- Kér valaki cukorkát?
A farsangi ruhaötletek szinte kihagyhatatlan szereplői a kalózok még akkor is, ha kampókezet vagy falábat senki nem akar magának akinek egy csepp esze is van. Hasonlóan, mint a romantizált és kedvesre csiszolt vámpírsztoriknál, itt is csavarni kellett egy keveset a valóságon, hogy populáris kalandorok, szabadsághősök, a „nép gyermekei” és a „törvénytelen, de azért jófej, morális kóddal rendelkező” legénységből és kapitányaikból a mai napig kedves zsiványok, furfangos harcosok és vicces bajkeverők legyenek vérszomjas vadállatok, rabló/fosztogató törvényen kívüliek helyett.
Ebben regények és filmek is segítették a kultúrára éhes közönséget, de a magam részéről egy Sid Meier nevű úriembert is megemlítenék, aki a Pirates! nevű játékával (majd annak felújított változatával) megmutatta, hogy kalózkodni mókás és jó időtöltés (szigorúan a témánál maradva pedig a Monkey Island játékokat sem szabad elfeledni).
Ha kicsit későbbre tekintünk az Assassin’s Creed sorozat egyik legjobb része a Black Flag volt, ahol ugyancsak keményvonalas kalózként folyhattunk bele a templomosok elleni harcba, a néhány éve érkezett Sea of Thieves pedig a kalandok mellett arra is lehetőséget adott, hogy barátainkkal kalózzá avanzsálva rójuk a tengereket, prédára és kincsre lesve.
A King of Seas első pillantásra a Pirates! vonalhoz áll a legközelebb, hiszen egy nagy, nyitott világban kalandozhatunk, saját hajónkkal, felszerelést, zsákmányt, pénzt gyűjtögetve, de küldetéseket is elvállalhatunk, sőt, a kereskedelembe is beleárthatjuk magunkat. Igaz ugyan, hogy táncolni nem lehet a játékban, de minden adott, hogy órákra elmerüljünk benne. Főként, ha belátjuk, az első pár percben, hogy ez bizony főként gyerekeknek szánt alkotás és várom a tippeket, hogy miért nem felnőttebb irányba mentek a fejlesztők?
Persze kapunk kerettörténetet is, ahol a Haditengerészet és a Kalózok hatalmas háborújában végül az előbbi nyer, és birodalmat alapítva a perifériára sodorja az ellenségeit jó 800 évre. A hadsereget egy király irányítja, mi pedig az ő gyermekeként kezdünk megismerkedni a hajózás rejtelmeivel, mikor is egy csalárd összeesküvés áldozataként menekülni kényszerülünk és csodák csodájára a kalózoknál kötünk ki.
Tehát egy kb. 14 éves fiúcska vagy leányzó szerepében kezdhetünk neki első kishajónk felszerelésének és egy rakás utazós, kereskedős, lövöldözős küldetésnek, jó nagy adat tutoriallal nyakon öntve, ahol vicces, mesekönyvbe illő karakterek mesélik el mibe csöppentünk, mi a feladatunk és merre vezet az utunk.
A játék tempója elég nyugodt, inkább azoknak való, akik élvezni tudják a hajó siklását a vízen, a kis vízből kihalászott ládák gyűjtögetését, az apránkénti felfedezés izgalmát. Tehát hiába van hajó elleni harc a játékban, főként „mászkálni” fogunk, pláne a játék elején, amikor kezdő mazsolaként bóklászunk.
Közben még többet fedezünk fel a térképből, haladunk a fő történetszállal, fejlesztgetjük a hajónkat, kereskedünk, küldetéseket teljesítünk, amik főként a vidd el, hozd ide, lődd le keretek között mozognak, új skilleket tanulunk, új hajót veszünk, és azt is fejlesztgetjük.
Ez azt jelenti, hogy Diablo 3-hoz és ázsiai MMO-khoz hasonlított mércével is sokat fogunk grindelni, hiszen az új hajóhoz, de a szintlépéseinkhez is újabb és újabb és lehetőleg ritkább (common, rare stb.) felszerelést kell gyűjtsünk. Szóval kikapcsolódásnak vagy a ténylegesen fiatal korcsoportnak érdekes lehet, mert tennivaló van bőven – de hozzátenném, itt kalózjáték vagy a kalózos feelingért rajongó fanatikusokra gondolok főként.
Aki azonban akciójátékra, mélyebb történetszálra, komolyabb keretekre vagy épp egy kedves mesekönyvnél bonyolultabb karakterekre vágyik, az ne itt keresgéljen. Ez tehát azt jelenti, hogy a játék nem rossz attól függetlenül, hogy nem felnőtteknek készült. Az viszont már felvet néhány kérdést, hogy vajon a fiatalabb közönségnek tetszeni fog-e egy ilyen lassú hajókázás és a cukiságra (de legalábbis aranyosságra) épített játék. Amikor a Brawl Stars, a Minecraft, a PUBG vagy az Overwatch mutatja a tempót, ott a King of Seas elvérzik és lemarad.
A másik jogos kérdés, hogy hogyan köthet ki PC-n egy olyan játék, ahol azért ajánlgatják a gamepadot, mert a játékban nincs teljes billentyűzet és egér támogatás, vagyis szó szerint: „Keyboard and mouse support are currently limited. Full support will be added soon.” Ez hullámsírt jelent, mégpedig korait és így már érthetőbb lehet az is, hogy miért érződik a játék kötelezően letudott „gyerekjáték” minimumnak oly sok helyen.