A Sony számára a mobilpiaci szereplés eléggé kínkeserves lett. Évek óta folyamatos lejtmenetben van a vállalat, pedig alapvetően nem csinált rossz készülékeket. A japánok korábban azt mondták, hogy nem fogják bedobni a törölközőt, és tartják is magukat ehhez. Hamarosan itt az Xperiák friss hullámja.
Erre a hónapra tűzte ki a Sony az idei első Xperiák érkezését. Április 14-én kerül megrendezésre az a bemutató, aminek nem titkoltan az okostelefonok lesznek a főszereplői. Mind minden hasonló sajtóesemény az elmúlt egy évben, a Sony rendezvénye is online kerül megrendezésre. Globálisan lehet majd figyelemmel kísérni az érkező okostelefonokat. Az említett napon reggel fél 10-kor kerül megtartásra a bemutató.
A Sony semmit nem közölt azzal kapcsolatosan, hogy mire készül, tényleg csak annyit tudunk egyelőre hivatalosan, hogy Xperia termékeknek a bemutatására kerül majd sor. Viszont pletykák voltak az elmúlt hónapokban, amik alapján nagyjából lehet sejteni, hogy mire érdemes számítani.
Minden eddiginél több 5G-s okostelefonnal rukkolnak majd elő a japánok, és nemcsak új csúcsmodell kerül majd terítékre, hanem számítani lehet középkategóriás masinák megjelenésére is. Elsősorban az Xperia 1 III és az Xperia 10 III juthat majd fontos szerephez, de egy alsóbb ársávot megcélzó szerkezet is előkerülhet, és ez lehet majd a kompaktabb kivitelű. Szóval jelen helyzetben a Sony sem a klasszikus Xperia Compact szériának a folytatásban gondolkodik elsősorban.
Az Xperia 1 III kapcsán az a hír járja, hogy 6,5 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik majd, ami vékony káva mellett 21:9-es képaránnyal rendelkezik majd. Egy CinemaWide 4K HDR panelről lesz szó, ami lélegzetelállító képminőségről fog gondoskodni, ahogy az elődjénél is volt. Fém keretbe lehet foglalva a mobil, 161,6 x 67,3 milliméteres felülettel rendelkezhet, és a hátát is üvegréteg fedheti – 8,4 milliméter vastag lesz, a kamerapúpnál pedig 9,6 mm-es lehet.
A kamerarendszere három képalkotóból áll majd, Zeiss optikákat fog használni, és a T* bevonatot is megkapják majd a lencserendszerek, ami egy nagyon magas minőségű tükröződésmentes bevonat. 3D ToF szenzort is használ majd a Sony az információink szerint. Itt már a periszkópos kialakítású zoomoptika is előkerülhet majd. Megtarthatja az Xperia 1 III a 3,5 milliméteres Jack csatlakozót és a dupla előlapi hangszórókat is. Azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy a Snapdragon 888 kerülhet majd a készülék motorterébe.
Az Xperia 10 III kapcsán az a hír járja, hogy marad a 6 colos képátló mellett alapkivitelben, és a CinemaWide formátumot viszi tovább, ami 21:9-es képarányt jelent. Itt Full HD+ felbontással lehet majd számolni. A gépezetnek az oldalára kerülhet az ujjlenyomat-olvasó, megkaphatja a sztereó front hangszórókat, és a Jack aljzatról is gondoskodhat.
Ez a mobil állítólag egy 12 MPixeles főkamerát nyújt majd kettő 8 megapixeles egység mellett. A Sony a pletykák szerint a Snapdragon 690 rendszerchipet vetheti majd be ebben az esetben, ahol már van a fedélzeten 5G hálózati modem is. Az Xperia 10 III 154 x 68 x 8.3 milliméteres vonalakkal határolt házat kaphat.
A Sony kisebb méretű Xperiája jelen állás szerint 5,5 colos képernyőt fog biztosítani, és mindössze 140 x 68.9 x 8.9 milliméteres idomokkal rendelkezhet, így egy kézzel is aránylag könnyen kezelhető majd. Mindez jól hangzik, azonban az már nem ennyire csábító, hogy itt egy egyszerűbb 13 megapixeles kamera bukkanhat fel egyetlen társkamerával támogatva, és egy 8 MPixeles frontkamerával együtt. A masina csak a Snapdragon 480 chipet kaphatja meg, de az 5G már itt is adott lesz.
Nagy kérdés, hogy a Sony miként árazza majd be az Xperia készülékek új családját. Ugyanis a vállalat általában azért van bajban a konkurenciával szemben, mert még a nagyobb gyártókhoz képest is meredeken szabja az árait.



































