Shop menü

KIDERÜLT, MIKOR JÖN A HTC ÚJ OKOSTELEFONJA

A Viveverse részeként fogja bemutatni a tajvani vállalat az újdonságot, ami minden bizonnyal kilóg majd a mostani mobilok sorából.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kiderült, mikor jön a HTC új okostelefonja

A HTC az okostelefonok piacán egy kiemelt szereplőnek számított sok-sok évvel ezelőtt, mostanra azonban szinte teljesen felhagyott ezekkel. Csak éppen ki nem jelentette, hogy lehúzza a rolót a mobilos ágazata, de valódi újdonsággal nagyon hosszú ideje nem szolgált. Ám ebben a hónapban ez megváltozik.

Már az év elején voltak arról pletykák, hogy a HTC egy új készülékkel rukkolhat elő, és az Mobil Világkongresszus keretében ezt meg is erősítette a vállalat. Akkor úgy tűnt, hogy a termék be fog mutatkozni még a tavasz folyamán, ez azonban nem jött össze. A csúszás okát nem lehet tudni, de arról nincs szó, hogy elmeszelte volna a projektet a vállalat. Most ugyanis már pontosan tudjuk a bemutató időpontját is.

Galéria megnyitása

Június 28-án fog a színre lépni a HTC különleges újdonsága, tehát még ebben a hónapban be fog futni. De vajon nagy visszatérésről vagy egy új irány indításáról beszélhetünk majd? Nos, ezt egyelőre nem lehet tudni, de valószínűleg nem egy teljesen szokványos okostelefont üdvözölhetünk majd néhány extrával.

Előzetesen nem igazán osztott meg információt a HTC, de az esemény beharangozóján már a Viveverse felirat szerepel. Ez mindenképpen egyértelművé teszi azt, hogy nagyon erős lesz a készülék kapcsolódása a metaverzumhoz. A Viveverse a vállalat metaverzum szolgáltatása, ami összekapcsolja a virtuális valóságot és a kiterjesztett valóságot az NFT-k és más blokklánc technológiák világával. És ennek az ökoszisztémának lesz majd a része a HTC szerkezete, elképzelhető, hogy a Vive Flowhoz kapcsolódva.

Galéria megnyitása

A forma mindenképpen mobilt idézhet majd a beharangozón is megjelenő sziluettből gondolva. A képességeit tekintve pedig annyi biztos, hogy támogatni fogja az 5G-t. Ez manapság már nagyjából semmit nem jelent, persze azt ki lehet jelenteni ez alapján, hogy mobilkommunikációra használható lesz, szóval, ha nem is klasszikus okostelefonról lesz szó, minden bizonnyal képes lesz ellátni egy mobil alapvető funkcióit.

„Login Future” címszó alatt lesz az az esemény, melynek a keretében a HTC be fogja mutatni az újdonságot a felhasználóknak. A nagy titkolózásban fejlesztett masina az elmúlt hónapokban már több minősítést is megszerzett világszerte, amiből az következik, hogy globális forgalmazásban gondolkodhat a vállalat, de legalábbis széles körben lesz elérhető a készülék. Azt is lehet tudni, hogy támogatja majd a vezeték nélküli töltést, hiszen erre irányuló vizsgálatokon is átesett.

Galéria megnyitása

A HTC már nagyon hosszú ideje nem tett le az asztalra olyan okostelefont, ami a felsőkategóriát vette célba a teljesítményt tekintve, most azonban állítólag egy ilyen eszközről beszélhetünk majd. Ami nagy valószínűséggel VR/AR szemüveghez kapcsolódva fog szolgálatba állni. A hosszú kihagyás ellenére a HTC biztosan képes lesz egy olyan terméket letenni az asztalra, ami helytáll, hiszen hatalmas tapasztalattal rendelkezik a vállalat, és pontosan tudja, hogy milyen új kihívások akadnak a mai, intenzívebb melegedésre hajlamosabb rendszerchipek esetében.

Valószínűleg az Exodus mobil esetében látott blokkláncos kötődések is meglesznek majd az új készülék esetében, miközben itt még erősebbé is válhat ez az oldal. NFT-k és egyebek jelenhetnek majd itt meg, és alig több mint két hét múlva már mindenre fény derülhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére