A Microsoft amióta véglegesen átvette a Nokia mobilos részlegét sok új okostelefont mutatott be, ám mégsem örülhetnek maradéktalanul a Lumia termékcsalád szerelmesei. Hogy mégis miért? Nos, lényegében azért, mert a Microsoft még csak olyan készülékekkel rukkolt elő, amelyek jellemzősen a középső vagy a legalsó árkategóriát veszik célba.

Korábban már több pletykát is hallani lehetett arról, hogy a redmondiak valamikor az év második felében rukkolhatnak elő a következő csúcsmodelljükkel, viszont csak most kezdett igazán körvonalazódni, hogy mire is számíthatnak az érdeklődők. A Microsoft állítólag azért nem mutatott be eddig új zászlóshajót, mert ezt a lépést már az okostelefonokra szabott Windows 10-zel szeretnék megtenni, ami pedig egyelőre várat magára. A vállalat mostanáig hivatalosan nem közölte azt, hogy mikor számíthat a nagyközönség a Windows 10 érkezésére, legyen szó a személyi számítógépekre szánt változatról, avagy a mobilokra – illetve a kisebb kijelzős táblagépekre – szabott kivitelről. Joe Belfoire, az operációs rendszerek csoportjáért felelős vezető annyit azért már elárult, hogy ez még idén, az év későbbi szakaszában be fog következni.

Galéria megnyitása

Állítólag két prémium modell érlelődik a redmondi boszorkánykonyhában. Az egyik a Cityman a másik pedig a Talkman kódnevet viseli. A Talkman fogja erősíteni a hagyományos mobilok vonalát a maga 5,2 hüvelykes méretével. Ez egy olyan panellel érkezhet, ami a trendeknek megfelelően Quad HD felbontással dolgozik, így kb. 565 PPI-s pixelsűrűségre lehet számítani, ami még a csúcsot jelentő a Galaxy S6-hoz viszonyítva is szép eredmény. A teljesítményfelelős itt egy hatmagos Qualcomm lapka lehet, mely vélhetően nem más, mint a Snapdragon 808 termékvonalat erősítő MSM8992. Ez a chip van az LG G4-ben is (négy Cortex-A53 és két Cortex-A57 processzormag van benne). A rendszermemória kapacitása 3 GB-os méretet ölthet, a tárhely tekintetében pedig előre láthatólag 32 GB-tal lehet számolni. Ahogy a legtöbb Lumiánál, a pletykák alapján a kamerák itt sem fognak csalódást okozni. Az önarcképek készítésére egy 5 megapixeles egység szolgálhat, a főkamera szerepét meg egy 20 MPixeles megoldás töltheti be. Az üzemidőről a Talkman modell esetében egy 3000 mAh-s kapacitású akkumulátor gondoskodhat, ez aránylag jól is „passzolna” a specifikáció többi részéhez.

Azok, akik semmilyen téren nem akarnak kompromisszumokkal számolni, a Cityman kódnévvel ellátott okostelefonban találhatják meg a biztos társukat. Ez egy nagyméretű, 5,7 colos panellel kerülhet terítékre, ám még így is remek részletgazdagsággal szolgáló, 500 PPI feletti (kb. 515) pixelsűrűséggel lehet számolni, hiszen ez is 2560 x 1440 képpontos felbontással dolgozhat. Ennél a készüléknél a Microsoft vélhetően bevállalja a melegedési kockázatokkal járó Snapdragon 810-es lapkát, hiszen információink szerint egy nyolcmagos Qualcomm SoC hozza mozgásba. Itt is hasonló RAM és háttértár kombinációval lehet számolni, mint a Talkman esetében, ám ezúttal már bővítési lehetőségről is szó esik. A Cityman kamerarendszere is hasonló felállású a puszta számok alapján (5 és 20 megapixel), mint a kisebbik mobilnak, azonban ennél már a PureView jelző is elhangzik. Ez különleges extrákat vonhat magával, így például egy manuálisan több opciót kínáló szoftvert, nagyobb szenzort, jobb lencserendszert vagy éppen profibb optikai képstabilizátort. A Citymanben a színfalak mögött egy 3300 mAh-s telep gondoskodik arról, hogy a lehető leghosszabb ideig élvezhesse a felhasználó a Windows 10 nyújtotta élményt.

Ezeket az adatokat persze még érdemes fenntartásokkal kezelni, viszont mind a két készülék előzetes specifikációja megfelel annak, amire nagyjából egyébként számítani lehetne az Android és az iOS rendszerű vetélytársakat figyelembe véve. Remélhetőleg a Microsoft nem titkolózik már sokáig, és a közeljövőben megosztanak némi hivatalos információt is az érdeklődőkkel, akik már izgatottan várják a Lumia 930 és az óriási Lumia 1520 utódját.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
oregtolvaj
oregtolvaj
2015. máj. 5. 10:50
#5

Szerintem már Elephone P7000 lesz.. támogatja a WIN 10 et .. akárcsak a Xiaomi ;/ ..

oregtolvaj
oregtolvaj
2015. máj. 5. 10:48
#4

Végre !!:D

FaL
FaL
2015. máj. 5. 9:56
#3

Lumia 1520-at Magyarországon nem lehet kapni, legalábbis a fél internetet felforgattam érte január környékén és csak külföldről tudtam volna beszerezni, egy telefon esetében ezt én nem szeretem bevállalni.

Ellenben ez a Cityman kb. minden lehet amire vágyhat egy tudatos felhasználó 2015 végén. Jó SoC, 5,7" kijelző, 3 GB RAM, értelmes akku méret és ami a lényeg Win10, főleg ha tényleg idővel kezdenek átcsorogni az iOS/Android appok.

Amennyire elkedvetlenedtem a Z4-től a satnya 5,2"-al, ez a Cityman most annyira felkeltette az érdeklődésem.

Cooley
Cooley
2015. máj. 5. 12:25

GSM boltokban lehet találni elvétve, én is onnan vettem, igaz már lassan másfél éve.

Cooley
Cooley
2015. máj. 5. 9:38
#2

Kíváncsi vagyok, hogy lesznek-e olyan W10-es funkciók, amik csak az új telókkal mennek, de ha nem, akkor ezekre nem éri meg lecserélni egy 930-at vagy 1520-at. A nagyobb felbontású kijelző el is viszi a plusz teljesítményt teljesen feleslegesen, az aksi kisebb, míg a SoC többet fogyaszt, ráadásul van egy sanda gyanúm, hogy mindkettő amoled panelt kap. Ezen adatok alapján marad a 1520 még egy körre.

tomboy013
tomboy013
2015. máj. 5. 22:04

Például a Continuum. Az csak új hardverrel fog menni.

Shinjiii
Shinjiii
2015. máj. 5. 8:08
#1

Nem mintha sokkal többet tudnának az 1520-nál, dizájnban meg nem veri. Nem hiszem, hogy jó megoldás letojni a külalakot.

seahorsekft
seahorsekft
2015. máj. 5. 8:45

Pont ez a flagship: épp annyival tud többet, hogy az akutális legnagyobb SoC-ot bedobják minden egyébbel, akár van értelme, akár nem.

Samsungnál-iFónnál bevált a sok sznob miatt.

Vissza az oldal tetejére