Kína ideiglenesen befagyaszthatja a Micron termékek értékesítését

A UMC javára döntöttek Kínában, így nem kevesebb, mint 26 Micron termék értékesítését és importját fagyasztották be.

Kína ideiglenesen befagyaszthatja a Micron termékek értékesítését

Meglepő döntés született a napokban a Kínai Népköztársaság Középfokú Népi Bíróságán Fucsouban, amelynek értelmében ideiglenesen megtiltották 26 Micron termék importját és értékesítését, ugyanis a bírák a United Microeletronics Corporation javára döntöttek. A UMC azért perelte be a Micront január folyamán, mert szerintük az amerikai cég megsértette a UMC különböző szabadalmait. A UMC azt szerette volna elérni, hogy a szabadalomsértő termékek importját tiltsák be, értékesítésüket ne engedjék, a meglévő raktárkészleteket pedig semmisítsék meg, és a Micron kárpótolja őket a sérelmekért.

Galéria megnyitásaA UMC bejelentése szerint az ügyben számára kedvező döntés született, ám az erről szóló dokumentumot nem akarták megmutatni. A bejelentés azonban hitelesnek tűnik, ugyanis a bíróság sajtóosztálya megerősítette, valóban létezik a Micront érintő döntés, ám ennek részleteit nem akarta ismertetni, hiszen az ügy még folyamatban van. A Micron kiszorítása a UMC számára tehát pozitívum, a különböző partnerek és az ellátási lánc számára azonban rémálom lesz, hiszen a kieső chipforrást lehetetlen egyik pillanatról a másikra pótolni.

További érdekesség, hogy tavaly a Micron is beperelte a UMC-t, illetve egyik partnerét, a Fujian Jinhua Integrated Circuit Corporationt, ugyanis a Micron szerint üzleti titkokat loptak, hogy ezzel segítsék a helyi félvezetőipar kiépítését, ami idővel erősen lecsökkenti az importszükségleteket.

Ebben az ügyben jelenleg még nincs döntés, de a fentiek alapján úgy tűnik, a felek közötti meccs még jó darabig eltart majd. Ha tényleg befagyasztják a Micron termékek forgalmazását, az nagyon fájhat a cég számára, ugyanis a 2017-es árbevételének több, mint 50%-át adták a kínai eladások.

A hír hatásáraa UMC részvényárfolyama 3,9 százalékpontot nőtt, a Micron részvények esetében pedig 5,5 százalékpontos csökkenést mutatkozott. A Micron elleni szankció egyébként tovább fokozhatja az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi harcot, amelynek keretén belül mindkét fél megnehezíti a másik ország cégeinek dolgát. Ez azért is komoly probléma, mert a csatározással egy nagyon komplex ellátási láncot veszélyeztetnek és a cégeknek is komoly károkat okoznak, amit a piac is megszenved.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward