Shop menü

ÚJ MÁRKASTRATÉGIÁT IS BEHARANGOZOTT A ONEPLUS A 11-ES MODELLEL EGYÜTT

A OnePlus az Oppo égisze alatt a technológiai felfedező szerepet tölti majd be, legalábbis most éppen ez a mondás. Ami biztos, hogy érkezik a OnePlus 11, és már látszik, hogy milyen lesz.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Új márkastratégiát is beharangozott a OnePlus a 11-es modellel együtt

Hamarosan befuthat a OnePlus 11 széria, és a vállalat más egyéb fejlesztésekre is készül. Li Jie, a OnePlus egyik vezetője az új okostelefon előzetesének elhintésével párhuzamosan beszélt arról, hogy mire lehet számítani a cégnél  az elkövetkezendő időszakban abból a szempontból, hogy az Oppóhoz képest hogyan fog viszonyulni.

A OnePlus 11 rövidesen bemutatkozhat, azt még nem lehet tudni, hogy mikor fog eljönni ennek az ideje, de a vállalkozás már gőzerővel készül rá. Több kiszivárgott képet követően most kiadtak egy előzetes videót is, ami azt erősíti meg, hogy egy új dizájnra lehet számítani a kamerarendszert tekintve. Természetesen marad majd a Hasselblad márkanév a kamerarendszer mellett, ami egyebek mellett szoftveres fejlesztéseket biztosan fog hozni.

Feketében és zöldben bukkant fel eddig a OnePlus 11, aminek a dizájnja kicsit olyan lesz, mintha a tervezők a Samsung és a Huawei eszközeit szerették volna ötvözni. A keret összefolyik majd a kameramodulnak otthont adó „púppal”. és a kitüremkedésen belül még lesz egy nagy feketekör alakú kiemelés pluszban, melyet egyetlen üveggel fednek le a tervezők. A Galaxy S és a Huawei Mate mobilok konkurense szeretne lenni a készülék, és biztosak vagyunk abban, hogy nemcsak a külsejét tekintve lesz hasonló a produkciója.

Tavaly a OnePlus széria január 11-én debütált, de mivel az elmúlt időszakban több generációváltás is hamarabb történt meg, nem lenne meglepő, ha a OnePlus 11 is hamarabb jönne. Sok idő már nincs addig, de szinte biztos, hogy a következő hetekben debütálni fog az újdonság.

Galéria megnyitása

Miközben már a küszöbön van a OnePlus 11 érkezése, az Oppo a Find sorozat új generációjának a fejlesztésére fókuszál. Ennek kapcsán a OnePlus kínai részlegének elnöke, Li Jie elmondta, hogy egy új kettős-márka stratégián dolgoznak az illetékesek, melynek keretében az Oppo a Find és a Reno sorozatokkal a képalkotásra és a dizájnra fog koncentrálni, a OnePlusnál pedig az lesz a legfontosabb, hogy a teljesítmény szempontjából a legjobb terméket nyújtsa. Kiemelkedő minőségbe csomagolt, extrém teljesítmény biztosítása lesz a cél.

Az Oppo és a OnePlus helyzete az elmúlt két évben folyamatosan változott, azt lehetett látni, hogy nem igazán van a BBK Electronics és a márkák vezetőinek szilárd elképzelése arról, hogy miként kellene összehozni a termékpalettákat. Hiszen a OnePlus már besorolt az Oppo alá, csak éppenséggel azt nem lehet tisztán látni, hogy mi is ennek a célja. Ha minden igaz, akkor innentől a kamera már nem lesz annyira csúcsra járatott, inkább a tempó fog az előtérbe kerülni, azt azonban minden eddiginél több eszközzel igyekeznek majd emelni a tervezők.

Az elmúlt évek alatt a OnePlus globálisan egy igazán ismert és sokak által elfogadott márka lett. Az Oppo globális terjeszkedését tudta volna segíteni, de miközben a OnePlus besorolt az Oppo égisze alá, aközben az Oppo is elkezdett erőteljesebben fókuszálni arra, hogy nemzetközi szinten erősebb legyen. Sokat tett azért, hogy Európában is széles körben megvásárolható legyen. Beküzdötte magát a szolgáltatói kínálatokba, és így tovább. Szóval mér nem kell a OnePlusra támaszkodni ezen a téren, így jöhet az új irány.

Galéria megnyitása

Kamerában az Oppo mindig is kiemelkedő és innovatív volt a Find sorozattal, ezért születhetett meg az a döntés, hogy akkor a OnePlust eltolják inkább a csúcstempó felé, és az Opponál marad a komplex felsőkategóriás készüléknek a Find márkanév.

A OnePlus 11 már úgy kerülhet bevetésre, hogy érzékelhető lehet az új márkastratégia, legalábbis erre következtetünk abból, hogy a cég szakembere éppen most kezdett erről beszélni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére