Az Apple Watch okosóra számára a vállalat nagyon széles választékot biztosít a különböző szíjakból, és például a Meleg Büszkeség minden évben egy jó alkalom arra, hogy újabb megoldásokkal rukkoljon elő. Az Apple rendszeresen hangsúlyozza a támogatását az LMBTQ+ közösségek esetében, és ezért szokott ennek jegyében még kiegészítőket is piacra dobni.
Az okosórákra pedig a szíj mellett a vállalat még új digitális számlapokat is készített, és minden pride-dal kapcsolatos dolog szivárványszínű, ahogy azt korábban is láthattuk. A számlapot bárki beállíthatja majd az Apple Watch okosórán, az új szíjakat pedig természetesen meg kell vásárolni. Most két új szíj jelent meg, és ezekhez egy-egy friss számlap készült.
Tavaly a cég elindította májusban a Pride Edition fonott körpántot, most pedig emellé megérkezett a Pride Edition sportpánt, valamint a Pride Edition Nike sportpánt is. Az előbbi világos színű és még a pride felirat is ott díszeleg rajta, hogy még büszkébben hirdesse a kötődését, a Nike sportpánt pedig már fekete alapú, sötétebb. Ez mondhatni hiánypótló, a korábbi szivárványos szíjak ugyanis általában világosak volta.
Az Apple ügyelt a részletekre a tervezésnél. Elmondta a vállalat, hogy a pride feliratos szíjnál egy kicsit változtatni kellett a gyártási technológián, hogy a szöveg kirajzolható legyen. És szándékosan olyan betűtípust, illetve írási módot használt, mint amit az 1984-es Macintosh, mikor kiírta a „hello” üdvözlő szövege a bekapcsoláskor.
Az új digitális számlapok passzolni fognak a szíjakhoz, ezek a Pride Threads és a Nike Bounce neveket kapták. Mindkettő animált, a korona tekerésével együtt fog változni a szín és a grafika a digitális kijelzőn. Az, hogy az Apple most Nike kiegészítőt is készített, nem a véletlen műve, tudniillik a Nike sportszergyártó is teljes mellszélességgel áll az LMBTQ+ közösségek mögött. A friss számlapokat a watchOS 8.6-tól lehet használni, és az iOS 15.5-re is szükség van ehhez.
Jó hír, hogy a Pride Edition fonott körpánthoz képest az újdonságok jóval olcsóbban vásárolhatóak meg. A tavalyi színes szíjért 38 ezer forintot kellett kifizetni, míg az újdonságok egyaránt 18 ezer forintos összegbe kerülnek majd. Ugyanolyan áron fognak futni, mint az egyszerű, színes és mintás szíjak, nincs felára a pride kiviteleknek.

































