Az elmúlt években számtalanszor érte kritika azért az Apple-t, mert a készülékei rövid üzemidővel szolgálnak. Még akkor is, amikor ez igazából már nem is állta meg a helyét, hiszen az iPhone 11 szériánál a cég alaposan ráfeküdt arra, hogy ezt a gyengeséget kiküszöbölje. Most az iPhone 13 esetében elvileg minden eddiginél jobb üzemidőkkel lehet számolni.

Az Apple tavaly tett egy lépést hátra az akkumulátorok kapacitását figyelembe véve, amivel nem aratott osztatlan sikert az érdeklődők körében. A cég mobiljai egyébként sem a kiemelkedő üzemidejükről voltak híresek. Ettől függetlenül az iPhone 12 széria egyébként általánosságban nézve nem produkált rossz üzemidőt. Most azonban az Apple kamatostul „adta vissza” a korábban elvett milliampereket.

A vállalat nem szokta felfedni, hogy milyen kapacitású akkumulátorokat használ, így ez most is csak utólag derült ki. De ahogy arra számítani lehetett, növekedés történt, méghozzá nem is elhanyagolható mértékű. Azt kiemelte a vállalat, hogy új belső kialakítást használ, és ennek az eredményét most láthatjuk pontos számokra lefordítva. Az előző szériához képest 9-18,5 százalékos fejlődésről számolhatunk be.

Galéria megnyitása

A legjelentősebb változás az iPhone 13 Pro Max esetében történt, ami nem csoda abból a szempontból, hogy ott van a legnagyobb mozgástere a fejlesztőknek a készülék méretét figyelembe véve. Az iPhone 12 Pro Max csak 3687 milliamperórás kapacitású telepre volt bízva, míg az iPhone 11 Pro Max előtte egy 3969 mAh-s megoldást használt. Még ez utóbbira is rendesen rápakolt most az iPhone 13 Pro Max azzal, hogy egy 4373 milliamperórás akkumulátorral lett felvértezve.

Az iPhone 13 Pro már egy 3125 milliamperórás kapacitású energiaforrással debütált a napokban, ami 11 százalékos fejlődést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest. Előzőleg csak 2815 mAh-s telepet használtak a tervezők, az előtt pedig egy 3046 mAh-s megoldásnak adott otthont az iPhone 11 Pro.

Tavaly az iPhone 12 ugyanazt a telepet kapta meg, mint az iPhone 12 Pro, szóval egy 2815 milliamperórás kapacitású egységet használt, pedig előzőleg az iPhone 11 izmosabb akkuval (3110 mAh) szolgált, mint az iPhone 11 Pro. Most pedig ugyanez a helyzet, hiszen egy 3240 mAh-s akkumulátorral lett felvértezve a készülék.

Az Apple mérnökeinek a tenyérnyi iPhone 13 mini keretei közé is sikerült nagyobb akkumulátort pakolnia, ami biztosan nem lehetett egyszerű feladat, hiszen ott aztán nagyon kicsi a mozgástér. Más gyártók nem is igazán tudnak (akarnak) már ilyen kicsi terméket tervezni, amiben közrejátszhat a feladat nehézsége is. Az apróságban a 2227 mAh-s telepnek a helyére egy 2438 milliamperórás kapacitású akkumulátort sikerült bepréselni.

Galéria megnyitása

Kíváncsian várjuk, hogy a valós teszteken mit mutatnak majd az iPhone-ok az üzemidő szempontjából, de mindenképpen bizakodóak lehetnek az érdeklődők. Igaz, most már nem 7,4 milliméteresek a telefonok, hanem 7,7 milliméterre híztak, de valószínűleg ez a legtöbb embert nem fogja izgatni, amíg acélosabb üzemidőt kap.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. szept. 24. 10:43
#1

Feltört Ájfón a jó ájfón. Lásd->  Jailbreaking of Apple devices. https://en.wikipedia.org/wiki/Jailbreaking_of_Apple_devices

Vissza az oldal tetejére