Shop menü

KIDERÜLT MIKOR LESZ A ONEPLUS 11 GLOBÁLIS BEMUTATÓJA

Ez erő megtestesítőjeként jön a OnePlus 11 5G, és más termékek is kísérni fogják az útján, egy új csúcskategóriás TWS is készül egyebek mellett.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Kiderült mikor lesz a OnePlus 11 globális bemutatója

A OnePlus az első előzetesek elhintését követően egy nappal fel is fedte, hogy mikor lesz a OnePlus 11 bemutatója. Tovább kell majd erre várni, mint ahogy azt feltételeztük, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a vállalat már a globális bejelentés időpontjáról beszél, és tavaly Kínában előbb bejelentésre került a készülék.

A következő zászlóshajóját február 7-én fogja bejelenteni a OnePlus, tehát még bőven várat magára, de néhány információt már most elárult a márka, elszórt némi információmorzsát. Előre láthatólag folyamatosan adagolja innentől a cég az okostelefonnal kapcsolatos érdekességeket. A OnePlus 11 délután 3 órakor fog a kamerák kereszttüzébe állni, és élőben lehet majd követni a bejelentését a YouTube-on és a OnePlus hivatalos oldalán is.

Galéria megnyitása

Ez már a globális bejelentés időpontja jelen állás szerint. Ami azért érdekes, mert bár tavaly a OnePlus 10 Pro már január első felében befutott, igazából a globális indulására csak március 31-én került sor. Ebből kiindulva azt is feltételezhetjük, hogy a OnePlus 11 egyébként hazai pályán, Kínában hamarabb fog debütálni. Szóval nem lennénk meglepve, ha nem kéne februárig várni, hogy lehulljon a lepel a termékről.

Az erő megtestesítője lesz a OnePlus 11 a vállalat elmondása alapján.

Ahogy arról a korábbi hírben beszámoltunk, a OnePlus és az Oppo a továbbiakban úgy kívánja elszeparálni a márkák csúcsgépeit, hogy az Oppo Find modellek lesznek az igazán jó fotósok, és a OnePlus égisze alatt jönnek majd a tempóra kihegyezett eszközök. És már ebbe a stratégiába illeszkedik, hogy a cég kiemelte, hogy a teljesítményt fogja formába önteni.

Galéria megnyitása

Azt is hivatalosan kiemelte a vállalat, hogy a OnePlus 11 5G Hasselblad kamerát fog kapni, és hozzátette azt is, hogy lesz Alert Slider, visszatér a masina oldalára az a módváltó, amit a korábbi OnePlusoknál megkedveltek a felhasználók, ennek ellenére a tervezők a OnePlus 10T-ről lehagyták. A OnePlus azt nyilatkozta egyébként korábban, hogy a 10T-ről azért maradt le, mert nem fért el, nem maradt neki hely más fejlesztések miatt. Szerencsére a jelek szerint a OnePlus 11-nél sikerül majd helye szorítani ennek.

Galéria megnyitása

A mobillal együtt befut majd a OnePlus Buds Pro 2 vezeték nélküli fülhallgató is, ami a cég előzetese szerint egy új érát jelent majd a hangminőségben. Ez pedig lehet, hogy tényleg így lesz, mert elképzelhető, hogy megkapja majd az Oppo által éppen nemrégiben bejelentett MariSilicon Y chipet. Ez a fejlesztés állítólag minden eddiginél magasabb minőségű audiofolyam átvitelét teszi majd lehetővé, megteremtve ezáltal a valódi lossless zenehallgatási élményt a vezeték nélküli eszközöknél.

Galéria megnyitása

Azt is hozzátette a OnePlus, hogy más fejlesztés is bejelentésre kerül majd ezeken felül, de részleteket nem közölt. Februárig még bőven telik az idejéből. A következő hetekben szinte biztosan szó esik majd arról, hogy mikkel készül még a márka.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére