Jövő hétfőtől elkezdődik az E3, így a szokásoknak megfelelően egyre gyakoribbak lesznek a szivárgások a következő napokban.
Dead Rising
Most több megbízható forrás is arról számolt be, hogy a Microsoftnál már készül a Dead Rising 4, aztán pedig képek is érkeztek ennek megerősítésére. A Dead Rising-sorozat mindig is viszonylag jól teljesített a piacon, a harmadik rész pedig az Xbox One egyik legsikeresebb launch játéka volt, így a folytatás érkezése nem annyira meglepő.
A források szerint a játék Xbox One-ra és Windows 10-ra érkezik majd, és érdekes módon az első rész remake-je lesz (változtatásokkal). Ennek megfelelően a főszereplő Frank West, a helyszínünk pedig leginkább a bevásárlóközpont lesz. Persze a Dead Rising 3 nagy, nyitott világa után ez némileg visszalépés lenne, így állítólag a környező területeket is bejárhatjuk majd - ráadásul mindezt télen.
Szintén újdonság lesz a sorozat életében a négyfős kooperatív mód.
State of Decay
Ezzel párhuzamosan szintén több forrás megerősítette, hogy a Microsoft egy másik zombis játékot is leleplez majd az E3-on, ami nem más lesz, mint a State of Decay 2. Az első rész nagyon népszerű volt Xbox 360-on, majd megjelent PC-re és Xbox One-ra is, ahol szintén jól teljesített. Úgy tűnik azonban, hogy a készítők jelentős irányváltást eszközölnek: míg az első részből hiányoztak az online lehetőségek, addig a State of Decay 2 teljesen online lesz.































