Tegnap a német HardwareLUXX munkatársai egy meglehetősen érdekes pletykát szellőztettek meg, amely belső körökből származik, ahonnan korábban már érkeztek megbízható értesülések. Az információk szerint Az Intel háza táján ennek értelmében minden olyan tervet kukába dobtak, amely 10 nm-es asztali processzor piacra dobásával kapcsolatos, ugyanis a 10 nm-es csíkszélesség nem teljesíti azokat az órajelekkel kapcsolatos kívánalmakat, amelyek az asztali processzorok szegmensében feltétlenül szükségesek lennének.

Galéria megnyitása
Ennek értelmében a korábban beharangozott Tiger Lake-S és az Alder Lake processzorok, amelyek 2021 és 2022 folyamán jelenhettek volna meg, nem készülnek el, helyettük a 7 nm-es csíkszélességgel büszkélkedő Meteor Lake generációra fókuszálhat a gyártó, amely 2022 folyamán jelenhet meg. Vagyis 2022-ig szolgálatban maradna a 14 nm-es csíkszélesség, illetve a Skylake mikro-architektúra különböző utódai. A rövidesen érkező Comet Lake-S sorozatot a Rocket Lake-S válthatná, amely már Gen12 iGPU-val kombinálja a Skylake családból származó processzormagokat, míg ténylegesen új architektúra csak 2022-ben jelenhetne meg. Az új architektúra a Willow Cove után érkező Golden Cove lehetne.

Hogy miért a feltételes mód? Mert az Intel a Tom’s Hardware munkatársainak adott tájékoztatójában megerősítette, továbbra is folytatják a 10 nm-en megkezdett munkát, ahol továbbra is nagy előrelépésekre lehet számítani, a jelenleg érvényben lévő útiterven pedig továbbra is szerepelnek a 10 nm-es asztali processzorok. 

Azt sajnos nem részletezték, hogy pontosan milyen tervek vannak érvényben, így csak tippelhetünk, hogy a Rocket Lake-S után még 2021 végén megjelenhetnek az első 10 nm-es asztali processzorok, amelyek már jó eséllyel nem a Willow Cove alapú Tiger Lake modellek, hanem a Golden Cove mikro-architektúra köré épülő Alder Lake processzorok lesznek. Az persze nem világos, hogy „asztali processzorok” alatt ténylegesen a DIY piacra szánt megoldásokat ért-e a gyártó, vagy éppen „csak” a NUC sorozatot. Utóbbi lényeges kérdés, reméljük, idővel tisztulni fog a kép.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

64 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. okt. 15. 19:50
#6

"Egyes pletykák szerint egyáltalán nem érkeznek, az Intel tájékoztatása szerint azonban mégis szerepelnek az aktuális útiterven." az én aktuális TERVEMBEN meg az szerepel, hogy holnap felkelek és multimilliárdos leszek, de a rokonok 2pletykái" szerint meg húzzam ki a kezem a biliből

Riddick77
Riddick77
2019. okt. 15. 17:58
#5

Már írták, a 10 nm Intel asztali CPU- k nem bírnak olyan magas órajelet mint a 14+++++ CPU-k, így az asztali piacra nem versenyképesek. Gondolom, a IPC terén meg nem fejlődtek annyit, hogy ezt a hátrány kompenzálni tudják. Ez remek hír az AMD-nek letarolják a Nextgen konzolok piacát (4K, 60fps), és a PC  desktop szegmensben is kilőnek rendesen.

Dragon3k
Dragon3k
2019. okt. 21. 16:03

@s_otto Ha jól emlékszem, az első 14nm-es intel cpu-k hátránya MHz szempontjából bőven 1000 alatt volt és egyéb változtatások miatt, annyira nem volt észrevehető teljesítményben az alacsonyabb órajel, viszont oc-val azokat is simán lehetett, annyin járatni, mint a 22nm-es előzőeket, 2 évvel később meg már alapjáraton ugyanolyan frekvencián vagy magasabban mentek már. Ha azt nézem, hogy a 10nm-nél mennyit szarakodtak, akkor mire ebből valami lenne, addigra már az intel is 7nm-en fogja kiadni a termékeit.

AaReE
AaReE
2019. okt. 15. 16:16
#4

Hány éve mondják már... unalmas... bezzeg az AMD... 14nm, aztán 12nm, most 7nm... és már az 5nm-en dolgoznak...

Dragon3k
Dragon3k
2019. okt. 21. 15:57

@Bihus Majd, ha megjelennek a cpu-ik 10nm-en, akkor úgyis kiderül, de volt korábban egy cikk, ahol arról volt szó, hogy már a 7nm a fő fejlesztési útiránya az intelnek.

talgaby
talgaby
2019. okt. 15. 15:49
#3

Nem baj, majd elleszünk addig is a 14nm+++++++++ procikkal. Jöhet majd 2021-ben az Intel Core i9-12995 Xtreme Turbo Limited Gamer Edition Plus, utána meg a Skylake 5th Anniversary Edition: Core i7 6705K.

Busterftw
Busterftw
2019. okt. 16. 17:23

@Whysper

A Forma 1-es példád nagyon jó, csak azt felejted el hogy az AMD +magokkal éri azt el.

Szóval lehet hogy 1.6 Turbo van már benne, csak közben még +4 elektromos kismotor is kell ahhoz az időhöz.

ZoliS
ZoliS
2019. okt. 15. 12:15
#2

Kicsit az az érzésem, hogy az Intel is a videókártya részlege miatt lassul le, úgy, mint amikor az AMD kezdett el ezzel az iparággal foglalkozni.

ZoliS
ZoliS
2019. okt. 16. 13:38

@talgaby  Lehet légből kapott az elképzelés, de valamiért azt gondolom, akár megvesznek, akár csinálnak egy új részleget, az rendkívül megterhelő egy vállalatnak. Nem feltétlenül anyagilag, hanem szellemileg.

Sadenal
Sadenal
2019. okt. 15. 10:35
#1

Hát srácok....lesz egy kis lemaradás, ha 2022-ben jönnek az első 7 nm-es procik. Addigra már a Ryzen 4 is régen kitaposta a 7 nm-ert, de ők tudják, hogy nekik mi fér bele. Kíváncsi leszek a piac alakulására a következő években, ha ilyen ráérős a verseny.

Resike
Resike
2019. okt. 16. 14:56

@croix  Sajnos ekkora baromsággal is csak a második helyre tudsz befutni a héten, ha jártál volna általános iskolába talán rémlene hogy az mit is jelent.

Vissza az oldal tetejére