A korábbi hírekkel ellentétben, nem ARMv9 felépítésre kell számítani, ami azért mindenképpen sajnálatos egy kicsit, de ettől függetlenül egy nagyon ütőképes konstrukció lesz majd ez az újdonság. A friss infók alapján pedig már nem is kell túl sokáig várni arra, hogy erről is lerántsa a leplet a MediaTek.
Novemberben bemutatkozott Dimensity 9000, amivel soha nem látott magasságokba tört a MediaTek, de a vállalat pontosan tudja, hogy igazából a Dimensity széria feje inkább csak a presztízsről szól, és a mennyiséget az olcsóbb megoldások fogják biztosítani. Éppen ezért igyekszik minél előbb előrukkolni a Dimenstiy 7000-rel, amiről pontosan még nem lehet azt tudni, hogy minek lesz az utódja a korábbi modellpalettához mérten.
Néhány pletyka szerint a Dimensity 7000 erősebb lesz még a Dimensity 1200-nál is, szóval igencsak komoly számítási kapacitással fog bírni. Most pedig már azt is nagyjából sejtjük, hogy minek köszönhetően lesz ennyire nagy a teljesítménye. Kínai forrásból ugyanis kiderült, hogy milyen felépítéssel bír majd nagy vonalakban. Ezen felül pedig már a várható bejelentési időpontra is fény derült.
Ha minden jól megy, akkor december 16-án kerülhet majd reflektorfénybe a MediaTek Dimensity 7000. Kínában lesz majd a terméknek a bemutató eseménye. Ezen a rendezvényen az újdonság mellett arról is beszélhet majd a tajvani vállalat, hogy mikor fognak forgalomba kerülni az első kész mobilok a Dimenstiy széria legújabb tagjaival, és hogy mely gyártók alkalmazhatják majd a 9000 és 7000 jelölésű lapkákat.
Jelen állás szerint a Dimensity 7000 két klaszterből fog felépülni, és ezek egyaránt négy-négy processzormagot foglalnak majd magukban. A teljesítményért felelős kvartettet Cortex-A78 feldolgozók fogják alkotni, melyek 2,75 GHz-es órajel elérésére lesznek képesek, a hatékonyság megteremtésén pedig 2 GHz-es frekvenciára hangolt Cortex-A55 magok fognak fókuszálni.
Meglehetősen hasonló a helyzet ahhoz, ami a Dimensity 1200-nál volt, csak ott a tempófelelősök fel voltak osztva. Volt 1 db Cortex-A78 mag 3 GHz-en és három darab 2,6 GHz-en – ugyanúgy négy 2 GHz-es Cortex-A55 mellett. Az integrált grafikus egység azonban már jelentősen el fog térni, nemcsak a magok számában, hanem az egységek szintjén is.
Úgy tűnik, hogy ebben az esetben a Mali-G77 helyét a Mali-G510 veszi majd át, amit az ARM májusban jelentett be, szóval újabb megoldásról beszélhetünk, ami persze önmagában még nem jelenti azt, hogy ez jobb is lesz. A Dimensity 1200-nál a GPU még kilenc magból épült fel, a Dimensity 7000-nél az újabb feldolgozók viszont már kisebb mennyiségben, „hatfős” felállásban lesznek jelen. A Mali-G510-ből egyébként ez a kihozható legnagyobb konfiguráció, ezen felül már a Mali-G710 csúcs IGP mag IP-t kell használni. Itt az órajelet még homály fedi.
A MediaTek már piacvezető, de a cégnek azért még sok dologban van hova fejlődnie, és szerencsére ezt pontosan tudja is, látható, hogy nem dőlt hátra az elmúlt negyedévek remek eredményeit követően. A továbbiakban valószínűleg próbál majd azon lenni, hogy növelje a profitját, és például a szoftvertámogatás biztosítására nagyobb erőfeszítést tudjon tenni.































