Shop menü

KIDERÜLT, MENNYIBE KERÜLNEK AZ ACER ARC G3 ÉS G3 EXTREME ALAPÚ PREDATOR ATLAS 8-AS KÉZI JÁTÉKKONZOLJAI

Az eddigi információk alapján már biztosra vehető, hogy az Arc G3 és az Arc G3 Extreme alapú kézi játékkonzolok nem olcsóságukról lesznek híresek, de a jelenlegi helyzetben erre sajnos lehetett számítani.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kiderült, mennyibe kerülnek az Acer Arc G3 és G3 Extreme alapú Predator Atlas 8-as kézi játékkonzoljai

Az Acer csapata már bemutatta saját megoldásait, már ami az Arc G3 és az Arc G3 Extreme alapú kézi játékkonzolokat illeti, viszont a formális rajt alkalmával nem esett szó az árakról, pedig azok a jelenlegi gazdasági környezetben rendkívül sokat számítanak. A vállalat nemrégiben pótolta a hiányosságot, ami azért is jó hír, mert egyelőre az Acer egyetlen gyártóként kínál Arc G3 alapú kézi játékkonzolt, versenytársai ugyanis az Arc G3 Extreme mellett tették le voksukat, legalábbis első körben.

Galéria megnyitása

Amikor az Arc G3 és az Arc G3 Extreme bemutatkozott, volt némi halvány remény arra, hogy pénztárcabarát(abb) kézi játékkonzolok is épülhetnek köréjük, de időközben a memóriakrízis fokozódott, a hardverárak emelkedtek, ennek megfelelően a szóban forgó kézi játékkonzolok sem lesznek olcsók. A Predator Atlas 8 és a Predator Atlas 8 Extreme modellre egyaránt vonatkozik az utóbbi kijelentés, csak úgy, ahogy az MSI és a OneXPlayer termékeire is.

Galéria megnyitása

A tervek szerint az Acer Predator Atlas 8 sorozat tagjai, amelyek OLED helyett IPS kijelzőt használnak, valamikor ősszel, talán október folyamán jelennek majd meg. A Predator Atlas 8 alapmodell, ami az Arc G3 sorozatú SoC mellett 16 GB-nyi memóriát és 512 GB-nyi NAND Flash tárhelyet kínál várhatóan 999,99 angol fontba kerül majd, míg a másik Arc G3 alapú modell, ami ugyanúgy 512 GB-nyi tárhellyel érkezik, de már 24 GB-nyi rendszermemóriát oszthat be, 1099,99 angol fontba kerül majd. Ehhez képest az Arc 3 Extreme alapú Predator Atlas 8 Extreme modellek közül az olcsóbb kiadás, ami 24 GB-nyi rendszermemóriával és 1 TB-nyi tárhellyel kerül az üzletek polcaira, 1299,99 angol fontért lesz elérhető. Ugyanez a modell 24 GB helyett 32 GB-nyi rendszermemóriával már 1499,99 angol fontot kóstálhat, legalábbis a hivatalos árjegyzék ezt mutatja.

Galéria megnyitása

Az összes újdonság 8 hüvelykes képátlójú IPS érintőkijelzőt kap, ami minden esetben 1920 x 1080 pixeles natív felbontás és 120 HZ-es képfrissítési ráta mellett dolgozhat, természetesen VRR támogatással karöltve, 500 nit maximális fényerősséggel. Az újdonságok kapnak Wi-Fi 7 vezérlőt és Bluetooth támogatást, valamint lesz rajtuk UHS-II osztályú microSD memóriakártya-olvasó és két Thunderbolt 4-es port is. Akkumulátor terén 60 wattórás és 80 wattórás opció áll rendelkezésre, modelltől függően (normál/extrém), az újdonságok tömege pedig sorrendben 770 gramm és 810 gramm lesz. Mindkét Arc G3-as SoC egység két P-Core, nyolc E-Core, illetve négy LP E-Core birtokában dolgozhat, viszont a G3-as soc egy 10 Xe3-as maggal ellátott Arc B370-es iGPU-t kap, míg az Arc G3 Extreme már egy 12 Xe3-as maggal szerelt Arc B390-es iGPU-val érkezik.

Galéria megnyitása

A friss kézi játékkonzolokra egyelőre még csak regisztrációkat vesznek fel, nincs teljes értékű előrendelés, a forgalmazás pedig októberben indul meg. Egyelőre csak az Egyesült Királyságra vonatkozó árakat erősítették meg, az még nem derült ki, hogy Európa többi részén, az Amerikai Egyesült Államokban, illetve a többi régióban pontosan mennyibe kerülnek majd az újdonságok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére