Az okostelefonok legsérülékenyebb pontja, és egyben az egyik legdrágább komponense a megjelenítő, a Corning pedig már hosszú évek óta dolgozik azon, hogy olyan edzett üvegeket hozzon létre, amelyek megpróbálják megóvni a mobilok előlapját a fizikai behatásokkal szemben. A vállalat 2016-ban mutatta be a Gorilla Glass 5-öt, most pedig ennek az utódjával fogunk megismerkedni, és a viselhető kiegészítők számára is jött kettő újdonság.
Corning Gorilla Glass 6
A Gorilla Glass 6 pontos összetételéről, felépítéséről a Corning érthető módon nem beszélt. Az újdonság elvileg egy teljesen új konstrukció, ami a kémiai eljárások révén úgy lett megerősítve, hogy sokkal nagyobb lett a sűrűsége, ez adja a jobb ellenálló képességét. És, hogy mire is lesz képes? Az új generációs kompozit üveg a Corning elmondása szerint kétszer szívósabb az előző kiadásnál, és ez bizony a gyakorlatban óriási előrelépést fog jelenteni. Ha hihetünk a vállalat elemzésének, akkor a Gorilla Glass 6 üveggel szerelt mobilok 1 méteres magasságból átlagosan 15 esést is elviselnek majd törés nélkül, és több mint másfél méterről ledobva is egészen jól bírják majd a strapát. A cég elmondása alapján egy átlagos felhasználó évente négyszer ejti el nagyjából 1 méterről az okostelefonját, míg egyszer kb. 1,6 méterről, és ezeket a váratlan helyzeteket nagyon jól viseli majd a Gorilla Glass 6.
A Corning fejlesztői szinte mindent figyelembe vettek, amikor tervezték az új Gorilla Glass-t, és ennek köszönhetően a strapabíróságon túl egyéb pozitív jellemzői is vannak. Az új üveg állítólag tisztább lett a korábbinál, így több fényt képes átereszteni, ami közvetve még az üzemidőre is jó hatással lehet. Az érintéseket is jobban érzékeli majd az újdonságon keresztül az eszközök kijelzője, és ellenállóbbnak mutatkozik majd a karcokkal szemben is. Érdekesség, hogy itt már elvileg a különleges mintázatok használata is egyszerűsödik, így a vállalatok könnyebben állíthatnak elő mintás burkolatot. Ezeken túl pedig az is fontos, hogy elvileg jobb hatékonysággal lesz képes emellett üzemelni a vezeték nélküli töltés. Hogy ezt pontosan miként érte el a Corning, azt nem árulta el, de a partnerek biztosan örülni fognak ennek, hiszen egyre több okostelefon támogatja a Qi szabványnak megfelelő és egyéb vezeték nélküli töltőket.
Corning Gorilla Glass DX és Gorilla Glass DX+
A Gorilla Glass 6 mellett a Corning két másik üveget is a kamerák kereszttüzébe állított, az egyik a Gorilla Glass DX, a másik pedig a Gorilla Glass DX+ névre hallgat. Ezek az újdonságok a viselhető kiegészítőknél fognak elsőként megjelenni, de a vállalat arra törekedik, hogy más területeken, nagyobb méretben is bevethetővé tegye ezeket a későbbiekben. A DX és DX+ jelölésű üvegek sokáig karcmentesek fognak maradni, és ami nagyon fontos, hogy extrém tisztaságúak, és nagyon alacsony a tükröződésük. A készülékek megjelenítője jobban olvasható lesz annak köszönhetően, hogy a normál üvegektől 75%-kal alacsonyabb ezeknek a felületi tükröződése. Azonos fényerő mellett pedig 50 százalékkal jobb kontrasztot kapnak majd a felhasználók az okosórák esetében. És itt már különösen fontos, hogy ezáltal jobb üzemidő érhető el, mert az adott eszköz alacsonyabb fényerő esetén is jól látható marad.
A Gorilla Glass DX és a DX+ között a karcállóság tekintetében lehet majd eltérést felfedezni. A Corning által elmondottak alapján a DX hasonlóan jól bírja majd hárítani a karcokat, mint a fenti új Gorilla Glass, ellenben a DX+ már sokkal ellenállóbbak fog bizonyulni ezen a téren. A viselhető kiegészítőknél a Corning termékeinek egyébként a zafír kristályüveg ellen kellene bizonyítania, de a vállalat ezzel nem vetette össze a termékeket, ami valószínűleg annak tudható be, hogy azért olyan védettséget nem nyújtanak még ezek sem. Cserébe borítékolhatóan olcsóbbak, ugyanis a zafír kristályüveget szinte csak prémium termékek engedhetik meg maguknak.
A Corning különböző megoldásai már több millió eszközön vannak jelen és csaknem 50 nagy gyártó alkalmazza ezeket világszerte. A Gorilla Glass 6 üveget már tesztelik a vállalat partnerei, és a következő hónapokban meg is jelennek majd az első eszközök, amiken már ez lesz felfedezhető. A Gorilla Glass DX és DX+ esetében egy kicsit tovább kell várni, de a Corning várakozásai szerint ezek is bevetésre kerülnek még az idei évben.