A Xiaomi televíziókínálata nagyon széles és változatos, az egyszerűbb LCD készülékek mellett már QLED-es megoldásokat is felvonultat, és OLED panellel is évek óta dolgozik. Most pedig ez utóbbi vonalat erősíti tovább egy friss modellel. Az OLED Vision az eddigieknél jobb látványt ígér, és még mindig elfogadható árszinten fog maradni.
Az újdonság csak 55 hüvelykes méretben mutatkozott be, másik opció egyelőre nincsen az OLED Vision TV modellből. A készülék 4K Ultra HD felbontást használ, és képes lesz a DCI-P3 színteret 98,5 százalékban megjeleníteni. A készülék szinte minden HDR formátumot támogat a HDR10-től és a HLG-től a HDR10+-on át a Dolby Vision IQ-ig. Valós 10 bites támogatással lehet itt számolni, és ahogy azt az OLED technológiánál megszokhattuk, igazi fekete is biztosított lesz, melynek köszönhetően hibátlan kontrasztot biztosíthat a televízió.
Rendelkezik a televízió sokféle képjavító eljárással, a Vivid Picture Engine-nek már egy továbbfejlesztett verziója lesz itt jelen, ami még szebb színeket, kontrasztot és összességében immerzívebb látványt igyekszik majd biztosítani az algoritmusok révén. Biztosított a MEMC is, ami főleg a sporteseményeknél jöhet jól, folyamatosabb mozgást varázsol egy szempillantás alatt, és a Xiaomi szerint az akciófilmekben is kamatoztatható ez a funkció, de ez szerintünk már egyéni ízlés kérdése.
Az Android TV 11 operációs rendszert használja az OLED Vision TV, és a Xioami saját PatchWall grafikus felhasználói felülete van erre ráhúzva. De működik majd a Google minden szolgáltatása, és lehet majd élvezni a rendkívül széles alkalmazáskínálatot is. A Xiaomi elmondta, hogy az okosotthon eszközöket is vezérelhetik majd a felhasználók a tévén keresztül, és mivel a cégnek széles kínálata van az okoskütyükből, így ezzel hozzájárul a saját ökoszisztémájának a támogatásához is. A Chromecast révén mobilról is egyszerűen lehet majd nézhető tartalmakat az újdonságra továbbítani.
A készülékben egy olyan négymagos lapka dolgozik, ami Cortex-A73 feldolgozókat alkalmaz, így az általános teljesítménye biztosan jó lesz. A rendszernek csak 3 GB-nyi memória áll majd a rendelkezésére, ami nem olyan sok, a tárhely pedig 32 gigás kapacitással szolgál. Támogatja a tévékészülék a Wi-Fi 6 kapcsolódási lehetőséget is 2x2 MIMO-val a lehető legjobb teljesítmény biztosítása érdekében, és van Bluetooth 5 modul is a tarsolyában.
Kiemelte a Xiaomi, hogy rendelkezik a berendezés IMAX Enhanced minősítéssel is, ami a képernyő paramétereit tekintve nem meglepő, de ez előre vetíti azt is, hogy a hangzás is elég jó lesz. Képes virtuális térhangot varázsolni a masina, hogy ezáltal is még jobban visszaadja a mozi élményét. De azért azt hozzátesszük, hogy aki igazán átütő benyomást vár, az kénytelen lesz külön hangprojektorra is beruházni.
Az integrált hangrendszer ugyan nyolchangkeltős, de csak 30 wattos teljesítményre képes. Van itt a fedélzeten 4 aktív hangszóró és négy passzív egység, amik a mélyet igyekeznek majd erősíteni, hogy dinamikusabb legyen a hangkép. Egyedi hangszórókialakítást használ a Xiaomi, de arra nem tért ki, hogy mi adja ennek a különlegességét. Ami még fontos, hogy Dolby Atmos is van, és a DTS:X támogatás is adott.
A masina prémium megjelenéssel bír, annak köszönhetően, hogy fémből készült keret gondoskodik a szerkezeti merevítéséről, és mindössze 4,6 milliméter vastag a felületének jelentős részén. A tévé frontjának a 97 százaléka a hasznos felület. Az OLED Vision TV hátán van optikai kimenet, három HDMI, melyek között van eARC képes is, USB-ből kettő biztosított, ezeken felül van Ethernet aljzat is, és optikai csatlakozó, AV, valamint 3,5 milliméteres Jack is.
A Xiaomi OLED Vision TV 55 Indiában jelent meg, ott május 19-én indul a termék forgalmazása. A készülék 90 ezer rúpiába fog kerülni ajánlott fogyasztói áron, ami átszámítva 425 ezer forintos összegnek felel meg.




































