Az Apple minden évben hónapokkal a megjelenés előtt kezdi gyártani az új generációs okostelefonjait, és ez idén sincs másként. Az iPhone 13 kapcsán most arról számolhatunk be, hogy a gyártásért melyik kettő partner felel majd első körben, illetve az is újabb megerősítést nyert, hogy a kameránál komoly változás van kilátásban.
2022-ben az Apple már csak három felsőkategóriás okostelefont fog kiadni, az idei évben azonban még marad a csúcs-kvartett, ami három különböző méretet fog jelenteni. Ahogy jelenleg van iPhone 12 mini, iPhone 12, iPhone 12 Pro és iPhone 12 Pro Max, úgy jövőre is érkezni fog a szimpla modell mellett kisebb variáns, valamint kétféle Pro modell.
Az iPhone 13 miniből valószínűleg nem fog túl nagy mennyiséget rendelni az Apple, tanulva az iPhone 12 mini esetéből. És most az a hír járja, hogy a Pegatron és a Foxconn közösen fog felelni az 5,4 hüvelykes okostelefonnak az előállításáért. És ebben a felállásban a Pegatron valószínűleg a költségek csökkentéséről igyekszik majd gondoskodni a főként indiai gyártása révén. A Foxconn marad majd az iPhone 13 család legfőbb gyártója, de már nem egyedül felel majd az újdonságok előállításáért, és kisebb mennyiségben 6,1 colos modelleket is készít majd a Pegatron.
A Pegatron kisebb előnyben részesítése azért is érdekes, mert a vállalat ellen korábban vizsgálat indult. A cégnél zavargások törtek ki azért, mert állítólag az embereket rossz körülmények között, az előírások figyelmen kívül hagyása mellett foglalkoztatták. És elvileg jelenleg is vizsgálat folyik ellene, amit az Apple indított a szabálytalanságok feltárására.
Az elmúlt hetekben arról is volt néhány pletyka, hogy az Apple kihagyja majd a 13 számot az iPhone-ok esetében a szerencsétlensége miatt, és az idei éven az iPhone 12s sorozat jön majd, amit jövőre az iPhone 14 vált majd fel, de ez teljesen légből kapott információ. Az Apple nem olyan babonás, hogy ilyen lépésre szánja el magát, azok a vásárlók pedig, akik esetleg emiatt nem fognak beruházni az iPhone 13-ra, nos, legfeljebb majd várnak még egy évet az iPhone 14-re.
Az Apple megtartja majd a korábban használt dizájnt az iPhone 13 esetében, de azt nem lehet kijelenteni, hogy nem lesz külsőleg változás. Állítólag a tervezők végre tényleg egy kisebb bemetszést fognak használni. Marad a megosztó forma ezen a téren, csak már egy fokkal kisebb helyet foglal majd el a képernyőn a Face ID-t is magában foglaló egység.
A kamerasziget pedig, ami a hátlapon emelkedik ki a síkból, még nagyobb területtel rendelkezik majd, mint eddig. Erről már korábban is voltak információk, de most újabb megerősítést nyert a dolog. Ez alapvetően egy jó dolog, hiszen minden bizonnyal nagyobb szenzorokat fog használni az Apple, viszont lesznek olyanok, akiknek ez a dolog abból a szempontból fájhat majd, hogy a meglévő tokok valószínűleg nem lesznek kompatibilisek egymással.
Az Apple előreláthatólag ősszel fogja rajthoz állítani az új iPhone-okat. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már szeptemberben a pályára léphetnek az újdonságok, megtolva a vállalat harmadik negyedéves forgalmát az utolsó napokban.
































