Az Imagination Technologies elég kellemetlen helyzetbe került, amikor az Apple április folyamán bejelentette, többé nem tart igényt a cég PowerVR GPU sorozatára, ugyanis saját GPU fejlesztésébe kezd. Ez különösen azért volt fájó pont az Imagination Technologies számára, mert az Apple volt a legnagyobb megrendelőjük, így kiesése óriási érvágásnak tekinthető.

Nem is kellett sokat várni arra, hogy eladóvá váljon az Imagination Technologies, ugyanis június folyamán a vezetés elkezdett új tulajdonos után kutatni. A legfrissebb információk szerint már meg is van, mely cég vásárolhatja fel a vállalatot: ez a CBFI Investment Limited lehet, amely a kínai Canyon Bridge Capital Partners befektetőcég leányvállalata. Az ajánlat 550 millió angol font, ami átszámítva nagyjából 750 millió dollárt tesz ki.

Galéria megnyitása

A felvárásláshoz tartozott egy feltétel is, hogy az Imagination Technologiesnek el kell adnia amerikai leányvállalatát, a MIPS-et, amelyet még 2013 folyamán vásárolt fel 100 millió dollárért. Akkoriban még úgy gondolta a vezetés, hogy a MIPS bekebelezésével hatékonyan fel tudják majd venni a harcot az ARM architektúra köré épülő SoC egységek egyre növekvő táborával, ám a történet végül kissé másképp alakult. Az Imagination Technologies a jelek szerint elég gyorsan talált vevőt a MIPS-re, ugyanis a Tallwood Venture Capital igényt tart rá, cserébe pedig 65 millió dollárt fizet. Az említett befektetőcég amerikai és kínai irodákkal egyaránt rendelkezik, a felvásárlást követően pedig egyetlen meglévő munkahely sem szűnik meg, legalábbis az Imagination Technologies vezetése ezt ígéri.

A fentiek alapján úgy tűnik, már-már happy-enddel zárulhat az Imagination Technologies sztorija, ám sajnos viharfelhők is gyülekeznek az égen. Egyelőre nem biztos, hogy a felvásárlási szándéknyilatkozatból tényleges tranzakció is lesz, ugyanis Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok aktuális elnöke megvétózhatja a lépést – ahogy néhány napja a Lattice Semiconductor felvásárlását is ellehetetlenítette. Utóbbi cég egy FPGA gyártó amerikai vállalat, ami különböző feladatokra programozható célhardvert fejleszt. Ezt a vállalatot is a Canyon Bridge szerette volna bekebelezni, ám az elnöki vétó miatt erre nem került sor. Külön érdekesség, hogy a Lattice Semiconductor egyébként nincs kapcsolatban az amerikai hadsereggel, versenytársai – vagyis a Xilinx és az Intel tulajdonában lévő Altera – azonban készítenek hadiiparba szánt termékeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére