Az elmúlt hetekben több dátum is felmerült annak kapcsán, hogy mikor fog jönni a Xiaomi 12, innentől viszont már nincs kérdés, hivatalosan is ismerté vált a bemutató időpontja. A vállalat szavai alapján pedig valóban együtt jön majd a Xiaomi 12-vel a MIUI 13 is, ami pedig a másik kulcsfontosságú fejlesztése a kínaiaknak.

December 28-ára tette végül a Xiaomi a 12-es széria első tagjának a leleplezését, illetve elképzelhető, hogy több mobil is jön majd rögtön, hiszen a 12X érkezéséről is lehetett pletykákat hallani. Kínában kerít sort a rendezvényre a Xiaomi, és azt is lehet tudni, hogy magyar idő szerint 12:30-kor lesz az esemény, és online is közvetítve lesz élőben. Ekkor derülhet majd fény a MIUI 13 fontosabb újításaira is.

Galéria megnyitása

A MIUI 13 bejelentés érdekes lehet majd abból a szempontból, hogy a Xiaomi ezt általában nem egy új Android főverzióval együtt szokta bejelenteni, itt viszont erről lehet majd szó. Hiszen bízunk abban, hogy a Xiaomi 12 már nem az Android 11-gyel fog megjelenni. Ettől függetlenül persze még az Androidtól függetlenül frissülhetnek majd a korábbi okostelefonok a MIUI 13-ra, szóval sok olyan mobil lehet majd, ami az Android 11 megtartása mellett fogja megkapni a MIUI 13-at.

Galéria megnyitása

Néhány kiszivárgott információ révén már ismerjük a MIUI 13 grafikus felhasználói felület fejlesztéseinek egy részét. Szó esett például arról, hogy lehet majd a főképernyőt végtelenül görgetni, és a grafikus felületet már kisebb méretű widgetekkel is színesebbé tehetik az emberek. A legfontosabb alkalmazásokat, funkciókat pedig már bármikor el lehet majd érni a lebegő oldalsávról, mely gesztussal lesz elővarázsolható.

A Xiaomi 12 korábbi információk szerint egy aránylag „kicsi” okostelefon lesz majd 6,2 hüvelykes megjelenítővel, és 152,7 x 70 x 8,6 milliméteres idomokkal. Reméljük, hogy valóban így lesz, ezáltal sokak számára lesz ideálisabb, mint az elődje. A készülék a kompaktabb köntösben is 4500 mAh-s akkumulátort vonultathat fel, amit a legutóbbi hírek szerint 67 wattal lehet majd tölteni. Ez a szerkezet már a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchipet fogja használatba venni, megalapozva ezáltal a következő Xiaomi csúcsmodelleknek.

Egyre több hír szerint jön majd a Xiaomi 12X is együtt a Xiaomi 12-vel. Ez a szerkezet állítólag „csak” egy Snapdragon 870 renddszerchipet fog használni, miközben nem lesz túlzottan hatalmas, 6,28 hüvelykes képátló jellemezheti. Egy AMOLED panelt kap majd elvileg 120 Hz támogatással, Full HD+ felbontással. Ezt az okostelefont is 67 wattos teljesítménnyel lehet majd táplálni, ami azért már elég gyors, nagyjából 30 perces teljes feltöltést feltételez.

Egyes pletykák még arra vonatkozóan is voltak, hogy rögtön jönni fog a Xiaomi 12 Pro, de erre viszonylag kevés esélyt látunk. Ez a készülék állítólag már Quad HD+ felbontású AMOLED panellel rendelkezhet majd, és jóval nagyobb lesz a képernyője. 120 wattos gyorstöltést is támogathat már ez a modell, és jobb lesz a kamerarendszere, biztosíthat például 5-szörös zoomra képes, periszkópos optikát.

A Xiaomi az elmúlt években folyamatosan képes volt magasabbra tenni a minőségi lécet, ennek tükrében izgatottan várjuk, hogy vajon a Xiaomi 12 mit fog nyújtani összességében. A Xiaomi 11 már egy remek, összeszedett készülék volt kevés hiányossággal (pl. IP minősítés), kiváló építési minőséggel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére