Két új játékon dolgozik a Remedy

A stúdión belül két csapat alakult ki, és mindkettő valami új játékon dolgozik.

Két új játékon dolgozik a Remedy

A Max Payne, az Alan Wake és a Quantum Break fejlesztői eddig nem éppen a gyors munkatempójukról voltak híresek, vagy arról, hogy gyakorta jelentetnének meg új játékokat. Úgy tűnik azonban, hogy ez most némileg megváltozik.

A stúdió kommunikációs vezetője, Thomas Puha ugyanis ma bejelentette, hogy a Remedyn belül két csapat alakult ki, és mindkettő dolgozik egy-egy új címen. És az újat itt szó szerint kell érteni, ugyanis egyik sem a korábbi címek folytatásán tevékenykedik - így tehát szertefoszlott a remény arra, hogy hamarosan új Alan Wake jöhet. Ugyanakkor a stúdió azon igyekszik, hogy az Alan Wake egy "más médiumon" folytatódhasson - amiből azt lehet kiolvasni, hogy valószínűleg tévésorozatot akarnak.

Szintén érdekes, hogy Puha azt írja, hogy a "csapat egy teljesen új játékon dolgozik, egy teljesen új partnerrel". Ez tehát azt jelentheti, hogy a stúdió további címeit már nem a Microsoft adja majd ki, így megszűnhet ez Xbox-exkluzivitás is. Ezzel együtt viszont a Quantum Breaket továbbra is támogatni fogják, ugyanis ez volt az Xbox One eddigi legjobban teljesítő exkluzív játéka.

Akárhogy is, az új játékok bejelentésére ne számítsunk egy darabig. Puha ugyanis úgy fogalmazott, a Remedy a múltban rendre túl korán jelentette be az érkező anyagait, és ezzel hosszú várakozásra kényszerítette a rajongókat - hiszen mind az Alan Wake, mind pedig a Quantum Break sokat késett. Ennek megfelelően idén sem az E3-on, sem pedig a GamesComon nem lesznek láthatóak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward