Az Apple márciusban jelentette be az iPad Pro új generációját, amire néhány felhasználó már hosszú ideje várt. Viszont a generációváltás kisebb előrelépést hozott, mint amire előzetesen számítani lehetett. Most pedig arra is fény derült, hogy a felhasznált rendszerchip valójában még annyit sem fejlődött hardveres szempontból, mint amiről az Apple beszélt.

Az Apple A12Z Bionic részletes elemzése, és szó szerint vett átvilágítása során kiderült, hogy gyakorlatilag ez teljesen ugyanaz a lapka, mint az Apple A12X Bionic volt a 2018-as modellben. A TechInsights átvilágításából derült ki, hogy a szóban forgó kettő rendszerchip valójában semmilyen eltérést nem mutat.

A dolog érdekessége, hogy az Apple kiemelte az új iPad Pro generáció bemutatásakor, hogy az A12Z Bionic fedélzetén nyolcmagos IGP található, miközben az előző egységben „csak” egy hat feldolgozóból álló integrált GPU volt. A valóság viszont az, hogy a TechInsights felvételein jól kivehető, hogy igazából már az Apple A12X Bionic is tartalmazta a nyolc grafikus egységet. Ezeket az Apple csupán letiltotta 2018-ban, és így alakult ki az a helyzet, hogy az A12Z Bionic valóban nagyobb teljesítményre képes az IGP fronton, miközben a chip ugyanaz.

Elképzelhető, hogy gyakorlatilag a 2018-as iPad Próban felhasznált Apple A12X Bionic rendszerchip is képes lett volna nyolc aktív grafikus maggal üzemelni, csak az Apple inkább szoftveresen letiltotta ezeket. Persze arra is van némi esély, hogy ezáltal lett jobb a chip kihozatala annak idején, mikor a 7 nm-es gyártás még új volt. Bevett gyakorlat a chipgyártásban bizonyos komponenseknek a letiltásával javítani a gyártási kapacitást. Szóval nem kizárt, hogy a cupertinói alakulat kényszerűségből döntött úgy 2018-ban, hogy hatmagos integrált grafikus vezérlővel küldi bevetésre a lapkát. Akárhogyan is volt, az egészen biztos, hogy az „új” chip felépítése nem tér el a korábbitól.

Persze ettől függetlenül azt mindenképpen le kell szögezni, hogy az Apple A12Z Bionic a 2018-as alapokkal brutálisan erősnek tekinthető még 2020-ban is. És egészen biztosak vagyunk abban, hogy a lapka derekasan helytáll majd minden helyzetben. A számozása ellenére pedig erősebb az Apple A13 Bionic-nál is, szóval kijelenthető, hogy nincs ennél nagyobb teljesítményre képes egység a piacon.

A 2020-as iPad Pro generáció bejelentését követően sokan adtak hangot az elégedetlenségüknek, mert nem történt túl nagy előrelépés 1,5 év elteltével. És most, hogy már azt is tudjuk, hogy az Apple A12Z Bionic sem új fejlesztés eredményeként jött létre, talán még több kritika fogja érni a terméket. Ami nem nevezhető jogtalannak, tekintve a 325 ezer forintos indulóárat, amit villámgyorsan fentebb lehet tornászni, és könnyen fél millió fölé tud szaladni a vételár – bármilyen kiegészítő nélkül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2020. ápr. 16. 16:04
#2

na a Zepül átvette már a hatalmat FaPadOS-el meg ARM-el az irányítást az x86-tól?

humaniod
humaniod
2020. ápr. 15. 22:09
#1

Régi mondás, hogy amikor egy cég felépíti a giga-mega új irodaházát, onnan kezdve jön a hanyatlása.

Amit idén eddig láttunk az Apple irányából, azok nagyon kényelmes, szinte nulla fejlesztések. Itt a legutóbbi, az iPhone SE, nem tartalmaz semmilyen fejlesztést SE.

mtrx220
mtrx220
2020. ápr. 16. 14:53

@humaniod Inkább alapigazság ez, ha elkényelmesedsz, idővel mindig megfizeted az árát.

Vissza az oldal tetejére