Két új mobillal állt elő a Samsung az 5G piac felpezsdítésére

A Galaxy A51 5G és a Galaxy A71 5G páros tagjai már úgy lehetnek kiemelkedően népszerűek, hogy az új generációs hálózatokat támogatják.

Két új mobillal állt elő a Samsung az 5G piac felpezsdítésére

Az 5G az idei évben már minden kétséget kizáróan elér a megfizethetőbb árkategóriákba is, és a jelek szerint a Samsung örömmel diktálná a tempót. A vállalat korábban már bejelentette a Galaxy A71-et és a Galaxy A51-et, most pedig előrukkolt az A51 5G-vel, és emellett pedig bemutatta a Galaxy A71 5G modellt is. Az 5G támogatással felvértezett megoldásoktól a Samsung valószínűleg azt reméli, hogy hasonló népszerűséget tudnak majd elérni, mint a kvázi elődeik.

Az újdonságok nagyon hasonló felépítéssel rendelkeznek, csak néhány dologban mutat eltérést egymáshoz képest a két okostelefon. Az újdonságok Super AMOLED (illetve Super AMOLED Plus) paneleket vonultatnak fel Infinity-O Display kialakítással, a felbontásuk pedig 2400 x 1080 képpontot. A lényeges eltérés itt, hogy a Galaxy A71 5G már 6,7 hüvelykesre növekedett, míg a Galaxy A51 5G esetében 6,5 colos a képátló, persze kicsinek egyáltalán nem nevezhető az utóbbi sem.

Galéria megnyitása
Galaxy A71 5G

Az Android 10 várja a vásárlókat, érdeklődőket a mobilokon, és a One UI 2 grafikus felhasználói felületet tárja az érdeklődők elé a Samsung. Megtalálható a készülékeken szinte minden fontosabb samsungos szoftveres fejlesztés, biztosított például a Bixby digitális asszisztens szolgáltatás minden funkciójával (Vision, Lens, Routines), és adott a Samsung Pay, valamint a Samsung Health is egyebek mellett.

A Galaxy A71 5G és az új A51 szinte ugyanazt a kamerarendszert kapta, annyi a különbség ezen a fronton, hogy a szerényebb okostelefon „csak” 48 MPixeles főkamerát kapott F/2.0-s optikával, míg a társa már egy 64 megapixeles képalkotót vonultat fel F/1.8-as lencserendszerrel. Rendelkeznek a gépek egy 12 MPixeles, 123 fokos látószögű optikával, egy 5 megapixeles makrós egységgel, valamint egy 5 MPixeles mélységérzékelővel is. Videózni 4K UHD-ben tudnak az eszközök. És az előlapjukra teljesen ugyanolyan, 32 megapixeles képalkotó található egy F2.2-es rekesznyílású optika mögé rejtve.

Galéria megnyitása
Galaxy A51 5G

Az újdonságokban a Samsung ugyanazt a rendszerchipet alkalmazza, az Exynos 980 használata mellett döntött. Ez egy nagyon jó megoldás, rendkívül ütőképesek lesznek a készülékek általa, nemcsak az 5G-t biztosítja, hanem minden szempontból kiváló teljesítményt tud nyújtani a 8 nm-en készülő lapka. A Samsung még a rendszermemória és a tárhely szempontjából sem tesz különbséget a szerkezetek között. Mindkét delikvensünket 6 vagy 8 GB RAM-mal lehet majd megvásárolni, a háttértár pedig 128 gigás lesz, amit akár 1 TB-tal is lehet bővíteni microSD révén.

Az 5G hálózati modem kapcsán részleteket a Samsung nem árult el, de az egészen biztos, hogy a mmWave támogatásról ezúttal le kell mondani, csak a Sub-6 frekvenciasávokat ismerik az okostelefonok. A kapcsolati lehetőségek szempontjából is egyformák a gépek, így egyaránt nyújtanak 802.11 a/b/g/n/ac, kétsávos Wi-Fi-t MIMO-val (VHT80), Bluetooth 5 modult, A-GPS vevőt, FM rádiót, és persze NFC chipet is, elsősorban a Samsung Pay miatt. Opcionálisan Dual-SIM-es kivitelben is elérhetőek lesznek a masinák.

Galéria megnyitása
Galaxy A51 5G

Az újdonságok esetében az anyaghasználat nem kiemelkedő, de a felépítés minőségére nem lehet majd panasz, a műanyagból készült keretek és hátlapok egyaránt rendben lesznek. És azt azért még hozzá kell tenni, hogy a megjelenítők védelméről Gorilla Glass 3 üveggel gondoskodik a Samsung, szóval azon a ponton azért nem spórolt, ami a legfontosabb. Fekete, ezüst és kék színben lehet majd megvásárolni a Galaxy A71 5G-t, míg a Galaxy A51 5G esetében a palettán a fekete, a fehér és a pink opció fog szerepelni. A kisebb mobil 158,9 x 73,6 x 8,7 milliméteres vonalakkal határolt és 187 grammot nyom, a nagyobb pedig már 162,5 x 75,5 x 8,1 milliméteres, miközben csak 185 gramm a tömege.

A Samsung nem spórolta meg a képernyőbe bújtatott ujjlenyomat-olvasót sem (optikai), ami így a telefon kézbevételét követően mindig kényelmesen elérhető lesz, és fürgén fogja tenni a dolgát. Továbbá biztosítanak a készülékek 3,5 milliméteres Jack aljzatot, a C-típusú USB pedig már az USB 3.1 szabványnak megfelelő. Mind a kettő okostelefonban 4500 milliamperórás kapacitású akkumulátor található, ami a nagy képátló és az 5G mellett bizony jól jöhet. A Galaxy A71 5G esetében 25 wattos gyorstöltés támogatott, a Galaxy A51 5G viszont egy fokkal szerényebb ebből a szempontból, mert csak 15 wattos eljárást támogat.

Galéria megnyitása
Galaxy A71 5G

A Samsung az újdonságoknak a megjelenésével kapcsolatos információkat egyelőre nem közölte. Nem tudni, hogy mikor kerül a boltokba a Galaxy A71 5G és a Galaxy A51 5G, valamint az is rejtély egyelőre, hogy mennyibe kerülnek majd ezek a termékek. Az biztosan borítékolható, hogy a Galaxy A51 5G lesz a legolcsóbb 5G-s modellje a gyártónak, és vélhetően ezáltal kapós lehet.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap