Shop menü

KIJELZŐ ALÁ REJTETT KAMERÁT DEMÓZOTT A XIAOMI ÉS AZ OPPO

A két kínai vállalat megmutatta, hogy mi lehet a következő innovációja a frontkamerának.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kijelző alá rejtett kamerát demózott a Xiaomi és az Oppo

A Samsung már tavaly, egy októberi OLED fejlesztői konferencián beharangozta, hogy olyan kamerán dolgozik, ami a megjelenítő alá lesz bújtatva, és szinte teljesen láthatatlan, múlt hónapban pedig a dél-koreai médiának szintén megerősítette ezt a cég egyik munkatársa. Az Oppo és a Xiaomi pedig most nem volt rest működés közben is megmutatni a technológiát. Talán ez lesz a végleges megoldás a előlapi kamerák elhelyezésére?

Az elmúlt 1-2 évben egészen változatos dizájnok születtek az előlapi kamerákhoz kapcsolódóan. Legutóbb az ASUS egy olyan megoldással rukkolt elő, ahol konkrétan nincs is külön kamera az önarcképek készítésére, videohívások bonyolítására, hanem egész egyszerűen a főkamera átfordul előre. De láttunk már különböző módokon panelbe ágyazott és belógó képalkotókat, motorosan kiemelkedő egységeket, valamint kézzel szétcsúsztatható szerkezeteket is, ahol a házban rejtőzött a szenzor. Szóval, ha más területen nem is, ezt illetően sokszor eltértek egymástól az eszközök kialakításai. És most a megjelenítő alá bújtatott egységgel úgy fest, hogy jön az a megoldás, ami véglegesen eltüntetheti az okostelefonok külsejéről a kamerát.

A mérnököket új kihívások elé állítja, hogy a megjelenítő mögé tegyék a kamerát, de ha meg tudják ezt oldani, akkor minden kétséget kizáróan ez a legelegánsabb kialakítás. Így az okostelefon egész felülete kijelző lehet, nem kell rajta sem félszigetet, sem lyukat vágni, és mechanikus alkatrészeket sem kell bevetni, melyek esetlegesen extra hibaforrást jelenthetnek. Az Oppo volt az első, aki közzétett egy videót, amiben működés közben lehet látni az előlapi kamerát, ami a mobil előlapján nem látszik, de a felvételből egyértelműen kiderül, hogy ott van. A vállalat különösebb magyarázatot nem fűzött a dologhoz, de a videón még úgy tűnik, hogy nem egy végleges dizájn látható, ugyanis egy műanyag tok öleli körül a szerkezetet, aminek egyébként olyan kijelzője van, aminek a peremei hajlítottak, ez pedig azt jelenti, hogy szinte biztosan AMOLED technológiás.

A Xiaomi esetében a vállalat társalapítója, Bin Lin volt az, aki a Weibón közzétett egy videót a rejtett kamerás készülékről. A kínai alakulat állítólag a Mi 9 okostelefonból készített egy olyan prototípust, aminek nincs látható frontkamerája, hanem el van rejtve ez az egysége a kijelző mögé. A vállalat már szabadalmaztatta is a kapcsolódó dizájnt, szóval tényleg egyre közelebb lehet ennek a megjelenése.

A tervezők itt megoldották, hogy a kijelző üvege ne okozzon anomáliákat a fotóknál, ehhez egy speciális réteget használtak fel, és az OLED pedig teljesen ki fog kapcsolni az érintett területen, így válik áttetszővé, amikor a kamera működésbe lendül, és ebből eredően biztosított lesz a közel tökéletes kilátás. Amikor pedig nem kell a képalkotó, akkor teljesen átlagosan fog üzemelni a kijelző, szinte nyoma sem lesz annak, hogy ott kamera rejtőzik.

Még azt is elárulta az első működő konstrukció kapcsán a Xiaomi, hogy egy 20 megapixeles egységet használt fel, ezt rejtette a megjelenítő alá egy ügyes kialakítással. A szakemberek nemcsak, hogy egyszerűen fogtak egy szimpla szelfikamerát, és eldugták a kíváncsi szemek elől, hanem egy az átlagosnál fejlettebb optikát vettek használatba ezzel, ami több fény befogadására képes, ezáltal pedig állítólag még akár több fényt is begyűjthet ez a kamera, mint a hagyományos, így tisztább és élesebb szelfik készülhetnek vele. Miközben a mindennapos használatban pedig szinte észre sem lehet venni, hogy van ott valami a kijelző mögött.

Galéria megnyitása

A megjelenéssel kapcsolatos információt sem a Xiaomi, sem pedig az Oppo nem osztott meg, de úgy tűnik, hogy a Xiaomi talán előrébb jár ezzel a technológiával. De persze az sem kizárt, hogy más gyártó fog elsőként ilyennel előrukkolni, a fentieknek megfelelően a Samsung például egészen biztos, hogy igyekszik ezzel a kialakítással okostelefont alkotni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére