Nyílt titok, hogy az Apple 5G mobil hálózati modemen dolgozik, de mivel az ilyen projektekről a vállalat akkor sem beszél, ha igazából mindenki egyértelműen tudja, hogy mi a helyzet, így nem is számítunk arra, hogy egyhamar hallunk hivatalos információt ennek kapcsán. A pletykák viszont szaporodnak, és már kezd körvonalazódni a vállalat első megoldása.

Ming-Chi Kuo már tavaly arról beszélt, hogy 2023-ban készülhet el az Apple „in-house” 5G hálózati egysége, és most is ugyanezt a dátumot erősítették meg. Ezúttal a Nikkei Asia jutott hozzá lényeges adatokhoz a fejlesztés kapcsán.

Galéria megnyitása

A lap forrásai arról számoltak be, hogy már megállapodott az Apple a gyártásról, és azt is lehet tudni, hogy ki lesz ebben a partnere. A TSMC készítheti majd a cupertinói alakulat által tervezett 5G mobil hálózati modemeket. Ez persze meglepetésnek aligha nevezhető, hiszen hosszú ideje kitart a tajvani bérgyártó mellett az Apple, és olyan exkluzív megállapodások kötik már őket össze, hogy inkább az lett volna a váratlan, ha a Samsung irányába evez.

Arról is hírt adott a Nikkei Asia, hogy az első 5G hálózati modeme 4 nanométeres csíkszélességen fog gyártásba kerülni. Bár külön nem emelték ki a dolgot, de ebből arra lehet következtetni, hogy nem integrált megoldásban gondolkodik egyelőre az Apple, hanem megelégedik a különálló egységgel. A MediaTek ebből a szempontból mindenki előtt jár, hiszen a csúcskategóriában a Qualcomm is különálló 5G modemmel dolgozik.

Galéria megnyitása

Az elmúlt években az Apple minden erejével azon volt, hogy a lehető legtöbb komponensnek a fejlesztését tudja házon belül megoldani, a mobil hálózati modem esetében viszont nemcsak önálló döntésről beszélhetünk. Egy hosszú és szövevényes történetről van szó, amibe most nem mennénk bele mélyebben, de a lényeg az, hogy 2019-ben az Apple nehéz helyzetbe került, vissza kellett térnie a Qualcommhoz, akivel korábban a kapcsolata megromlott, és ebből az együttműködésből szeretne „menekülni”.

Időközben pedig megvásárolta az Intel mobil hálózati egységes részlegét, ezzel pedig hozzájutott a processzorgyártó 5G-s fejlesztéseihez, szabadalmaihoz. 1 milliárd dollárt fizetett ki akkor az Apple az Intel számára. Továbbá mostanra a cég létrehozott egy speciális kutató és fejlesztő részleget Németországban, Münchenben, ahol elvileg már egy komoly csapat fókuszál elsődlegesen az 5G-re.

Az Apple onnantól, hogy az 5G hálózati modemet is saját magának készítené, olyan szabadon tudná ezt megtervezni, ahogyan csak szeretné. Nem kell túlzottan merészen gondolkodni, ahhoz, hogy felmerüljön például az 5G támogatással ellátott MacBookok lehetősége. Akkorra talán már tényleg lesz a vállalatnak VR/AR szemüvege is, amit szintén meg lehet majd toldani szükség esetén 5G opcióval, és még sok egyéb lehetőséget is el lehet képzelni.

Galéria megnyitása

A vállalat az elmúlt években egészen döbbenetes fejlődésen ment keresztül, és új irányt mutatott az innováció terén például az ARM alapú személyi számítógépeivel. Kíváncsian várjuk, hogy az 5G fronton mire lesz majd képes, amíg nem készül el a saját modeme, addig pedig a Qualcomm Snapdragon megoldásokat fogja alkalmazni. A saját 5G-s egysége talán csak 2024-ben fog debütálni, mert a cég addig szerződött a Qualcommal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére