A Samsung két új Galaxy Tab sorozatú tábla PC-vel jelentkezik a piacon, amelyek mindketten az Apple nemrégiben bejelentett második generációs iPad-jének skalpjára hajtanak. Az új tábla PC-k közül a 8,9 hüvelykes kijelzővel ellátott változat egy teljesen új modell, míg 10,1 hüvelykes társa a Mobil Világkongresszus alkalmával bemutatott 10,1 hüvelykes Galaxy Tab frissített kiadásának tekinthető. A "régebbi" 10,1 hüvelykes Galaxy Tab is forgalomba kerül majd, de erre még hírünk folyamán visszatérünk.
Galaxy Tab 8.9
Az első újdonság 230,9 x 157,8 x 8,6 mm-es mérettel, valamint 470 grammos súllyal rendelkezik, 8,9 hüvelykes képátlójú érintőkijelzője pedig 1280 x 800 pixeles natív felbontást kínál, ami jobb, mint az Apple Ipad 2 IPS kijelzője által kínált 1024 x 768 pixeles felbontás. Hivatalos forrásból ugyan egyelőre nem erősítették meg, de abból kiindulva, hogy a 7 hüvelykes Galaxy Tab esetében is IPS panelt alkalmaz a gyártó, jó esély van rá, hogy a 8,9 hüvelykes és a 10,1 hüvelykes modellek esetében is ilyen panel teljesít szolgálatot.
A kis újdonság Tegra 2 SoC egységgel érkezik, amely két ARM architektúra köré épülő processzormagot kínál. Az 1 GHz-es Tegra 2 SoC mellett egy 2 megapixeles előlapi és egy 5 megapixeles, LED-es vakuval is ellátott hátlapi kamera is helyet kapott a terméken, utóbbi még 1080p-s videók rögzítésére is alkalmazható. Érdekesség, hogy a külföldi források 3 megapixeles hátlapi kameráról beszélnek mindkét készülék esetében, a magyar sajtóközleményben viszont 5 megapixeles kameráról esik szó, ahogy az a lenti táblázatokban is látszik. A Galaxy Tab 8.9 - a Galaxy Tab 10.1-hez hasonlóan - Android 3.0-s operációs rendszert futtat, amelyhez TouchWiz 4.0-s felhasználói kezelőfelület is tartozik.
A pici tábla PC a felsoroltak mellett rendelkezik még 802.11 b/g/n típusú WiFi adpaterrel, 3.0-s Bluetooth adapterrel, giroszkóppal, digitális iránytűvel és gyorsulásmérővel is. A sztereó hangszórók mellett egy USB 2.0-s port és egy microSD memóriakártya-olvasó is a kínálat részét képezi, a rendszer energiaellátásáról pedig egy 6000 mAh-ás akkumulátor gondoskodik. Egyetlen akkumulátortöltéssel akár 10 órán át nézhetünk videót a terméken. A microSD slot segítségével akár 32 GB-os microSD memóriakártyák alkalmazására is lehetőség nyílik.
Maga a Galaxy Tab 8.9 egyébként többféle verzióban kerül forgalomba. A 16 GB-os verzió 469 dollárba, míg 32 GB-os társa 569 dollárba fog kerülni, de a termékből egy 64 GB-os modell is megjelenik majd, aminek várható ajánlott végfelhasználói ára egyelőre nem ismert.
Jön a frissített Galaxy Tab 10.1 is
A 10,1 hüvelykes képátlójú kijelzővel ellátott újdonság szintén 1280 x 800 pixeles natív felbontást kínáló érintőkijelzővel rendelkezik és tulajdonképpen méretén, illetve súlyán kívül minden tekintetben megegyezik fentebb bemutatott kistestvérével. A 10,1 hüvelykes modell esetében érdekesség, hogy könnyebb és vékonyabb is, mint az Apple iPad 2-es tábla PC-je, sőt a nagyobb felbontású kijelző, a nagyobb felbontású kamerák és a több csatlakozási lehetőség is a Samsung újdonságai mellett szól.
Ez a termék is 1 GHz-es Tegra 2 SoC egységgel dolgozik és a Bluetooth 3.0-s vezérlőn kívül tartalmazza mindazokat az összetevőket, amelyeket 8,9 hüvelykes kijelzővel ellátott társa. A 10,1 hüvelykes modellel - amely egyébként 6800 mAh-ás akkumulátort tartalmaz - ugyanúgy 10 órán át nézhetünk videókat egyetlen akkumulátortöltéssel és ez a modell is ugyanúgy 16 GB-os, 32 GB-os és 64 GB-os adattároló kapacitást kínáló változatokban kerül forgalomba, mint kisebb kijelzővel ellátott társa. A termék egyékbént 246 x 170,4 x 8,7 mm-es mérettel és 589 grammos súllyal érkezik.
A Galaxy Tab 10.1 16 GB-is változata 499 dollárba kerül majd, a 32 GB-os kiadásért pedig 599 dollárt kell letenni az asztalra. Ebből a termékből is készül 64 GB-nyi NAND Flash tárhellyel ellátott változat, ám ennek ajánlott végfelhasználói árával kapcsolatban egyelőre nem állnak rendelkezésre információk.
A Galaxy Tab 8.9 és a Galaxy Tab 10.1 várhatóan nyár elején, egészen pontosan június 8-án jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban.
A korábban bemutatott "régi" Galaxy Tab 10.1 is forgalomba kerül majd Európa egyes országaiban, ahol a terméket a Vodafone kínálatában találják majd az érdeklődők.






































