A Daybreak Game Company (ami ugyebár korábban a Sony Online Entertainment volt) bejelentette, hogy hamarosan kettéválik a H1Z1. Az eddig ismert túlélőhorror új neve H1Z1: Just Survive lesz, közben pedig készül mellé egy kompetitív multiplayer mellékág, ami pedig a H1Z1: King of the Kill névre hallgat.
Ez az egész folyamat február 17-én megy majd végbe, és mindkét játék 19,99 dollárért lesz megvásárolható a Steam Early Access rendszerében. Viszont amennyiben február 16 előtt megvásároljuk a H1Z1-et, úgy másnap megkapjuk rögtön mindkét játékot.
A tervek szerint először a H1Z1: King of the Kill jelenik majd meg "végleges" formában idén nyáron, ráadásul nem csak PC-re, hanem PS4-re és Xbox One-ra is. A fejlesztők szerint a Just Survive is megérkezik majd előbb-utóbb konzolokra, de erről egyelőre még nem tudtak bővebben beszélni.
Greg Henninger a stúdiótól elmondta, a játék szétválasztása több szempontból is indokolt volt. Egyrészt két külön fejlesztőcsapatot tudtak ráállítani, így tudják garantálni, hogy a két játék megkapja a megfelelő figyelmet, és játékmenet szempontjából is úgy fognak működni, mintha egybe akarnák olvasztani a kettőt. Ezen kívül a közösség is ezt akarta, hiszen a szétválasztást megelőzően a stúdió hosszan egyeztetett a játékosokkal.
Végül pedig a fejlesztők közölték, a meglévő ládákat, kulcsokat és tárgyakat duplikálják majd mindkét játékba, az Airdrop ticketek a Just Survive-ban, az Event ticketek pedig a King of the Killben lesznek használhatóak.
































