Kiderült, miért nem lesz elérhető iOS-en a Microsoft xCloud szolgáltatása

A Microsoft mindent megtett azért, hogy ez működhessen, de az Apple platformján komoly akadályokba ütközött.

Kiderült, miért nem lesz elérhető iOS-en a Microsoft xCloud szolgáltatása

A Microsoft már belátható időn belül el fogja indítani az Project xCloud szolgáltatást az androidos eszközzel rendelkező felhasználók számára. Amikor kijön egy ilyen régóta várt szolgáltatást mobilos fronton úgy, hogy csak az egyik nagy platformot támogatja, mindig felmerül, hogy mi a helyzet a másik oldalon. Ezúttal is így volt ez, és kiderült, hogy ezt sajnos mostanában biztosan nem érdemes várni iOS-re.

Az iPhone és az iPad felhasználók jelen állás szerint kimaradnak majd az xCloud jelentette szórakozási lehetőségből. És még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez azért van így, mert a Microsoft az utóbbi időben egyébként is inkább az Androidot támogatta, és így szeretné még jobban tolni a platform szekerét, nos, egyáltalán nem erről van szó.

Galéria megnyitása

Mint azt megtudhattuk, a Microsoft tesztelte az xCloud bétáját az iOS operációs rendszeren, de a hivatalos Testflight során számos problémába belefutott a Microsoft, amik miatt végül úgy kellett határoznia, hogy nem biztosítja a szolgáltatást az Xbox Game Pass Ultimate részeként az iPad és az iPhone eszközökre. Be kellett látnia a szoftveróriásnak, hogy az Apple által támasztott rendkívül szigorú előírások mentén nem tudja úgy biztosítani a felhasználóknak az xCloud elérését, hogy megfelelő élményről tudjon gondoskodni.

A Testflight keretében kizárólag a „Halo: The Master Chief Collection” játék volt elérhető az iOS-en. Ráadásul az iPhone-ok és iPadek kizárólag azt tették lehetővé, hogy felhőből streameljék a játékot a szolgáltatás keretében. Arra már nem volt mód, hogy például ez egy Xbox konzolról működhessen. Szóval a Microsoft nem szerette volna korlátok közé szorítva biztosítani az Xbox Game Pass Ultimate-tel egybekötött xCloud szolgáltatást, és inkább hátat fordított az iOS-nek.

Galéria megnyitása

A Microsoft hivatalos közleményéből egyértelműen érződik, hogy a vállalat szeretett volna megoldást találni a dologra, de az Apple viszont nem gondolta úgy, hogy ehhez hozzá kellene járulnia. És ezt a redmondiak meglehetősen keserű szájízzel vették tudomásul.

„Az iOS-hez tartozó Project xCloud Preview alkalmazás tesztelési periódusa lejárt. Sajnos nem áll módunkban az, hogy az Xbox Game Pass Ultimate révén a felhős játékokkal kapcsolatos elképzeléseinket az iOS platformot használó játékosok számára az Apple ‌App Store‌ közbenjárásával biztosítsuk. Az Apple az egyetlen általános platform tulajdonos, amely nem engedélyezi a fogyasztóknak a felhő alapú játékok elérését az olyan előfizetéses szolgáltatásokon keresztül, mint az Xbox Game Pass.” – olvasható a Microsoft hivatalos közleményében.

És még hozzátette a Microsoft: „Az Apple következetesen eltérően kezeli a játékkal kapcsolatos alkalmazásokat, más szabályokat alkalmazva a nem játékkal kapcsolatos alkalmazásokra, még akkor is, ha azok interaktív tartalmat tartalmaznak. Az Xbox Game Pass katalógusban elérhető összes játék tartalmát független iparági minősítő testületek, például az ESRB és a regionális megfelelőik minősítik. Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy megtaláljuk az utat, amellyel az Xbox Game Pass Ultimate segítségével a felhő alapú játékokat az iOS platformon elérhetővé tehetjük. Úgy gondoljuk, hogy az ügyfélnek a játékélmény középpontjában kell állnia, és a játékosoknak bárhol meg kellene adni a lehetőséget arra, hogy az élményt átélhessék.”

Az Apple sokszor okoz fejtörést a fejlesztők számára, és bizony nem példátlan az, hogy amennyiben valamilyen fejlesztés a saját érdekeivel ütközik, azt megpróbálja ellehetetleníteni. Ezért már sokszor érte kritika a vállalatot, nem a Microsoft az első, aki a nemtetszését fejezi ki ilyen ügyben.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap