társa 28961 forintba, míg a 2 TB-os kiadás 55390 forintba kerül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére