A Honor márkanév alatt is rengeteg különböző viselhető kiegészítőt kínál már a Huawei, és azon van, hogy a palettáját minél változatosabbá tegye. Ennek keretében most befutott a Watch ES és a Watch GS Pro, és a megjelenésüket tekintve ezek talán nem is lehetnének különbözőbbek. Az egyik modell szögletes és kifinomult, a másik pedig abszolút sportos, és kör alakú panelt kapott.
Honor Watch GS Pro
A Watch GS Próval ismerkedjünk meg először, ez ugyanis kifejezetten izgalmas darab lett. A Honor eddig talán legellenállóbb okosórájáról beszélhetünk, ami még katonai szabványnak is megfelelő strapabírósággal szolgál. Az eszköz egy 1,39 hüvelykes megjelenítőt kapott, ami 454 x 454 képpontos felbontású és AMOLED technológiás. A Huawei saját rendszerét alkalmazza a termék, ami már jól bevált, és rendkívül sokoldalú, miközben szerény hardvert igényel.
A Kirin A1 chip hajtja meg az okosórát, ami éppen ideális társat képez a vállalat által fejlesztett szoftveres környezettel. Az eszköz támogatja a Bluetooth 5.1-et, így megfelelő okostelefon mellett különösen alacsony energiafelhasználással tud kommunikálni.
Van a masinában GPS vevő is, ez pedig még a GLONASS rendszert is támogatja, hogy még gyorsabban és pontosabban tudjon pozícionálni. 4 GB tárhelyet biztosít, amire a felhasználó zenéket is tehet – kb. 500 dal tárolható a Watch GS Prón.
15 sportmódot az óra professzionális szinten képes követni, szóval ezeknél komplexebb adatokkal is tud szolgálni, és még további 85 egyéb sportmódot ismert, tehát összesen 100 különböző tevékenységet rögzíthet vele a felhasználó.
Van pulzusmérője (TruSeen 3.5) a terméknek a megszokott mozgási szenzorokon felül, ez folyamatos mérést is támogat, és képes felismerni különböző rendellenességeket. Este alváskövetéssel tölti az idejét, és ezeket a ciklusokat ki is elemzi (TruSleep 2.0).
A készüléket lehet használni akár telefonhívások bonyolítására is. Rendelkezik mikrofonnal és hangszóróval. De mobil hálózati modem nincs, szóval a hívásokat mobilon keresztül képes levezényelni. Az eszköz Android és iOS rendszerű készülékekkel is társítható.
A termék rendelkezik 5 ATM minősítéssel, szóval minden gond nélkül elviseli az úszást és a strandolást, búvárkodni viszont senki ne akarjon vele, még ha felfedezőknek is szánták. Fontos, hogy a MIL-STD-810G katonai szabvány 14 tesztjét is teljesíti, ami azt jeleni, hogy a hőmérsékleti sokkot és a szélsőséges időjárási viszonyokat is átvészeli, ha úgy adódik.
Három színben lehet majd hozzájutni, a szíja pedig lehet szöveg vagy gumi gyárilag, de hála a szabványos rögzítésnek, ezt szabadon cserélheti is az ember.
Egy töltéssel akár 25 napig is elmegy majd a Honor Watch GS Pro, ami egészen döbbenetes érték egy olyan okosórától. Egy 455 milliamperórás kapacitású akkumulátor van benne, de a hosszú üzemidő nem ennek, hanem sokkal inkább az elképesztően hatékony felépítésnek köszönhető.
A Honor Watch GS Pro szeptember 7-étől lesz elérhető az öreg kontinensen. Az ajánlott fogyasztói ára ennek az eszköznek 250 euróban lett meghatározva, szóval egyáltalán nem olcsó, de ez valószínűleg nem is fogja meglepni az érdeklődőket, elnézve a termék felépítését és képességeit.
Honor Watch ES
A Honor másik újdonsága a Watch ES modell, ami igazából nem más, mint a Huawei Watch Fit modell minimálisan átalakítva. Ezt a kiegészítőt a napokban leplezte le a Huawei, most pedig már a Honor márkanév alatt is hozzá lehet majd jutni.
Ez a készülék egy 1,64 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, ami AMOLED technológiás, és nyújt folyamatosan aktív módot is, rengeteg személyre szabható órafelülettel. Kiváló edzőtársról van szó, ami animált edzéssegédletekkel is szolgál, és összesen 95 különböző sportmódot támogat, beleértve az órához kapcsolódó app által támogatottakat is.
Van itt pulzusmérő, és a véroxigén szintet is meg tudja a kütyü állapítani. 10 napos üzemidővel rendelkezik, és 30 perc alatt 70%-ra tölthető. Ha valakit részletesebben is érdekel az eszköz, korábbi hírünkben bővebben is olvashat róla.
A Honor Watch ES fekete, fehér ér rózsaszín kivitelben fog a boltokba kerülni, a szíját pillanatok alatt lehet cserélni. A termék Európában szeptember 7-től rendelhető, és elérhető lesz Magyarországon is. Az ajánlott fogyasztói ára pedig 100 euróban lett meghatározva. Az előrendelők kedvezményre vagy ajándékra is jogosultak lehetnek.





































