Habár a chipgyártási nehézségek és az állandó alkatrészhiány miatt a Steam Deck megjelenése is csúszik, és valószínűleg 2022 első felében még szinte senki nem fog hozzájutni, azért a Valve-nak köszönhetően már legalább el tudjuk képzelni, milyen lesz a csomagolása. Nos, eléggé egyszerű, konkrétan ilyen:
Egyébként a kis kütyühöz jár majd hordtáska is, ami a 64GB-os és 256GB-os modellek esetében némileg egyszerűbb, a legdrágább 512GB-os változat esetében pedig egy fokkal minőségibb lesz, de ez utóbbiról még nem érkezett fénykép.
A Steam Deck egyébként jelenleg az utolsó prototípus fázisánál tart, és hamarosan nagyobb mennyiségben kezdik majd el kiküldeni az erre épülő fejlesztői kiteket. Innentől kezdve már legfeljebb csak apróbb módosítások várhatóak a kütyün, azonban a Valve hangsúlyozza, hogy sajnos nem fognak tudni mindenkinek devkitet küldeni, hiszen a gyártási nehézségek itt sem kímélik őket.
A Valve az alapján fog dönteni, hogy melyik játék népszerű eleve a Steamen, és melyikre nagy a közönség érdeklődése, így priorizálják majd a fejlesztőket.
A Valve közölte, hogy az előző devkitekben felfedezett hibákat mostanra már orvosolták, ilyen volt például a rendszeresen beragadó B-gomb. Mindenesetre a cég elárulta azt is, hogy a végleges, kereskedelmi forgalomba kerülő változatokhoz képest a devkitek semmilyen extra hardvert nem tartalmaznak, így tehát a megjelenés után a sima konzolok is használhatóak fejlesztéshez.
A Valve azt ajánlja a stúdióknak, hogy addig is igyekezzenek AMD processzoros PC-ken tesztelni a játékaikat, hiszem a Steam Deckben is egy Zen 2 alapú APU teljesít szolgálatot. Ezen kívül azt is javasolja a platformgazda, hogy a legjobb akkuidő elérése érdekében mindenképpen vezessenek be framerate limitet, hiszen 60fps-nél többet úgysem tud kijelző, így felesleges hagyni szabadon futni a játékot.
A Valve megerősítette, hogy a Steam Deck összesen 16GB memóriával érkezik, ami teljesen megosztott a GPU és a CPU között, azonban a GPU alapból 1GB-ot lefoglal magának, és ez a jelenlegi állás szerint maximum 8GB-ig mehet föl, később azonban ezen még lehet módosítani. Kiderült az is, hogy az eszköz képes lesz maximális teljesítményt leadni akksiról is, nem csak akkor, ha áramba van dugva.
A Valve beszélt arról is, hogy a SteamOS 3.0-t ki fogják adni különálló operációs rendszerként is, erre azonban még nem tudnak pontos dátumot mondani. A fejlesztőknek azt javasolják, hogy ha nem jut nekik devkit, akkor a Manjaro KDE-vel próbálkozzanak, az ugyanis Arch Linux alapú, és jelenleg ez áll a legközelebb a SteamOS 3.0-hoz.
Az AMD megerősítette, hogy az FSR támogatott lesz rendszeren, kezdetben azokban a játékokban, amikbe ezt beépítették a fejlesztők, azonban már dolgoznak azon, hogy az FSR rendszerszinten működjön, így tehát bármilyen játéknál bevethető legyen. Fontos megemlíteni azt is, hogy a Steam Decken is bármilyen (külsős) játék behúzható lesz a Steam ernyője alá, és így futtatható a Proton rétegen keresztül.
































