Az Apple nagyon sokáig nem szerelte OLED kijelzővel az okostelefonjait, és még ma sem minden iPhone büszkélkedhet ilyen egységgel. Ez pedig részben azért van így, mert a vállalat egész egyszerűen nem talál olyan partnereket, akikkel megfelelő mennyiségű egységet tudna biztosítani a készülékek számára.

Amióta megjelent az iPhone X, tudni lehet, hogy az Apple számára a legtöbb OLED képernyőt a Samsung szállítja, illetve kezdetben kizárólag a Samsung volt a beszállító. Ez pedig több szempontból sem ideális a cupertinóiak számára. Az Apple mindig is igyekezett több lábon állni a beszállítói láncot tekintve, és az OLED esetében is mindent megtesz ezért, de egyszerűen eddig nem jött ez össze a számára.

Galéria megnyitása

Közismert, hogy az LG Display hatalmas befektetésekben részesült az Apple irányából a mobilos OLED panelek minőségének és a gyártásának az erősítésére, de ez nem váltotta be a korábbi reményeket. Viszonylag kevés készülékbe került az LG által gyártott OLED egység, és továbbra is toronymagasan a Samsungra kell támaszkodnia az Apple-nek. 2021 viszont komoly változást hozhat ezen a fronton.

Dél-Koreából származó források szerint az Apple megállapodhatott a kínai BOE alakulattal arra vonatkozóan, hogy jelentős mennyiségű OLED kijelzőt szállítson az iPhone-ok számára. A meg nem nevezett forrás szerint az Apple nem kevesebb mint 45 millió panelt rendelhetett a BOE-től. Ez alapján továbbra is a Samsung lehet az elsőszámú OLED beszállító, de a második legtöbb egység már a BOE részéről érkezhet. Ennek a megállapodásnak köszönhetően az Apple jobb alkupozícióba kerülhet a Samsungnál (is).

Galéria megnyitása

Az Apple nagyon komoly minőségi elvárásokat támaszt a felhasznált kijelzőkre vonatkozóan, így nem kell attól tartani, hogy a kínai gyártó előretörése bármilyen minőségi eséshez vezethetne. A BOE egy meghatározó piaci szereplő már az OLED-es fronton, és folyamatosan jobbnál-jobb megoldásokkal rukkol elő. Olyan gyártók számára szállít kiemelkedő minőségű komponenseket nagy mennyiségben, mint a Huawei (Mate), a Vivo vagy az Oppo.

A vállalat nagyon sok különböző formátumú egységet letett már az asztalra, és komoly törekvései vannak arra irányulóan is, hogy hajtogatható készüléket hozzon létre. Mutatott már be olyan képernyőt a BOE, ami összehajtható, és olyat is, ami feltekerhető kicsi méretűre. Kész termékbe még nem került ilyen egység, de a kínaiak tervei között szerepel ennek a szállítása is. És ki tudja, talán egyszer majd a hajtogatható iPhone a BOE paneljét felhasználva fog megszületni.

Bár sokáig egyáltalán nem használt OLED-et az Apple, ma már egyre nagyobb szüksége van erre a vállalatnak, hiszen nemcsak az okostelefonokban, hanem például az Apple Watch-ban is OLED egység található. Éppen ezért az OLED beszállítói láncnak már tagja a Samsung és a BOE mellett az LG Display, valamint a Japan Display Inc. is, ahol most kezd ennek a termelése felpörögni (részben az Apple támogatásával).

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2020. jan. 6. 11:11
#5

már nem csak az akksik lesznek hulladékabban de a kijelzők is? :O

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. jan. 5. 12:32
#4

Na meik autista is verte itt a száját, hogy hát az ijfon az nem kinai azt azért jó?

ZoliWan
ZoliWan
2020. jan. 6. 11:18

@snuzzie  Ez így igaz. A Samsung és társai nem roszabb mert kínai termékek. A különbség az op rendszerük amit nem szabad és nem is lehet összehaszonlítani. Az Iphone és Samung stb. mind kiváló minőségű anyagokből készülnek, de az IOS és Android teszi őket jobbá vagy roszabbá. Az meg, hogy kinek mi a jobb szubjektív dolog, pont mint a Windows és Linux témában.

sensorprime
sensorprime
2020. jan. 5. 12:04
#3

Megnézném mi történne ha Kína meg beintene , hogy az országban nem gyártunk több iphone-t és alkatrészeit mert piszkáljátok a huaweit.

humaniod
humaniod
2020. jan. 7. 0:59

@sensorprime  Mi lenne? Tárt karokkal várná őket India.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. jan. 5. 11:07
#2

Olcsobb kijelzo ugyanaz az eladasi ar nagyobb profit  + nem a samsung zsebet tomik.

thestock
thestock
2020. jan. 5. 10:54
#1

Biztos hogy kamu ez a hír, az iffon nem tartalmaz kínai alkatrészt!!!

snuzzie
snuzzie
2020. jan. 5. 19:47

@thestock  Tudtam en, hogy szoros rokonsag van koztetek, UGY TUDTAM! Mondjuk az elozo generaciora meg Tramp rakta ra a pecsetet, minden.egyes.darabra.egyenkent. Damn. So much US. So much freedom!

Vissza az oldal tetejére