A Huawei kapcsán már több alkalommal is lehetett olyan pletykákat hallani, hogy hajtogatható okostelefonon dolgozik, sőt, gyakorlatilag a vállalat vezetője, Richard Yu is megerősítette ezt. Most pedig már friss információkról számolhatunk be ezzel kapcsolatban.
A Huawei megállapodott a BOE-val, aki az együttműködés keretében hajlékony AMOLED kijelzővel látja majd el a vállalatot. A BOE az egyik legjelentősebb kínai panelgyártó. A Huawei állítólag egy olyan készüléket tervez a hazai partnerével kalap alá hozni, ami 8 hüvelykes megjelenítőt foglal majd keretbe. Szétnyitva tehát meglehetősen nagy képátlót fognak kapni a jövendőbeli tulajdonosok, míg összehajtva normál mobil méretű lesz a szerkezet. Ennél több részletre nem derült fény, de már így is körvonalazódni látszik, hogy mire érdemes számítani a Huawei-től. Érdekesség egyébként, hogy egy jelentés szerint a BOE nem is egy, hanem legalább két nagy partnerrel dolgozik együtt összehajtogatható mobilon, és összesen négy dizájnon munkálkodnak a vállalat szakemberei. Szóval a kínaiak több vasat tarthatnak a tűzben a siker érdekében.
A SID Display Week 2018 keretében a BEO bemutatott egy olyan prototípus eszközt, ami egy 7,56 hüvelykes megjelenítőre épült, és össze lehetett hajtani normál mobil méretűre. Az itt bevetésre küldött panel AMOLED technológiára épül, 2048 x 1536 képpontos felbontással szolgál, és 380 nites fényerőt tud magából kipréselni szükség esetén. Fontos még továbbá azt is elmondani, hogy képes lefedni az NTSC színteret 100 százalékban, valamint mindössze 0,66 milliméter vastag és csak 2 milliméteres a pereme, szóval nagyon kompakt helyre beépíthető biztonságosan. Emellett pedig egy 6 colos kijelzőt is bemutatott a BEO a Los Angeles-i kiállításon, ami szintén hajlékony volt, és okostelefonok számára készült. A BEO termékei állítólag akár 1 milliméteres rádiuszban is összehajthatóak és 100 ezer alkalommal biztosan képesek elviselni a hajlítást. (Korábban a Samsung arról beszélt, hogy az általuk tervezett megoldásnak 200 ezer hajlítást biztosan el kell majd viselnie.)
Az még kérdéses, hogy a Huawei terméke mikorra készülhet el, de már olyan híreket is hallani lehetett, hogy a vállalat meg szeretné előzni a Samsungot, és akár már az idei év végén leránthatja a leplet az első kész összehajtható mobiljáról.
Érdekes lesz látni, hogy a különböző vállalatok milyen megoldásokkal rukkolnak majd elő. Az már most kijelenthető, hogy idővel szinte minden nagyobb vállalatnak lesz a kínálatában ilyen megoldás, csak hogy néhány példát említsünk, dolgozik ilyenen a Samsung és a Huawei mellett az LG, az Oppo és például a Lenovo (Moto) is. Rég nem látott változatosságot hozhat a kínálatban a hajlékony megjelenítők elterjedése. (Évekkel ezelőtt, amikor az első flexibilis kijelzők megjelentek, akkor az LG és a Samsung rögtön különböző irányokba indultak el.)
































