Egy ideje már lehet azt tudni, hogy a Facebook tovább szeretné gyarapítani a hardveres ökoszisztémáját, és az sem titok, hogy okosórán dolgozik a vállalat. A projekt egyelőre még képlékeny, de a napokban meglehetősen érdekes pletykák kaptak szárnyra vele kapcsolatosan.

Állítólag kettő kamerája is lesz a viselhető kiegészítőnek, és egy pillanat alatt ki lehet majd venni a tokjából a központ elemet, szóval lesz egy érdekes rögzítési mechanikája is. De az árát is megkérheti majd a szerkezetnek a közösségi média ura, ha minden igaz. Ugyanis 400 dollár körüli vételárról csicseregnek a madarak.

Galéria megnyitása

De hogyan is nézne ki ez a kétkamerás felállás? A pletykák szerint ezek a képalkotók különböző helyeken lennének elrendezve. Egy kamera kerülne a szerkezet felületére, és ennek a célja a kapcsolattartásra irányulna, gyakorlatilag videohívásokat lehetne bonyolítani az órának a használatával. A másik kamera már érdekesebb, az ugyanis a készülék hátára kerülhetne, és ezt akkor lehetne használni, ha leveszi az órát az ember. De itt jön a képbe a tokból kipattintási opció, szóval nem kellene levenni az egész órát, csak egy mozdulattal ki lehetne kapni a tok közepét.

Mindkét kamera Full HD videózásra lenne elvileg alkalmas, és a hátsó képalkotónak már elsősorban az lenne a feladata, hogy tényleg bármikor, bárhol tudjon az ember fotózni. Ezzel akkor is tudna fényképezni az ember, amikor a mobilja éppen nincsen kéznél, és olyan felvételeket tudna megörökíteni, amiket az okostelefonjával nem.

Galéria megnyitása

Az egyszerű szétszedhetőség nemcsak azért lesz elvileg jó, mert könnyen használatba lehet venni a kamerát, hanem azért is, mert így akár más helyekre is fel lehet majd akasztani. A modulos kiképzést kihasználva harmadik fél is készíthet majd kiegészítő tartót, amivel fellógatható az eszköz például egy hátizsákra vagy egyéb helyre.

Pulzusmérővel is rendelkezik majd a Facebook okosórája, de ez igazából manapság már nem számít extra tulajdonságnak, sőt mi több, inkább elvárásnak nevezhető egy okosórától, amit jó eséllyel használni fog a jövendőbeli tulajdonosa testmozgás monitorozására. Az eszközről rögtön meg lehet majd osztani a fotókat a közösségi oldalakra, így az Instagramra és a Facebookra. Ezt segíti majd a 4G LTE modem, amivel ugyancsak szolgálhat a viselhető kiegészítő.

Az operációs rendszer a friss pletykák szerint egyedi lesz, valamilyen Android származékot fog a Facebook a saját igényeinek megfelelően alakítani az okosóra számára. Ennek köszönhetően harmadik féltől származó programokat is viszonylag könnyen lehet majd rá készíteni, így gyarapodhat az ökoszisztémája a Facebook fejlesztéseitől, ötleteitől függetlenül is. Jelenleg három színben, feketében fehérben és aranyban tervezi kiadni az eszközt a Facebook, de ez igazából bármikor változhat.

Állítólag a Facebook már azon is gondolkodik, hogy az egyelőre be sem mutatott okosórának az utódja mit tudhat majd. Elvileg a cég céljai között szerepel az, hogy a kiegészítő képes legyen kezelőszervként működni egy kiterjesztett valóságot alkalmazó szemüvegen. Ami egyébként ugyancsak szerepel a Facebook tervei között. Az AR szemüvegen már hosszabb ideje dolgoznak a szakemberek.

Az első okosórája a vállalatnak 2022-ben futhat majd be, szóval igencsak távlati tervekről beszélhetünk egyelőre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2021. jún. 11. 21:38
#3

azt szoktam nézni, hogy akiről tudom, hogy jól keres az "okos"órát vesz, akiről meg tudom, hogy rogyásig van az meg hagyományost :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. jún. 11. 22:06

@axe Hát igen, okos orát általában nem az okos emberek veszik.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. jún. 11. 11:04
#2

Valósult már meg ezekből a beharangozott Facebook cuccokból bármi is? Volt valami okoshangszóró is, meg talán tablet... az Oculust ugye megvették, az nem saját terv volt, tehát most ne vegyük ide.

m.ATTI
m.ATTI
2021. jún. 11. 10:42
#1

Aztán mennyi reklám lesz az órán?

DemonDani
DemonDani
2021. jún. 11. 10:59

@m.ATTI  Biztos nem óránként egy.

Vissza az oldal tetejére