Kiderült, mikor jön az ASUS új gamer mobilja

Kiderült, mikor jön az ASUS új gamer mobilja

A ROG Phone III kapcsán azt már egy ideje lehetett tudni, hogy ebben a hónapban mutatkozhat majd be, megelőzve a Samsungot, aki a Galaxy Note20 családnak a leleplezésére készül. A ROG Phone széria harmadik tagja biztosan még átgondoltabb lesz, mint az eddigiek, az pedig már látatlanban is borítékolható, hogy a teljesítmény magasabb szinte fog lépni.

Az ASUS most hivatalosan is bejelentette, hogy július 22-én kerül sor a ROG Phone termékvonal legújabb sikervárományosának bevezetésére. A ROG Phone III a tervek szerint egy globálisan megtekinthető, online stream keretében fog a kamerák kereszttüzébe kerülni. Az esemény egészen pontosan magyar idő szerint délután 5 órakor fogja kezdetét venni.

Természetesen az ASUS egyelőre semmit nem árult el a készülékkel kapcsolatosan, a kapcsolódó honlapon csak egy hatalmas visszaszámláló fut. Lehet ugyan a háttérben látni a mobilok sziluettjét (ez szerepel a borítón), de ebből lényegében csak annyit lehet megtudni, hogy lesz LED-es világítás az eszközön, és ezt a Republic of Gamers logóval ötvözték a tervezők.

Korábbi információk alapján abból a szempontból már izgalmas lesz az eszköz, hogy milyen rendszerchip kerül bele. Ugyanis az biztos, hogy a Qualcomm partnerségében készül az eszköz, de egy korábban felbukkant mérési eredmény szerint minden eddiginél gyorsabb rendszerchipet kapott a mobil. Egy közel 3,1 GHz-es órajelen üzemelő lapka dolgozhat benne, ami talán a Snapdragon 865+ lesz. Szóval az ASUS viheti először pályára azt a csúcs-Snapdragont, ami az év második felében további okostelefonokban kaphat helyet.

Ezen túl a készülék a kiszivárgott hírek szerint 6,59 hüvelykes, Full HD+ megjelenítővel lesz ellátva, ami AMOLED technológiát használhat, és az ujjlenyomat-olvasónak is otthont adhat. Az eszközön az Android 10 rendszer fut majd, de nem natúr valójában, hanem a ROG grafikus felhasználói felülettel.

Galéria megnyitása

Az eszköz egy 64 megapixeles főkamerát biztosíthat a fotózások alkalmára, és felbukkanhat még itt egy társkamera is 13 MPixeles alapon, ultra-széles látószöggel. Több képalkotóról egyelőre nem esett szó, csak egy gyenge lábakon álló pletyka volt egy 8-szoros optikai zoomot nyújtó egységről, de ilyet aligha kap a mobil. Az eszköz frontján egy 13 megapixeles kamera kaphat helyet, amit nemcsak videohívásoknál, hanem játékos streameknél is ki lehet majd használni.

A ROG Phone III több kivitelben készülhet a tárhely és a rendszermemória szempontjából, és egy olyan kivitel már garantáltan lesz, amelynél 12 GB a RAM, és az adatoknak pedig 256 GB-nyi hely biztosított. Az okostelefon borítékolhatóan szállít majd 5G hálózati modemet is egyebek mellett. És az izgalmas megjelenésű házába a tervezők egy minimum 5800 milliamperórás kapacitású (tipikus 6000 mAh) akkumulátort fognak pakolni az TENAA-tól kiszivárgott információk szerint, szóval az üzemidővel nem lesz gond.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap